Tudta-e valaki azt, hogy a Földön élő több mint 6 milliárd ember vérét összegyűjtve és vízbe öntve is csak egy ezredcentiméterrel nőne meg a tengerek szintje? És vajon egy perc alatt hány ember hal meg a világon, hány fogamzás történik? Stanisław Lem novellája alapján az elsőfilmes Pater Sparrow ilyen és ehhez hasonló létfilozófiai kérdéseket feszeget sokkoló sci-fijében.
Pater Sparrow első nagyjátékfilmje, az 1 olyan alkotás, amelyet többször megnézve is nehéz teljességében értelmezni. Olyan sajátos világot teremt, amelyben a néző egyszerre találkozhat önmagával, félelmeivel és álmaival. A világ nem egyértelmű, s ha az értelmét akarjuk keresni, akkor csak kérdéseket tudunk feltenni, és elgondolkozhatunk az esetleges válaszokon. A film megfogalmazza ezeket a kérdéseket, s ezáltal egyenesen sokkolja a nézőt.
A cselekmény klasszikus detektívtörténetként indul, majd kisebbfajta – főleg a párbeszédekben tetten érhető – sci-fi- és krimi-műfajparódiába torkollik, amelyben jelentős szerepet kapnak különféle 20. századi dokumentumfelvételek. A film ideje és tere valójában nincs meghatározva, de a történeti szál mellett futó, narrációval ellátott híradóbetétek a jelenbe helyezik azt. A Valóságvédelmi Hivatal pedig egyszerre emlékeztet Truffaut Fahrenheit 451 könyvégető „gondolatrendőrségére” és Orwell 1984-es Nagy Testvérére, aki mindenről tudni akar, ami az emberek fejében történik.
Stanisław Lem Az emberiség egy perce című esszéjének adaptációjában egy könyvesbolt összes kötete, egy különös idegen megjelenésével egyidőben átváltozik az 1 című, az emberiség egy percét leíró könyvvé, ami beindítja a paranormális tevékenységekre szakosodott „valóságrendőrség” nyomozását.
A sztárnyomozó, Phil Pitch különleges ügynök (Mucsi Zoltán) a könyvesbolt tulajdonosát, eladóját, takarítószemélyzetét és a zárás után rejtélyes módon bent ragadt idegent alapos vizsgálatnak veti alá. Reális magyarázatot akar találni a titokzatos könyv létrejöttére, és szeretné megtalálni az eseményekért felelős személyt. A csodát képtelen megérteni és megmagyarázni, emiatt az álmokban kezdi el keresni a választ.
A rejtegetés ellenére egy könyv kijut a külvilágba és valóságos világkatasztrófát idéz elő. Az emberekhez eljutva a hihetetlennek tűnő számadatok tömeges öngyilkosságokat provokálnak. A körte szerepe is kérdéses: mint tudás- és megvilágosodásszimbólum jelenik meg a filmben, titokzatos módon táplálákként szolgál a fogva tartottak számára, akik a kínzás ellenére, tudás és értelem birtokában nagyon jól érzik magukat. A filmes idézetek, önidézetek is felhívják a figyelmet arra, hogy a valóság és a film tere és ideje összemosódik. A személyes viszonyulás is sokat elárul arról a világról alkotott képről, ami a rendezőben él. A hiradók másról sem szólnak, mint a könyv körül kialakult botrányról és kissé parodisztikus képet mutatnak arról, mekkora szerepe van a médiának a pánikkeltésben, miközben a „Valóságvédelmi Hivatal” racionálisan akarja megoldani a helyzetet.
A narrátor kiléte is kérdéses: ez lehet a rendező hangja, ugyanakkor tükrözi a nyomozó fejében megszülető lehetőségeket és értelmezéseket is, amelyekkel ő a valóságot akarja a felszínre hozni. A narrációból és a párbeszédekből annyit tudunk meg a könyvről, hogy nem statisztikákat, hanem pontos adatokat tartalmaz, és mindezek az emberi lét értelmét és valóságát hivatottak bemutatni – a születésünktől a halálunkig. De a valóság mögött ott vannak az álmok, amelyek sokkal inkább képesek türközni saját énünket és gondolatainkat, kérdés tehát, hogy hol van valóság és szürrealitás határa. Az álmok őszintébbek, de hol található az abszolút igazság? Ezekre a kérdésekre a választ megtalálni sokszor egy élet sem elég, nemhogy egy 90 perces film. De Sparrow nem is akar feltétlenül válaszolni, csupán a rengeteg híranyaggal, dokumentumfilm-részlettel, és a vissza-visszatérő, a nézőhöz kiszóló kérdésekkel bombázva elgondolkoztatni. Ám a sajátos vizualitás, a lepukkant díszlet magával ragadja a nézőt, viszont nem segíti az értelmezésben: nagyon könnyű eltévedni ebben a fura, szürke világban. Sokkolóak a kijelentések, rengeteg az adat és az információ, amely a történet fonalát rendszeresen megszakítja.
A fiatal filmes alkotók rendszerint mindent el akarnak mondani a világról alkotott nézeteikről, létfilozófiájukról, ami nem könnyű vállalkozás. Ezt tanúsítja Sparrow filmje is, hiszen a sok adat nehezen emészthető a néző számára. Az alkotó azonban a pörgés ellenére kerek filmet tudhat a magáénak, amelyen látszik a rengeteg munka, befektetett gondolat és ötlet, amit talán csak többszöri újranézés után lehet méltóan fölfejteni.
