Ligosztájeva Annamária

/ / /

· írta

„Jól fogok aludni”

Gelencsér Gábor a filmszemle tévéfilmjeiről

Interjú

Idén új szekcióval bővült a filmszemle versenyprogramja. Korábban a televíziós alkotások külön mustrán szerepelhettek, néhány éves szünet után azonban most a szemlén találtak újból fórumra. Ennek apropójából Gelencsér Gáborral, a szekció zsűrielnökével beszélgettünk.

Gelencsér Gábor

Hogyan látja a tévéfilmek helyzetét ma Magyarországon?

Éppen hogy nincs is helyzetük. Tulajdonképpen egy nem létező, de nagy hagyományú – nehéz meghatározni, miféle – filmtípussal van dolgunk. A tévéfilmek és a mozifilmek közötti átjárhatóság egyre nagyobb. A mozikban vetített filmek közönségük meghatározó hányadát a televíziós bemutatóval szerzik meg, míg a tévéfilmek – különösen a jól sikerültek – arra törekszenek, hogy egy-két kópiával mozikban, fesztiválokon is megjelenjenek, s bekapcsolódjanak a filmes infrastruktúrába. Nagy tehát az átjárás.

A különbségeket ugyanígy nehéz meghatározni. Már a rögzítési technika és a végtermék is sokszor azonos. Van viszont egy nagyon rossz ízű megkülönböztetés, amellyel le kellene számolni. A kritikusi zsargonban létezik a közhely, miszerint egy mozifilm, ha nem igazán jó, akkor az csak afféle „tévéfilm”. A tévéfilmet nem az különbözteti meg a mozifilmtől, hogy alacsony költségvetéssel, kisebb apparátussal, s netán szerényebb művészi invencióval készül, hanem elsősorban az, hogy egy kevésbé differenciált „felületen”, sokrétűbb és nagyobb közönség számára jelenik meg. Egyébként meg vannak jó és rossz filmek.

Nehéz tehát meghatározni a tévéfilm általános fogalmát, de szerencsére itt van ez a kilenc film, amely bizonyítja e filmtípus létezését. Ám azért itt azt is látni kell – s ezzel nem akarom kicsinyíteni ezt a tévéfilmes felhozatalt –, hogy amikor megszületett a szervezők fejében az önálló tévéfilmes versenyszekció ötlete, akkor szinte össze kellett kaparni a mezőnyt. Reméljük, jövőre más lesz a helyzet.

A verseny mindenesetre arra kiváló alkalom, hogy a tévéfilmek jelenlétére felhívja a figyelmet. Ha azt nem is mondhatjuk, hogy nincs tévéfilm, de ma még fontosabb az a mondat, hogy legyen! Ennek a kilenc filmnek a létezése és minősége ezen felszólítás jogosságát húzza alá. Nagyon régóta van erre igény, ugyanakkor nagyon fájó a hiány, hiszen a rendszerváltás óta szinte ellehetetlenült a tévéfilmek helyzete.

Török Ferenc: Koccanás

A kilenc tévéjáték miben különbözik egymástól?

Mindenféle szinten, minden lehetséges módon eltérőek az alkotások. Számomra elég nagyok voltak a minőségi különbségek, s eltérő a tévéfilmes forma megragadása, értelmezése is.

Nehéz dolog az alkotók számára, hogy valamilyen módon beépítsék művészetükbe azt a kimondott vagy kimondatlan igényt, miszerint a tévéfilm egy jóval szélesebb és összetettebb nézőközönségnek szól. Ezt igenis figyelembe kell venni. Mindez a magyar filmet általában is súlyosan érintő kérdés. Az egyik szélsőség, amikor azt mondja az alkotó, hogy nem érdekli a közönség, a másik pedig az, amikor mindent alárendel a közönség igényének. A szélsőségek nyilván nem helyesek – a köztes mező viszont nagyon tág. Gyakran eszembe jut az a néhány nagy szerző, aki tévéfilmeket is készített. Amikor ezeket készítették, vagy erről gondolkodtak, példaértékű szerénységgel fogalmaztak a saját művészi ambíciójukkal és a nézői elvárásokkal kapcsolatban. Bergmantól Fassbinderen át Lars von Trierig jelen volt az az igény, hogy a tévéfilmnek vagy tévésorozatnak a nagyközönség számára érthetőnek kell lennie. Számos példa bizonyítja, hogy ez nem megy a művészi minőség rovására, sőt! Ezek a példák, persze, még a régi időkből valók, nem a globális televíziózás világából…

A tévéfilmes mezőnyben a műfaji, stiláris sokszínűség volt számomra a legérdekesebb. Akadtak ugyanis bátran kísérletező, stiláris értelemben útkereső, szokatlan látásmódú művek, amelyek mégis sikerrel mentek végig a tévés közegben igen kockázatosnak számító pályájukon. Talán naiv vagyok, vagy elfogult, mégis azt remélem, hogy azok a tévéfilmek, amelyek formanyelve enyhén szólva konvenciósértő, mindennek ellenére helyt állnak majd a képernyőn, és nem veszítik el közönségüket. A konvencionálisabb nyelven fogalmazó filmek ugyanakkor gyengébbnek tűntek – de nem azért, mert konvencionálisak voltak, hanem egyszerűen azért, mert rosszul, sematikusan beszélték ezt a nyelvet. A konvenciók tisztelete ugyanis nem egyenlő a sematikus formával. Idén mindenesetre az eredetibb fogalmazású, szerzőibb stílusú tévéfilmek lettek a sikeresebbek, mert a maguk közegében, művészi elképzeléseikben következetesebbek, egységesebbek voltak.

Ferenczi Gábor: A barátkozás lehetőségei

Mesélne a zsűri munkájáról?

Ezúttal nagyon elégedett vagyok a munkánkkal. Többször zsűriztem már, és mivel több ember összehangolt ítéletével kell azonosulni, okoztak már korábban álmatlan éjszakákat a szükségszerű kompromisszumok. Most jól fogok aludni. Mindez persze annak a prózai oknak is köszönhető, hogy mindössze 9 film volt a mezőnyben. Könnyű volt a zsűrizés, könnyű volt a döntés, és a szempontrendszert sem volt nehéz meghatározni. Utóbbit legfeljebb azzal egészítettük ki, hogy a tévéfilmek esetében, ha lehet, még fontosabb a történet és a színész szerepe. A nézőket ugyanis mindezek segítségével lehet a legkönnyebben megszólítani. Nem véletlen, hogy a tévéfilmek döntő része adaptáció, és számos esetben kimagasló a színészi játék.

Mi állhat a sok irodalmi adaptáció hátterében?

Ha a művészet magas szférájából átlépünk a mindennapokba, és arra a kérdésre keressük a választ, milyen kulturális igények állhatnak a tévéfilmek hátterében, milyen intézményi elhatározás kell hozzá, akkor az egyik ilyen nagy hagyományú feladat az irodalmi művek adaptációja. Vagyis eljuttatni egy szélesebb közönséghez az irodalmi értékeket, illetve az irodalmi értékekkel megszólítani a képkorszak „fogyasztóit”. Mindez persze vitatott, hiszen sokan azt mondják, így végképp nem olvasnak majd az emberek szépirodalmat. Szerintem viszont nemcsak helyettesítő, hanem rávezető hatása is lehet mindennek, s mondjuk A nyugalom című tévéfilm akár kedvet csinálhat a regény elolvasásához is.

 


A 40. Magyar Filmszemle tévéfilmes versenyszekciójának filmjei

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Magyar Filmszemle

Magyar Filmszemle

Budapest (Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin és Puskin mozi, Erzsébet téri Kulturális Központ és Park), Magyarország

Címkék

, , , , , , , , , cikk