Filmbe préselt terrorizmus

Uli Edel: Der Baader Meinhof Komplex / A Baader-Meinhof csoport

A német játékfilm egyre gyakrabban vállalkozik a történelmi múlt feltárására, mintha a filmes szakmának afféle archeológiai munkát is el kellene végeznie, mozgóképpé alakítva a közelmúltat. Donnersmarck Mások élete című – a tavalyi Oscar-díjas – filmje mintha inspirációforrásként szolgált volna az idei Oscarra jelölt német film, a Der Baader Meinhof Komplex alkotói számára.

Uli Edel filmje adaptáció: Stefan Aust azonos című könyvéből a film producere, Bernd Eichinger írt forgatókönyvet, tiszteletben tartva a többnyire publicisztikai hangvételű, terjedelmes mű idő- és cselekményszerkezetét. A két és fél órás film, hasonlóan a majd’ 700 oldalnyi szöveghez, a RAF (Rote Armee Fraktion – Vörös Hadsereg Frakció), a leghírhedtebb szélsőbaloldali nyugatnémet terrorszervezet történetét próbálja bemutatni a kezdetektől a csoportosulás első generációjának nagy terrorcselekményéig, az ún. Német Őszig, Hanns Martin Schleyers meggyilkolásáig, a 77 Offenzíva utolsó akciójáig, amelyet követően a RAF tagjai öngyilkosságot követtek el. A Mások életéhez hasonlóan nem csupán történelmi indíttatású a Baader Meinhof Komplex, hanem felderítő szándékú is, a hajdani Németország árnyoldalainak a megmutatását célozza, de míg az előbbi film a keletnémet lehallgatókészülékek kulisszatitkaiba enged betekintést, addig az Eichinger-produkció Nyugat-Németország legsötétebb és legkevésbé kontrolláltnak számító időszakát próbálja mozgóképekben összefoglalni.

A film és a könyv címe a RAF két vezető személyiségének, a két mű főszereplőjének a vezetéknevét kapcsolja össze a komplexus fogalmával: a névadó Aust pszichológiai töltettel alkotta meg a szócsoportot, a terrorszervezet alapítótagjai lelki problémáinak kivetülését sugallva ezzel. A szélsőbaloldali meggyőződésű újságírónő, Ulriche Meinhof és Andreas Baader találkozásával indul el az a titkos szövetség, amely később a rettegett terrorcselekmények gyújtószála lesz. Műfaji hovatartozását illetően a Baader Meinhof Komplex leginkább akciófilmnek tekinthető, erős, erőltetett dokumentáló jelleggel, de illő lenne a politikai pornográfiába való besorolás is, a történetbe szőtt, szexualitásra kiélezett helyzetábrázolás miatt (a címadó szereplők szerelmi viszonya gyakran kerül fókuszba). Ilyen értelemben párhuzam vonható a Bonnie és Clyde-modellel is, de Uli Edel filmje semmiképp nem hozza azt a feszültséggel teli kapcsolatábrázolást, amelyet például Oliver Stone a Született gyilkosokban könnyedén kibontakoztatott – itt inkább a szexualitás kényszere erősödik fel, terrorakciók közé ágyazva.

A Baader Meinhof Komplex akciójellege mellett a történelmi film jegyeit is magán viseli, a korhű ábrázolás, a 60-as, 70-es évek visszaidézése, a díszletek és a jelmezek időutazásra hívják a film nézőit. Az arcok azonban legkevésbé sem hozzák a 70-es éveket, bár Eichinger felsorakoztatta a mai német filmszínészek legjavát (Moritz Bleibtreu, Martina Gedeck, Johanna Wokalek, Nadja Uhl, Bruno Ganz, és a román származású Alexandra Maria Lara). A háttér és a történet mintha teljesen elkülönülne az alakítás vonalvezetésétől, a szerepekből gyakran kilógnak a színészszemélyiségek.

Nem kis feladatra vállalkozott a Edel-Eichinger páros, hiszen nem elsőként viszik filmre a Német Ősz és a RAF történetét. Azonnal a történtek után, már 1977-ben elkészült a Németország ősszel (Deutschland im Herbst) című rövidfilm-füzér, 11 olyan filmkollázs, amelyet dokumentumfilm-részletek és megrendezett jelenetek segítségével 11 német rendező (többek közt Rainer Werner Fassbinder, Volker Schlöndorff, Alexander Kluge) egyéni hangja fémjelez. Szubjektív értékítéletek ezek a kisfilmek, képeik pedig ténylegesen dokumentálja az események helyét és idejét, nem kevésbé az akkori idők gondolatvilágát. Aztán Christopher Roth 2002-ben leforgatta a Baader című filmet, amely a RAF történetét helyezi megvilágításba, azonban kifejezetten Andreas Baader élettörténete köré fonva, így a film hitelessége nagyon erős és játékfilmjellege is sokkal inkább kibontható, a személyiségvizsgálat és a terrorszervezet belső vérkeringésének kettős lenyomatát tudta nyújtani.

Uli Edel nem foglal állást a RAF-történettel kapcsolatban: nem marasztal el, nem heroizál, mintha csupán egy izgalmas történet olykor klipszerű megcsillogtatására vállalkozna, mintha a terrorjelentek csak a díszlet része lennének, összepréselt események, feszültségmentes akciók, száguldó autók, szétmorzsált szerelmi kitérők, gyilkosságok sokaságát kényszerítette filmbe. A Baader Meinhof Komplex csupán képpé konzerválja az erőszakot, anélkül, hogy azt valóban felelevenítené vagy megmutatná.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó