Nagy Boglárka

/ / /

· írta

Modern épületekben kísértő szellemek

Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál, 2009. január 21 – február 1.

Beszámoló

Egy esős napon útra keltem az első igazán nagy fesztiválos kalandomhoz a Rotterdam (or Anywhere)-t dúdolgatva. A csupa nagybetűs holland FILMFESZTIVÁLVÁROS illeszkedett az országról alkotott képembe: rendszerezett, modern, nyitott és mégis egy kicsit „embertávoli”.

A valóság azonban már csak annyiban egyezik a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválról alkotott elképzelésemmel, hogy az rendszerezett és nyitott. Befogad ezerféle kultúrát és történetet, rengeteg sajtóst, filmest és érdeklődőt, és futószalagra helyezi látogatóit.

A nagyszabású rendezvényen, azok is megtalálják a helyüket, akik először vesznek részt rajta, nem lehet eltéveszteni a helyszíneket, a sorrendet vagy a programot. A szervezők és a csapattagok előrelátóak és figyelmesek, három térképpel is ellátnak még időben, így már első nap könnyű eltalálnom a vetítésekre. Ráadásul nem kell egyből a központi jegyirodájukat vagy a mozik kasszáját megrohamozni és végtelen sorokat kiállni, mert mindig fenntartanak 4-5 mozitermet szakmai vetítésekre (industry screening), ahova a meghívottaknak és a sajtónak nem kell jegyet váltania. Már csak azt kell kitalálni, hogy melyik az a napi 4-6 film, amire el akarok jutni.

Rotterdam Nemzetiközi Filmfesztivál 2009

A helyszínek közel vannak egymáshoz, így egyszerű elérni egyik vetítésről a másikra, és az alaposan megtervezett program alapján elvileg könnyű beosztani a napokat. Ha viszont az ember úgy indul el otthonról, hogy akar látni versenyfilmeket (VPRO Tiger Awards Competition és a Tiger Awards Competition Shorts), de ezen felül még kortárs török filmeket, ázsiai kísértetfilmeket, valamint kísérleti filmeket, de közismert rendezők első alkotásait is – azon már a világ összes fesztivál-videotékája és zseniális szervezése sem segít.

Fontos filmes projektekről döntenek a napokban, híreket lehet olvasni a Daily Tigerben, a fesztivál napilapjában arról, hogy milyen filmtervek szerepelnek a CineMarton, a nemzetközi koprodukciós filmes „projektpiacon”. Minden évben meghívják a független filmesek és producerek javát, hogy különböző tervek jövőjéről döntsenek. Itt bekapcsolódik a Hubert Bals Alap, a Rotterdami Filmfesztivál egyik legfontosabb mecénásáé, sok itt bemutatott alkotás fő támogatója.

Idén is 13 olyan film szerepelt a fesztiválon, különböző szekciókban, amelyet a korábbi években a CineMarton mutattak be. Ezek közül kettő a versenyprogramba került: a Blind Pig Who Wants to Fly (A vak disznó repülni akar) Edwin filmje Indonéziából és a The Strength of Water (A víz ereje), egy új-zélandi–német koprodukció, Fiona Copland alkotása. Az utóbbit sajnos nem volt alkalmam megnézni, de A vak disznó repülni akart még a fesztivállátogatásom elején láttam és zavarba hozott – feltételezem, hogy a FIPRESCI-zsűrit is, amely díjjal méltatta. A hivatalos leírás alapján az Indonéziában élő kínai kisebbség sorsát tematizálja; ehhez képest kétszer hangzik el a filmben a főszereplő lányról, hogy kínai. Patetikus szenvedéstörténetek helyett néhány különcöt ismerünk meg: egy lányt, akit az tesz híressé, hogy petárdákat robbant fel a szájában és egy megvakult fogorvost, aki minden kliensével és családtagjával elénekelteti és meghallgattatja az I Just Called című dalt. Úgy tűnik, egy különcnek könnyebb beilleszkedni, mint egy kisebbséginek és a címet adó, lekötözött vak disznónak is legalább annyi esélye van repülni, mint a főszereplőknek hétköznapi életet élni.

Edwin: Blind Pig Who Wants to Fly

Radu Muntean Boogie című filmje is CineMartos szereplés után tért vissza Rotterdamba, a Bright Future kategóriában. Különben kevés román és magyar film került a programba, levetítették Mundruczó Kornél (ezúttal a szakmai zsűri tagjaként is szerepelt) Deltáját, Fliegauf Benedek Csillogását és néhány kisjátékfilmet; Kelet-Európát inkább Oroszország képviselte, külön kiemelték Khrzhanovsky Room and a Halfját (Másfél szoba) és Alexei Balabanov Morphiáját. Az utóbbi Bulgakov naplójának adaptációja, azonban a rendező mellőzte az egyes szám első személy alkalmazását, és teljesen elidegenítette a főszereplőt a nézőktől. A jelmezek és a film felépítése klasszikus értelemben vett irodalmi adaptációnak felel meg, de hideg, kimért hangulatú darab.

Két vetítés között még jutott idő arra, hogy benézzek a kísértetházba, ahol délkelet-ázsiai filmrendezők (Amir Muhammad/Malajzia, Wisit Sasanatieng/Thaiföld, Nguyen Vinh Son/Vietnam, Lav Diaz/Fülöp-szigetek, Garin Nugroho/Indonézia és Riri Riza/Indonézia) alakítottak ki „szellemlakta” tereket. Izgalmas volt bejárni a szobákat, átélni, hogy mi az, amikor kirekesztett vagy, és kísértetek suhannak el melletted egy sötét szobában. Illúziókeltés, épp úgy mint a filmjeik, de sokkal élőbb és ijesztőbb is ugyanakkor. Megvan a mozgás szabadsága, de amíg fizikailag a „jelenetben” tartózkodom, erősebb a kiszolgáltatottság érzése is. Elhagyhatom a szobát, de nincs egy stáb, amely megszakítaná az élményt, nem jelzi csapó az átmenetet és nem gyújtják fel a villanyt.

A versenyprogramban szereplő filmek társadalmi és kulturális problémákat vetettek fel, rendszerint erős drámai vagy melodramatikus történetek, nyers, dokumentumfilmes megközelítésben. Az én szemszögemből a fesztivál főszereplői a gyerekek voltak, illetve a felnőtté válás különböző módjai. Az iráni Ramtin Lavafipour Be Calm and Count to Seven című filmje – mely díjat is nyert – kézikamerával és hirtelen vágásokkal ébresztett egy reggel. Mozgó képei a főszereplő fiú világát ábrázolták, egy olyan környezetet, ahol állandóan szaladnia kell a rendőrök elől, hogy el ne fogják a csempészetből élő irániakat. Máskor gyorsan kell úsznia, mert búvárfelszerelés nélkül veszélyes gyöngykagylót keresni. Mindeközben elérhetetlen álom és példakép Ronaldo, aki hasonló környezetből indult, nagy hírű focista lett, és bármit megengedhet magának.

A No puedo vivir sin ti, Leon Dai filmje ugyan nem nyert, de története legalább olyan megható, mint az előző filmé: egy édesapa egyedül neveli 6 éves lányát, de nem tudja beíratni az iskolába, mivel nem ő a hivatalos gyám. Abszurdnak tűnik az a társadalom, ahol jogilag olyan emberektől függenek a gyerekek, akiknek nem számítanak és azoktól vannak eltiltva, akiknek vigyáznának rájuk. Olyan volt, mintha egy olasz neorealista filmet láttam volna ázsiai szereplőkkel.

Ugyancsak kivételesen érzékeny film az egyik díjnyertes alkotás, Mahmut Fazil Coşkun török rendező Wrong Rosaryja (Elcserélt rózsafüzér), ami egy müezzin és egy katolikus apácának készülő lány beteljesületlen szerelméről szól. A történet háttérbe szorult, mert elég egyértelmű, hogy merre tart, viszont annyira erős a két főszereplő szubjektívje, hogy a nézőnek is végig kell szenvednie azt, hogy minden gesztus, ami máshol a reményt táplálná, itt csak zsákutcába vezet.

Danny Boyle: Slumdog Millionaire

Danny Boyle Gettómilliomosa (Slumdog Millionaire) volt az a film, amire lehetetlen volt bejutni. Többször próbálkoztam, de sosem volt már jegy – meggyőződésem, hogy azért, mert ennek a filmnek a gyerek-főszereplői a szomorú körülmények ellenére akciódús sikertörténet hősei, akik lelkesítő kalandokat élnek meg. Úgy tűnik lemaradtam az egyedüli pozitív kimenetelű filmről.

A sok szomorú történet ellenére mégis mosolyogva állíthatom fel a rotterdami fesztiválon töltött időszak mérlegét: a négy és fél nap alatt 17 filmet láttam, nagyrészt latin-amerikai, török és ázsiai termékeket, legalább ugyanennyi kávéscsésze alját, egy csodaszép kísértetfilmes installációt és számtalan modern épületet. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál a független filmes fesztiválok Mekkájává tegye számomra a hűvös nyugati várost.

Rotterdami filmfesztivál 2009 - nyertesek

A ROTTERDAMI FILMFESZTIVÁL DÍJAI

  • Nagyjátékfilmes díjak: Be Calm And Count To Seven (Aram bash va ta haft beshmar) – r. Ramtin Lavafipour (Irán, 2008); Breathless (Ddongpari) – r. Yang Ik-June (Dél-Korea, 2008); Wrong Rosary (Uzak ihtimal) – r. Mahmut Fazil Coşkun (Törökország, 2008)
  • NETPAC-díj (a Network for the Promotion of Asian Cinema díja): The Land (Dadi) – r. He Jia (Kína, 2008)
  • Különdíj: Agrarian Utopia – r. Uruphong Raksasad (Thaiföld, 2009)
  • FIPRESCI-díj: Blind Pig Who Wants to Fly (Babi buta yang ingin terbang) – r. Edwin (Indonézia, 2008)
  • KNF-díj (a holland filmkritikusok díja): Tony Manero – r. Pablo Larraín (Chile–Brazília, 2008)
  • Kisjátékfilmes díjak: A Necessary Music – r. Beatrice Gibson (Nagy-Britannia); Despair (Otchajanie) – r. Galina Myznikova, Sergey Provorov (Oroszország); Bernadette – r. Duncan Campbell (Nagy-Britannia)
  • MovieSquad-díj (a tizenévesekből álló zsűri díja): Slumdog Millionaire – r. Danny Boyle, Loveleen Tandan (Nagy-Britannia, 2008)
  • Az Arte France Cinéma díjai (filmes projektek támogatására): Him – r. Lance Weiler (egy Seize the Media produkció, Egyesült Államok)
  • Prince Claus Fund Film Grant (filmtervek kidolgozására): Birdie (Shuvuukhai) – r. Byamba Sakhya (Mongólia)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , cikk