A Zack és Miri pornót forgat többrétegű alkotás. Míg a felszínen dübörögnek a harsány altesti poénok, addig a cselekmény alapvető ívét az unalomig ismert romkom-sablonok alakítják. Kevin Smith megkísérelte közös nevezőre hozni a szabadszájú pornó-komédiát az érzelemdús szerelmi történettel. Ondó és szirup keveréke azonban nem alkot valami kívánatos elegyet.
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a Zack és Mirivel Kevin Smith végleg elhagyta saját, különbejáratú filmes univerzumát, hiszen itt már nem csak a rögeszmésen visszatérő karakterek hiányoznak, hanem filmjei állandó helyszínét is lecserélte. Jay és Néma Bob – a két kult-státuszra szert tett véglény – már a 2004-es Apja lányában sem osztotta az észt, ámde New Jerseytől csak most volt képes elszakadni a rendező, a Pennsylvania állambeli Monroeville kedvéért.
Hiába hagyta azonban maga mögött szülővárosát és ott ténfergő szereplőit, mégse mutatkozik komolyabb cezúra Smith életművében, hiszen ugyanazt a vérbő bohóckodást folytatja, mely már a kezdetek óta legkedvesebb terepe volt. Ebből már sejthető, hogy az altesti humor minden fajtáját végigskálázza a film, félpercenként kapjuk az arcunkba a szexuálisan túlfűtött poénokat. Az egyetlen igazi újdonság az eddigiekhez képest az, hogy itt már a maga konkrétságában jelenik meg mindaz, ami korábban pusztán verbálisan érvényesült. A Shop-stopban vagy a Képtelen képregényben még csak a szabadszájú szereplők sikamlós beszélgetéseiben kerültek szóba azok a témák, melyek itt a cselekmény fősodrát alkotják. Persze ez nem olyan meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a film egy pornóforgatásról szól.
Zack és Miri ezer éve lakótársak, és arról nevezetesek, hogy extrém sportként űzik a rezsi be nem fizetését. Mikor egy nap kikapcsolják náluk a villanyt, a vizet és a gázt, elhatározzák, hogy bármi áron megszerzik a pénzt, ami ahhoz szükséges, hogy lehúzhassák a klotyójukat. Zack végül egy isteni megvilágosodás következtében ráébred a megoldásra: pornófilmet kell forgatni. Rögtön neki is állnak a castingnak, ahol fura szerzetekből bár, de egész ígéretes kis csapat áll össze. Ez az alapvetés rendkívül emlékeztet Michel Gondry Tekerd vissza haver!-jére: ugyanúgy két haver kilátástalan helyzetéről szól, melyből az amatőrfilmezés jelenti az egyetlen kiutat. A kényszeredett forgatásból persze mindkét esetben igazi közösségformáló erő válik, mely teljesen új értékekre ébreszti rá a résztvevőket. Ez a hasonlóság akkor válik egészen nyilvánvalóvá, mikor Miriék híres filmklasszikusok röhejesen dilettáns pornó-átiratait kezdik el leforgatni, melyek akár Jack Blackék „svédelt” filmjeinek pajzán párdarabjai is lehetnének. Gondry bájos humora helyébe tehát itt a Smith filmjeit átitató szabadosság lép, és ettől a Zack és Miri kicsit olyanná válik, mintha a Tekerd vissza haver! békaperspektívából készült remake-je lenne.
A problémák ott kezdődnek, hogy a poénok legtöbbször korántsem olyan sziporkázóak, mint amennyire ízléstelenek. A pornóklisék burleszkes paródiája még kifejezetten szellemes, de a csakis a szex körül forgó dialógusok, és ostoba gegek sokszor egészen erőtlenek. Az arcba fröccsenő szar vígjátéki mutatványa pedig már a Trainspottingban sem volt különösebben vicces – teljesen érthetetlen, hogy miért kellett itt újra előadni. Az csak a kisebb baj azonban, hogy a poénok nem ütnek akkorát, amekkorát kéne nekik, a film igazi buktatója valójában az, hogy az altesti humorban való elmerülés közben egy teljesen konvencionális értékrendet állít példaként a néző elé. A világító műpuncik, a közös maszturbációk és a megélhetési pornó világába ugyanis egyszercsak betör a nagybetűs Szerelem, és ez a pajzán feketekomédiától a romantikus vígjáték műfaja felé tolja el a cselekményt – a kettő azonban kioltja egymást.
A látszat ellenére Smith a legkevésbé sem iróniával fordul szűklátókörű szereplői felé, hanem azzal a szándékkal, hogy a társadalom által elismert értékrendet csiholja ki meglehetősen kiüresedett világukból, létrehozva ezzel a kispolgári álszentség antitézisét. Míg a felszínen dübörögnek a harsány altesti poénok, a cselekmény alapvető ívét az unalomig ismert romkomok elkoptatott sablonjai jelölik ki. Ez az ellentmondás észrevehető volt már Smith korábbi filmjeiben is, de sosem volt olyan éles a kontraszt, mint a Zack és Miriben. A Shop-stop 2. happy endjének például már nem sok köze volt az első rész édes-bús nyitott befejezéséhez, de ez még mindig csak könnyed előjátéka volt a Zack és Miri szirupos fináléjának, melyet persze Smith szándékosan méltatlan körülmények között ad elő (WC-n ülő lánynak vall szerelmet a közben meztelen srácot fogdosó fiú). Seth Rogen és Elizabeth Banks pedig hiába hozza meggyőzően a rászabott szerepet, a „ki kivel dugott, illetve nem dugott?” típusú konfliktusok nem viszik el a hátukon a cselekményt. Valódi karakterfejlődés nincs is a filmben, hiszen Zack és Miri világlátása egy fikarcnyit sem változik, csak egymáshoz való viszonyukat értékelik át.
Ideje lenne már Kevin Smith-nek eldöntenie, hogy a szexuális szabadosságról vagy a szerelem beteljesedéséről forgat vígjátékot. A kettő ugyanis egészen más típusú humort és nézői hozzáállást kíván.
