Dél-koreai pszicho

Na Hong-jin: Chugyeogja / The Chaser / Az üldöző

Az üldöző úgy indul, mint egy ízléses romantikus mozi. Színpompás felvételek kalauzolják a nézőt az éjszakai Szöulban, ahol egy szimpatikus fiatal lány mobilon hívja az udvarlóját. A férfi rövidesen megérkezik, és lovagiasságával elbűvöli őt – gondolhatnánk, ám a jövendő édes-bús love story-ra vonatkozó tippünket lassan megcáfolja a rendezői koncepció.

A pár útja ugyanis egy elhagyott, rendetlen kerületbe vezet, majd pillanatokon belül zuhogni kezd az eső, és kiderül, hogy a lány eltűnt, mint a kámfor. „Ha előkerülsz, kinyírlak, te büdös ringyó!” – dünnyögi esernyője alatt a főalak, Joong-ho (Kim Joon-suk).

Na Hong-jin egy méltóságot totálisan nélkülöző, nihilista világot ábrázol a filmjében: a stricinek állt főszereplő nyomdafestéket nem tűrő hangon utasítja rendre kifutófiúját, cseppnyi megértést sem tanúsít a prostituáltjaival szemben, és egyáltalán nincs olyan férfialak a történetben, aki nem lenne közönyös, dilettáns vagy lópokróc durvaságú. Az egykori nyomozó is pusztán pénzéhségből vetődik az eltűnt lányok után, nyomként pedig a 4885-ös, a lányok által utoljára tárcsázott szám szolgál. Kutatásának egy ütközés vet véget, ami egyben a film első sokkoló csavarját hozza el. A finom modorú udvarló (Ha Jung-woo) ugyanis vérfoltos ingben lép ki az utcára, a mobilszáma is 4885. Üldözés következik, a nyomozó elfogja a pszichopata bűnözőt, és helyreáll a világ rendje.

Itt érne véget egy az átlagnál melankolikusabb, feszültségteljesebb hollywoodi kommersz vagy akár egy midcult thriller. Az üldöző valódi esszenciája azonban a címében foglaltak radikális ellentétében rejtezik. Kilátástalan, emocionális mankókat nem nyújt, vagy ha nyújt is, akkor kirúgja a nyomozó (és alteregója, a néző) alól. Miben nyilvánul meg ez a könyörtelenség, pontosabban: kin keresztül válik befogadhatatlanná? Egyetlen névben összefoglalva: Mi-jin-en (Seo Yeong-hie) keresztül, pontosabban mindazon keresztül, amilyennek megismerjük őt, és ami történik vele a cselekmény folyamán. Ő a film legtisztább lelkű alakja, tulajdonképpen a Bűn és bűnhődés Szonyájának alakmása, aki nap, mint nap a vállain cipeli az őt körülvevő erkölcstelenség terhét. Először a kislánya, Eun-ji (Kim Yoo-jeung) oldalán, náthásan látjuk, majd elrabolja őt a leginkább az Amerikai pszicho Bateman-jével rokonítható gyilkos, és embertelen kínzásnak veti alá egy piszkos, vérmocskos vizesblokkban, rengeteg oszló tetem közelében.

Szerencsére a rendező nem esik át a ló túloldalára, és nem viszi el a gore irányába a filmjét, igaz, az elenyésző nyílt színi naturalizmus nagyobb riadalmat kelt, mint akárhány játékszer a Fűrész-filmekből. Gyenge fényben, szinte vaksötétben oldódik fel a szükségtelen gyomorforgatás a pszichológiai hadviselés javára. A vérözön tűzforró sugarát az elme-konfrontációk depresszivitása váltja fel, és a csatározás igen sokrétűen ábrázolt. A Min-ji életéért folytatott hajsza tétjét Joong-ho színeváltozása szervezi: voltaképp egy keménykötésű noir-hősként szánt végig az embertelen főváros alvilágán, üt-vág, kegyetlenül, de határozottan kérdez, és alkalomadtán szó szerint futóbolondként rohan a válaszok után. Legyen bármilyen erélyes vagy durva, Hong-jin mégis visszafogottan szemlélteti az antihős humánumának visszanyerését, amiben az elrabolt anyán túl az oltalmazására szoruló angyali kislánynak is szerepe van.

A zsaruval szemben (párhuzamos montázsok révén) helyezkedik el a pszichopata Ji Young-min. Az ő belső útja éppen az üldözőjének inverze. Az emberi rétegek lehámozódásának és a csendes ragadozó előtörésének szakasza. Nem rohan a válaszok után, bilincsbe verve ül egy kihallgató szobában, mégis nála van az előny, amit kígyószerű viselkedésével ér el. Összevert arcán mindig a legjobbkor villannak meg zavarodottságának gesztusai, bevallja gyilkosságait, így újra kielégítheti vérszomját. Őrült pillantásai, fintorgásai többet mondanak bármilyen kaszabolásnál, mégis nagyon kevés ember veszi észre, hogy – a bűnügyi pszichológust idézve – nemi szervének meghosszabbítása és megacélozása túlmegy az ésszel felfogható határán.

A harmadik, záró fejezet ismét többlépcsős. Nemcsak a futás-metafora kibomlása, a vad és a vadász utolsó összecsapása realizálódik itt, hanem egyfelől az ártatlanság tovaszállására adott bosszú-reakció, másfelől az abból kibontakozó jóvátétel motívuma uralja ezt a részt, megkapó keresztény szimbolikával (v.ö. John Woo A bérgyilkos című filmjének egyszerre tragikus és emelkedett templomi leszámolásával) és nem kimondottan felszabadító végkövetkeztetéssel.

Természetesen, Hollywood Az üldözőt is kipécézte. A remake előreláthatólag 2010-ben érkezik az amerikai filmszínházakba Leonardo DiCaprio főszereplésével és William Monahan forgatókönyvíró részvételével. Én azok közé tartozom, akik a páros előző, meglehetősen eredménytelen és vértelen összefogása révén újfent a tartalom és a forma diszharmóniáját jósolom. Ne legyen igazam!

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó