Örökérvényű igazságot énekelt meg a 80-as évek közepén az osztrák Opus együttes, élén Herwig Rüdisserrel: az élet bizony élet. Szemben mindazzal, ami nem az. A filmekkel, például, melyekből gyakran hiányzik a bármi megtörténhet illúziója. Vannak persze kivételek: például mikor egy film önnön műfaja ellen dolgozik, s szétfeszíti a rámért kereteket.
A Titanic programjában „A bűn mélységei” szekcióban mutatták be a Wolfgang Murnberger rendezte Der Knochenmannt, amely magyarul a Csontdaráló címet kapta. A horrorisztikus képzeteket keltő fordítás – amely inkább átfordítás, mint áthelyezés (translatio) egyik nyelvből a másikba – részint nem alaptalan: a darálás és a darálógép valóban központi, gyilkos szerephez jut a történetben. Mégis félrevezető lenne félelemkeltő hatása felől definiálni a filmet. Még akkor is, ha a Titanicon a műfajmegjelölés is ezt az értelmezést nyomatékosította: a műsorfüzet szerint Murnberger filmje thriller. Pedig a Knochenmann inkább kriminek álcázott szatíra, amelyben a népszínműtől a kabarén át a sorstragédiáig a legkülönfélébb minőségek keverednek, mellőzve azt a stiláris-hangulati egységet, amely elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a nézőket hatalmába kerítse a félelem. Ehelyett nevetni, irtózni, meglepődni, elidegenedni lehet – habitustól függően is-is, vagy-vagy.
Simon Brenner ex-nyomozó rossz adósok felkutatásával, kifizetetlen lízingautók begyűjtésével keresi kenyerét. Egy bizonyos Herr Horvath nyomait kutatva vetődik el Stájerország eldugott szegletébe, a Löschenkohl fogadóba, amely konyhájáról, elsősorban rántott csirkéjéről híres. Ám a titokzatos Horváthról, habár autója a ház előtt parkol, állítólag senki sem nem hallott. Brenner, akit se szakmai ambíció, se bizonyítási kényszer nem hajt, mintegy magától értetődően ott ragad a panzióban. Mert habár éjszakánként irdatlan zaj, egy hatalmas csontdaráló gép hangjai szűrődnek ki a pincéből – készül a másnapi csirketáp –, akadnak kellemes körülmények is. Például embertelenül finom gulyást lehet tunkolni hajnalban a konyhában, s a pincérnők közül az egyik, az érett szőke a maga bumfordiságában is elragadó.
Brenner tehát marad, belesimul a Horváthot elnyelő közegbe, amely, hamar kiderül, nyomasztó titkokat és konfliktusokat rejt. A fogadó zárt világa lesz hát a szín(pad), s lakói, vendégei a szereplők: a gazda, aki dolgos, rendes ember, csakhogy van egy sötét titka; a fia, aki léha, pénzéhes, és kíváncsi e titokra; és a meny, aki jóravaló, csak épp nem ilyen életet képzelt el magának. Ez a kompánia egészül ki Brennerrel, néhány környékbeli orosz gengszterrel és egy szépséges magyar prostituálttal, akit Gryllus Dorka alakít.
A bűnügyi cselekmény szokatlan módon épül bele a kicsinyes kapcsolati problémákkal terhelt vendéglátóipari közegbe, ahol szinte minden a konyhában zajlik, és az elcsalt farsangi tombola katarzisesélyes. A vérontás, a bestialitás ugyanis annyira magától értetődően és reflektálatlanul megy végbe, mintha nem is az egyik szereplő, hanem a sors vagy az Úr haragja sújtana le az áldozatokra. A ház népe nem is reagálhat, hiszen mindvégig tudatlan; vidáman rázza magát a haknizenekar produkciójára, miközben a pincében kisujj kerül a levesbe. De később sem adják jelét megrendülésnek; mondhatni kissé kaurismäkisan nyugtázzák az eseményeket. Ahogy nyomozás sincs igazán: a rendőrség motiválatlan, Brenner passzív-érdektelen. Tegyük hozzá: a néző is, hiszen ő mindvégig tudja, ki a tettes. Így a zárlat – anti-krimihez méltóan – a szálak elvarrása helyett klasszikus vígjátéki fordulatokat tartogat.
Ami igazán érdekessé, szórakoztatóvá teszi a Knochenmannt, az épp ez a sokneműség. Például az, ahogy az amúgy iszonyatosan elcsépelt vadkelet téma (orosz gengszterek, magyar kurva) a szokásos infernális tónustól megfosztva komikus színben tűnik fel. Ennél is izgalmasabb, ahogyan a film – mintegy a karneváli tradíció jegyében – körbejárja a test anyagszerűségének kérdését. Látjuk, ahogy a test eszik, kíván, kívánatos, esendő, szép, ocsmány, idegen, meztelen, nehéz, tárgyszerű, törékeny, sebezhető, megalázható, feldarabolható, amputációval ellenkező neműre változtatható… Ezt az élet- és halálteli, dinamikus testképet hangsúlyozza a film nagyjelenete: a fogadó földszintjén (állat)jelmezbe bújt farsangi vendégek táncolnak, dőzsölnek, miközben az emeleti szobákban egyesek egymásra találnak, s a pincében ketten (egyikük fejjel lefelé, egy kampón lógva) a haláltól rettegnek. S közben harsog a Levelet kaptam, lájf…
A Knochenmann a Murnberger-Hader-Haas alkotótrió harmadik sikerdarabja. A főhős Simon Brenner alakját Wolf Haas író alkotta meg. Hatrészes krimi-ciklusából, mellyel számos irodalmi díjat nyert, három történetet írt át vászonra Josef Haderrel, a Brennert megtestesítő, népszerű kabarészerzővel-színésszel közösen (Komm, süßer Tod, 2000; Silentium, 2004; Knochenmann, 2009). A Wolfgang Murnberger rendezte filmek az osztrák mozikban, illetve német nyelvterületen hatalmas sikert arattak, azon túl kevéssé ismertek.
