Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Buglya Zsófia

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Lájf iz lájf…
Wolfgang Murnberger: Der Knochenmann / Csontdaráló

Örökérvényű igazságot énekelt meg a 80-as évek közepén az osztrák Opus együttes, élén Herwig Rüdisserrel: az élet bizony élet. Szemben mindazzal, ami nem az. A filmekkel, például, melyekből gyakran hiányzik a bármi megtörténhet illúziója. Vannak persze kivételek: például mikor egy film önnön műfaja ellen dolgozik, s szétfeszíti a rámért kereteket.

A Titanic programjában „A bűn mélységei” szekcióban mutatták be a Wolfgang Murnberger rendezte Der Knochenmannt, amely magyarul a Csontdaráló címet kapta. A horrorisztikus képzeteket keltő fordítás – amely inkább átfordítás, mint áthelyezés (translatio) egyik nyelvből a másikba – részint nem alaptalan: a darálás és a darálógép valóban központi, gyilkos szerephez jut a történetben. Mégis félrevezető lenne félelemkeltő hatása felől definiálni a filmet. Még akkor is, ha a Titanicon a műfajmegjelölés is ezt az értelmezést nyomatékosította: a műsorfüzet szerint Murnberger filmje thriller. Pedig a Knochenmann inkább kriminek álcázott szatíra, amelyben a népszínműtől a kabarén át a sorstragédiáig a legkülönfélébb minőségek keverednek, mellőzve azt a stiláris-hangulati egységet, amely elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy a nézőket hatalmába kerítse a félelem. Ehelyett nevetni, irtózni, meglepődni, elidegenedni lehet – habitustól függően is-is, vagy-vagy.

Kép a Csontdaráló / Knochenmann című filmből

Simon Brenner ex-nyomozó rossz adósok felkutatásával, kifizetetlen lízingautók begyűjtésével keresi kenyerét. Egy bizonyos Herr Horvath nyomait kutatva vetődik el Stájerország eldugott szegletébe, a Löschenkohl fogadóba, amely konyhájáról, elsősorban rántott csirkéjéről híres. Ám a titokzatos Horváthról, habár autója a ház előtt parkol, állítólag senki sem nem hallott. Brenner, akit se szakmai ambíció, se bizonyítási kényszer nem hajt, mintegy magától értetődően ott ragad a panzióban. Mert habár éjszakánként irdatlan zaj, egy hatalmas csontdaráló gép hangjai szűrődnek ki a pincéből – készül a másnapi csirketáp –, akadnak kellemes körülmények is. Például embertelenül finom gulyást lehet tunkolni hajnalban a konyhában, s a pincérnők közül az egyik, az érett szőke a maga bumfordiságában is elragadó.

Kép a Csontdaráló / Knochenmann című filmből

Brenner tehát marad, belesimul a Horváthot elnyelő közegbe, amely, hamar kiderül, nyomasztó titkokat és konfliktusokat rejt. A fogadó zárt világa lesz hát a szín(pad), s lakói, vendégei a szereplők: a gazda, aki dolgos, rendes ember, csakhogy van egy sötét titka; a fia, aki léha, pénzéhes, és kíváncsi e titokra; és a meny, aki jóravaló, csak épp nem ilyen életet képzelt el magának. Ez a kompánia egészül ki Brennerrel, néhány környékbeli orosz gengszterrel és egy szépséges magyar prostituálttal, akit Gryllus Dorka alakít.

Kép a Csontdaráló / Knochenmann című filmből

A bűnügyi cselekmény szokatlan módon épül bele a kicsinyes kapcsolati problémákkal terhelt vendéglátóipari közegbe, ahol szinte minden a konyhában zajlik, és az elcsalt farsangi tombola katarzisesélyes. A vérontás, a bestialitás ugyanis annyira magától értetődően és reflektálatlanul megy végbe, mintha nem is az egyik szereplő, hanem a sors vagy az Úr haragja sújtana le az áldozatokra. A ház népe nem is reagálhat, hiszen mindvégig tudatlan; vidáman rázza magát a haknizenekar produkciójára, miközben a pincében kisujj kerül a levesbe. De később sem adják jelét megrendülésnek; mondhatni kissé kaurismäkisan nyugtázzák az eseményeket. Ahogy nyomozás sincs igazán: a rendőrség motiválatlan, Brenner passzív-érdektelen. Tegyük hozzá: a néző is, hiszen ő mindvégig tudja, ki a tettes. Így a zárlat – anti-krimihez méltóan – a szálak elvarrása helyett klasszikus vígjátéki fordulatokat tartogat.

Kép a Csontdaráló / Knochenmann című filmből

Ami igazán érdekessé, szórakoztatóvá teszi a Knochenmannt, az épp ez a sokneműség. Például az, ahogy az amúgy iszonyatosan elcsépelt vadkelet téma (orosz gengszterek, magyar kurva) a szokásos infernális tónustól megfosztva komikus színben tűnik fel. Ennél is izgalmasabb, ahogyan a film – mintegy a karneváli tradíció jegyében – körbejárja a test anyagszerűségének kérdését. Látjuk, ahogy a test eszik, kíván, kívánatos, esendő, szép, ocsmány, idegen, meztelen, nehéz, tárgyszerű, törékeny, sebezhető, megalázható, feldarabolható, amputációval ellenkező neműre változtatható… Ezt az élet- és halálteli, dinamikus testképet hangsúlyozza a film nagyjelenete: a fogadó földszintjén (állat)jelmezbe bújt farsangi vendégek táncolnak, dőzsölnek, miközben az emeleti szobákban egyesek egymásra találnak, s a pincében ketten (egyikük fejjel lefelé, egy kampón lógva) a haláltól rettegnek. S közben harsog a Levelet kaptam, lájf

Kép a Csontdaráló / Knochenmann című filmből

A Knochenmann a Murnberger-Hader-Haas alkotótrió harmadik sikerdarabja. A főhős Simon Brenner alakját Wolf Haas író alkotta meg. Hatrészes krimi-ciklusából, mellyel számos irodalmi díjat nyert, három történetet írt át vászonra Josef Haderrel, a Brennert megtestesítő, népszerű kabarészerzővel-színésszel közösen (Komm, süßer Tod, 2000; Silentium, 2004; Knochenmann, 2009). A Wolfgang Murnberger rendezte filmek az osztrák mozikban, illetve német nyelvterületen hatalmas sikert arattak, azon túl kevéssé ismertek.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

katazona · 3 éve

A szépséges magyar prosti szerintem örmény.

Kapcsolódó film

Csontdaráló (Der Knochenmann)

Csontdaráló (Der Knochenmann) – osztrák bűnügyi, thriller, 2009. Rendező: Wolfgang Murnberger. Szereplők: Birgit Minichmayr, Christoph Luser, Edita Malovcic, Gryllus Dorka, Helmut Vinaccia, Ivan Shvedoff, Josef Bierbichler, Josef Hader, Pia Hierzegger, Simon Schwarz, Stipe Erceg.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    5/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztiválok

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Budapest, Magyarország

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Kolozsvár, Nagyszeben, Románia

Kapcsolódó cikkek

Emlékezésgyakorlatok a "Szöul-kitchenben" - Bong Joon-ho: Anya / Madeo

Emlékezésgyakorlatok a "Szöul-kitchenben" – Bong Joon-ho: Anya / Madeo

A Távol-Kelet, s azon belül Dél-Korea kortárs filmművészete mindig is szívesen látott vendég volt a TIFF-en – ezt azzal is tanúsíthatom, hogy a mai koreai filmtermés több jelentős művét volt szerencsém megtekinteni itt az évek során. Az elmúlt esztendőkben mintha csökkent volna a fesztiválprogram összeállítóinak lelkesedése az ázsiai mozi iránt; az idei kiadás azonban kielégíti az ezzel kapcsolatos esetleges elvárásokat.

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

7 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea