Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Katona Linda

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Észak, minden értelemben
16. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál (Budapest, 2009. március 26–április 5.)

4 mozi, 11 nap, 56 film 26 országból, 12 000 néző, s a mérleg igazából hiányos: egy nap még hátra volt, s csak a fizető nézők kerültek bele. Siker, tizenhatodszorra is. Nyolc alkotás versenyzett a Hullámtörők-díjért, mely végül az Észak című norvég filmmel hajózhatott tova.

Rune Denstad Langlo: Észak

Különös vonzódás ez: talán a depresszióra való ráérzés segítheti az északi filmek sikerét itt, Magyarországon. Talán az, hogy az ottani alkotók képesek öniróniával kezelni a helyzetet: kedves, mosolyogtatóan vicces szituációba bujtatni a búskomorságra okot adó valóságot. Különleges atmoszférákat varázsolnak hétköznapi emberek köré, egyszerű tárgyakat csodákkal illesztenek egymáshoz. Mintha valami egészen más képet raknának ki ugyanabból a kirakósból. Vagy csak az északi fény okozza, és hiába minden próbálkozás délebbről…

Már, ha. Mert persze mindig előbújik egy-egy önmagát túl komolyan venni akaró, lelkes, világmegváltó, de többnyire – miután megtalálta a maga elvetemült rajongói körét –, „nagyot koppan akkor, azután elhallgat” típusú munka… Vannak ezek a beteg északi filmek, melyek ha vállalnák önnön „betegségüket”, és képesek lennének némi szarkazmussal tárgyukhoz viszonyulni, remek kis anyagot jelentenének, de amíg ezt nem teszik meg, mehetnek a kukába. A Lordi Odalennje, példának okán.

Pete Riski: Odalenn

De voltak itt győztesek is: havas „off-road movie” és meglepett zsűrielnök. 2009 Hullámtörők-díját a zseniálisan tökéletes norvég hószános kaland érdemelte ki. Az Észak végtelenül egyszerű, és nem is akar több lenni annál, ami. Csak egy hosszú utazás a fagyos vidéken – Jomar depressziójának magányossága mellett híven kitartva útnak indul, de a kihalt vidéken esetenként bizony kénytelen más emberekkel szóba állni. Édes mese egy nagy gyerekről minden didaktikusság és közhely nélkül, viszont humorral, iróniával és emberséggel bőven fűszerezve, kis alkohollal átitatva. Rune Denstad Langlo rendezőnek ez az első nagyjátékfilmje, de a sikerekben vitathatatlan érdeme van a főszereplőnek is: Anders Baasmo Christiansen hibátlanul hozza a mamlasz, morózus figurát. A színész a Titanic vendégeként mesélt az igazán jó hangulatú forgatásról – de hát csak élvezetes lehet a munka, ha az ember hószánnal száguldozik és házikókat gyújtogat, mindehhez pedig a reggeli megbeszéléseken a stábtagokkal együtt kis alkohollal melegít…

Közönségtalálkozó Kormákurral

A legnépszerűbb film a legnépszerűbb vendégé lett: közönségdíjat nyert Baltasar Kormákur Fehér nászéjszaka című munkája, alaposan meglepve ezzel a 16. Titanic zsűrielnökét, aki mint mondta, lassan már elgondolkodik egy magyarországi ház megvásárlásán, mert bár tavaly nem tudott eljönni a díjátadóra, idén annál több dolga volt: Kormákur zsűrizett, díjat adott és vett át, közönségtalálkozott, interjúkat adott, és ígérte, jövőre is hoz filmet. A közönség pedig valóban rajongott, mind személyéért, mind filmjéért. A Csehov-adaptáció keserédes bája teltházas vetítéseket, iróniája jó hangulatot produkált, mindez pedig hozta magával a kellemes beszélgetéseket a vetítések után – mert nincs szomorúbb, mint egy üres nézőtér – ahogy azt Baltasar Kormákur is megjegyezte.

Igen, idén új szekció alakult, Északi fények ragyogták be a programot. Mint látjuk, megérte: ha nem is egy nagy volumenű fesztivált, de egy „északi filmnapok” jellegű rendezvényt egész biztosan elbírna a magyar fesztiválnaptár, a nézők meg pláne, és ez a havas országok kulturális intézeteinek összefogásával még kivitelezhető is lenne. Persze a Titanic se maradjon többé havas filmek nélkül, véletlenül se!

De nyilván volt azért más is az északi érzés mellett. Versenyzett az Éhség, Steve McQueen filmje, amely Bobby Sands éhségsztrájkjának szinte kézzelfogható valóságát mutatja be, az észak-ír helyzet társadalmi-politikai leheletét a börtönfalak között megtapasztaltatja meg nézőjével. Megrázó, elkeserítő és gyomorforgató képsorok szövedéke egyetlen nagy, cigarettafüstös dialógussal.

Steve McQueen: Éhség

Igazából minden versenyfilm hozta ezt a nyomasztó, súlyos hátteret – csupa kiábrándult arc a vásznon. Csak a megfogalmazás módja volt különböző. Ahogy az Észak üde iróniával mutat meg egy létező problémát – nem aggatja a magány és a depresszió nehezékét a nézőre, úgy a Gyerekek gyermeke sem válik hátborzongató, bizarr történetté: itt egy 11 éves kisiskolás lány várandósságát kísérhetjük végig a csínytevéstől a felelősségvállaló, „komoly” szülővé válásig. Azért kiráz a hideg, ha a sztori egészségtelenségére gondolok, arra, hogy ilyen nem csak a vásznon létezik, mégis a humor, a szereplők játéka valahogy nem engedi betegessé válni a látott élményt. A többi versenyfilmben nem volt ilyenfajta feloldás, azok a kemény, rideg vagy egyszerű, de emberi valósággal operáltak – a kifejezésmódot a témához igazítva vállalták komolyságukat – nagy mondanivalókat, nagy kérdéseket fűszerek nélkül tálaltak, s az Észak mellett ez nem lehetett elég.

A komolykodás volt a trend idén. Meg a vér, az erőszak, a bűn hatalma a világ minden tájáról, hol ügyesebben (A gyilkos, Az üldöző, Borzasztó boldog), hol kevésbé szerencsésen (Odalenn, Mocsok, Akárki megteszi) formába öntve. Persze szép és békés pillanatok is: Tahaan kedves története, a Célegyenes nemzetközi üdesége, az Ember a magasban lélegzetelállító mutatványa, Roskilde fesztiváljának libabőrt kiváltó képei… És mint mindig, most is volt, aminél csak egészen kevésen múlott, hogy jó film lehessen. De tanulunk, tapasztalunk, és talán jövőre mást és másképp látunk.

Michael James Rowland: Célegyenes

Kár, hogy 11 napba kellett sűríteni ezen filmek élvezetét. Kár, hogy aki most lemaradt, annak a legtöbb esetben nehéz dolga lesz a pótlással. Kár, hogy a fesztivál sikerének egyik legnagyobb titka az egyszeri elérhetőség kell legyen… Persze ez már a forgalmazók dolga, úgyhogy nem is a hajó legénységének szól a panaszszó. Nekik hála és köszönet a lehetőségért, az élményért, ami ha egyszeri is, de legalább 11 napig tart.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó fesztivál

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál

Budapest, Magyarország

Kapcsolódó hírek

Megszervezik a világ első bajuszfilm-fesztiválját

Megszervezik a világ első bajuszfilm-fesztiválját

A nemzetközi Stach Film Fest várja a jelentkezőket. Március 30-án szervezik meg a Maine állambeli Portlandban.

2 napja

Hírek

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

„Forradalmi” hangulatban, Benoît Jacquot francia forradalom idején játszódó filmjével kezdetét vette...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Hadak útján (War Horse)

Hadak útján (War Horse) – amerikai filmdráma, történelmi, háborús, 146 perc, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Peter Mullan.

Kitör az első világháború, a katonaságnak minden lóra szüksége van. Így szakítják el egymástól a háborúhoz...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fogadom (The Vow)

Fogadom (The Vow) – amerikai–ausztrál–brazil–francia–német filmdráma, romantikus, 104 perc, 2012. Rendező: Michael Sucsy. Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill, Jessica Lange.

Autóbaleset következtében Paige kómába esik, s miután magához tér, részleges memóriavesztést állapítanak meg...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 136 perc, 1999. Rendező: George Lucas. Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Jake Lloyd.

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Variációk – 6 perc, 2009. Rendező: Bakó Kincső. Szereplők: Boné Ferenc, Mezei Gabriella, Szabó Tamás Tavken, Szász Kriszta, Székely Blanka, Visky Sámuel.

A kritikus csoport egyik első feladata az előző évi, 8. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor filmjeinek a...  

Elolvasom a kritikát

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea