Tárt kapukkal várták az érdeklődőket Szent György napján a Sapientia-EMTE Fotóművészet, filmművészet, média szakának tanárjai és diákjai. Változatos műsorral kedveskedtek a kolozsvári Győzelem mozi nézőterét megtöltő nézőknek, a beszélgetéseken pedig szó esett az erdélyi film jelenéről és jövőjéről is.
A rendezvényt a házigazda, Virginás Andrea adjunktus nyitotta meg és Lakatos Róbert tanszékvezpaetőhelyettessel közösen köszöntötte a résztvevőket, amit az egyetem díjazott diákfilmjeinek a vetítése követett. Felméri Cecília négy alkotása (Kakukk, A bárányok meghalása, Örkény-egypercesei és Janus Pannonius – (ugyanarra a) Lúciára) után Both Rita Flört című kisjátékfilmje következett a sorban, amely többek között a legjobb kisjátékfilm és a legjobb operatőri munkának járó díjat nyerte el a Faludi Akadémia amatőrfilmszemléjén. Ezt követték László József Öngól, Bertóti Attila A szilágylompérti kazettás mennyezet, Kassay Réka Esti mese és Zágoni Bálint Benedek doktor csodakútja című alkotásai. Volt közöttük animáció és rövid dokumentumfilm egyaránt, amelyet hol hangos nevetéssel, hol pedig síri csenddel fogadott a közönség.
Az est folytatásában beszélgetésre került sor a kar tanárjaival és diákjaival, akik arra próbáltak közösen választ kapni, hogy mik a kilátásai az erdélyi filmgyártásnak. A két házigazda, Virginás Andrea és Boné Ferenc sorra faggatta a megjelenteket munkájuk nehézségeiről, szépségeiről és a Sapientián történő oktatásról. Elsőként Pethő Ágnes tanszékvezető válaszolt a kérdéskörre, és büszkén mondta el, hogy a kezdeti nehézségek után végre jó úton halad a szak és főleg a diákok, amit a rengeteg díj és film igazol a legjobban. Úgy véli, hogy a sok befektetett energia, a szervezés és a tapasztalatszerzés egyaránt meghozta a várt gyümölcsöket, hiszen jelenleg a tanszék termékeny időszakot mondhat a magáénak, amit a diákok kitartó munkájának is köszönhetnek. Ezek után Felméri Cecília kapott szót és mondta el szerényen, hogy számára még igen furcsa az átmenet diákból tanárba, mivel csak nemrég került át a katedra másik oldalára. Bevallotta, hogy „nehéz szigorúnak lenni, olyanokkal akik nemrég még társaim voltak, de mégis muszáj”.
Sok meghívottnak okozott fejtörést következő kérdés: miért is készítenek filmeket, milyen nehézségekbe ütköznek munkájuk során, és e nehézségek közül melyek nevezhetőek regionálisnak, azaz melyek kötődnek Romániához? Cecília egyértelműen kijelentette, hogy Erdélyben még nincs konkrét filmgyártás, és hiány van például gyártásvezetőkből, mivel mindenki operatőrnek vagy rendezőnek tanul, majd ekként helyezkedik el. Viszont fejlődést jósol és biztos abban, hogy hamarosan kialakul nálunk is ez az iparág, csupán még időre és pénzre van szükség.
A következő felszólaló László József volt, aki azt sérelmezte az erdélyi filmes szakmában, kiemelt módon a Sapientián, hogy nincs kialakulva egy szorosabb kapcsolat a színis hallgatókkal, így nagyon nehéz megfelelő színészeket találni a filmekhez. Véleménye szerint megoldás lenne erre a helyzetre, ha a két karnak lennének közös előadásai, projektjei mivel a két szakma végső soron kapcsolódik egymáshoz. Ugyanezen a véleményen volt Patrubány Csilla is, de ő még hozzátette, hogy amellett, hogy nehéz velük a kapcsolatépítés, még más probléma is adódhat: a legtöbb színész színpadhoz van szokva, így filmezések során nehéz a velük folyó munka, mivel a vásznon nem mindig mutat jól a színpadias viselkedés.
Tanáruk, Bálint Arthur operatőr legnagyobb nehézségnek a filmes infrastruktúra hiányát látja. Ha nincs pénz és felszerelés, akkor nagyon nehéz minőségi filmeket készíteni, pedig egyre nagyobb az igény az ilyen jellegű hazai alkotásokra.
Egyedül Lakatos Róbert rendező-operatőrtől tudtuk meg, miért is kezdett el annak idején filmezni. Elmondása szerint ez volt az egyetlen lehetősége arra, hogy kifejezhesse önmagát, mivel nem volt túl jó beszédkészsége. Fantasztikus lehetőségnek tartja az egyetemen való filmes oktatást, mivel itt a diákok még komolyabb következmények nélkül próbálhatnak ki bármit és ezáltal lehetőségük nyílik arra, hogy megtalálják önmagukat ebben a művészetágban. „Jó, hogy itt még azt csinálhatják, amit szeretnek, hiszen az életben adódik majd olyan helyzet is, amikor a megélhetésükre is gondolniuk kell, így lehet, olyat is filmeznek majd, ami talán nem annyira áll közel a szívükhöz”. Erre Bálint Arthur is frappánsan megjegyezte, hogy lakodalmi fotósokra is szükség van a mai világban.
A beszélgetés záró témája az erdélyi filmes közeg és annak tényleges létezése volt. Patrubány Csilla egyből a Zágoni Bálint vezette kolozsvári filmes műhelyt hozta fel ékes példaként arra, hogy bizony létrejövőben van egy erdélyi filmes közeg, ami teljesen spontán alakult meg. Ők indították el, azért, hogy az egyetemi évek vége ne jelentse a filmes élet végét is. Csilla elmondta, hogy „ez számunkra egy kifutópálya, amelynek az egyik vége a Sapientiától indul; a másik végét meg nem lehet látni, hogy hova vezet”. A meghívottak az erdélyi film egyetlen lehetőségének a Bukarest felé való fordulást tartják. Eddig csupán Magyarországot tekintették egyedüli támpontnak, viszont az európai filmes jogi rendszer kizárta annak a lehetőségét, hogy Erdélyben készült filmet valaha is magyar filmként címkézzenek. „Optimistán kell a jövőbe tekintenünk, ami nagy valószínűséggel a Bukarest felé való fordulást jelenti.”
A beszélgetést az egyetem honlapjának ünnepélyes bemutatása követte, amelyen az oldal programozója, Buzogány László bontott pezsgőt. Minden résztvevőt egy pohárka pezsgővel és egy szelet tortával kényeztettek. A dínom-dánomot követően ismét egy filmes blokk következett, ahol néhány kiemelkedő vizsgafilmet vetítettek. Nagyvászonra került Tóth Orsolya Leltár, Kürti István Talány, Kató Zsolt Kis halál, Bántó Csaba-Oláh Badi Levente: Elmúló csend, Visky Ábel Dónát úti orgonák és László József Lépcsőházban című alkotása.
