Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Várhegyi Ádám

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A moped-rablás nem kifizetődő
Arno Dierickx: Bloedbroeders / Véres barátság

Azt kell mondanom, hogy Arno Dierickx alkotása nem hagyott bennem pozitív érzéseket. A felvezető képsor, melyben egy koponyát gereblyéznek ki egy eldugult pöcegödörből, a film pszicho-thriller jellegét hivatott érzékeltetni, amit egyébként a rendezőnek csak hatalmas küszködések árán, egy-egy pillanatra sikerül csak elérnie.

A történet a 60-as évek Hollandiájában játszódik. Simon (Erik van Heijningen) a minden tekintetben átlagosnak nevezhető 16 éves srácok mindennapjait éli: osztályelső az iskolában, a család kedvence, szobájában a csillagokról álmodozik, egyszóval állapota az idill határát súrolja – nyilván azért, hogy a későbbi események annál nagyobb kontraszttal keltsenek hatást. Ám a történetvezetés szempontjából eléggé mesterségesnek hat az egész film, s ezért már meg sem lepődünk a kiszámítható fordulóponton, amikoris „hősünk” vásárolgatás közben egy lemezboltban találkozik Arnout-val (Matthijs van de Sande Bakhuyzen), a tipikus „mindent megtehetek, mert gazdag vagyok”-fiúval, aki, bár megvehetné az egész boltot, mégis azzal üti el az idejét, hogy lemezeket csór.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

Nos, Simon kapva kap az alkalmon, hiszen végre egyszer ő is menő lehet és segít Arnout-nak, fedezi őt. E cselekedetével akaratlanul is tagja lesz a négytagú bandának, ami Arnout szadista tesójából, Victorból (Derk Stenvers) és az emberi tapintat terén igencsak fogyatékos Ronnie-ból (Sander van Amsterdam) áll. Innentől kezdve folyamatosan kapjuk arcunkba a klisékkel megtűzdelt, kicsapongásokat bemutató képsorokat. Sört lopnak, cigiznek – és elcsennek egy mopedet. Ez utóbbiért igencsak kár, hiszen a rendőrség berág miatta Ronnie-ra, sőt, ezt a tettet édesapja is csak egy kiadós nadrágszíjas veréssel tudná honorálni. Szegény bőrkabátos barátunk – inkább az apai szigor, mintsem a zsaruk elől menekülve –, Arnot és Victor kisebbfajta palotájának a padlásán keres menedéket, bízva a „baráti” együttérzésben. A villában egyre többet lógó Simon meg is győzi Arnou-t, hogy Ronnie maradhasson egy kis ideig. E nagylelkű gesztus után még azt is hihetnénk, hogy Simonba legalább minimális jellemet sikerült nevelniük szüleinek, ám nagyot kell csalódnunk.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

Miután a fiúk már nem tudnak mit kezdeni magukkal és megunják fent dekkoló „barátjukat”, módszeresen kiéheztetik, majd egy-két próbálkozás után végül megölik egy fejszével. Mindezt persze úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Érdekes módon a fenti remeteségben leledző Ronnie leépülési fázisai olyan mély, művészieskedő giccsparádéval vannak felépítve, hogy nem is gondolná az ember, hogy az írók kifelejtenek bármiféle jellemfejlődést. Igaz, hogy mire fény derül a fiúk valódi énjére, már vége is a filmnek, egy gyilkosság pedig igazán kevés ahhoz, hogy bármelyikük is elgondolkodjon az élet értelmén. Úgy látszik, a kor fiataljainak nem a kimagasló intelligencia volt a legfőbb erénye. Fel nem tudom fogni, hogy a kezdetben talpraesett, vagány Ronnie-ból hogy lesz a végére egy összetört, agyatlan emberi roncs, aki meg sem próbál kitörni a helyzetből, sőt inkább egy jó kis zsarolással tartósítja azt.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

Valójában egyetlenegyszer lepődtem meg az egész film alatt, és ez az ominózus fiúcsók alatt történt, aminél logikátlanabb fordulatot el sem tudtam volna képzelni. A pedáns vezéregyéniség Arnout-t gyengéd érzelmek fűzik Ronnie-hoz – amire sem előtte, sem utána nem történik utalás. Ez a pont végleg kijózanított abból a reményemből, hogy a film második felében bepótolják az első rész kudarcait.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

Mellékszálak tömkelegével tesznek kísérletet a dramaturgiai lyukak befoltozására, ilyen például Simon vonzalma Arnout barátnője iránt – persze mondanom sem kell, hogy ezt a minimálisan kedves dolgot is brutálisan a földbe tiporják. Egyébiránt érthető, hogy Frederique (Carolien Spoor) kifogásolja, hogy füvet tömjenek a szájába, de az a tény, hogy Simon (noha állítólag szerelmes belé) szintén segédkezik ebben, végleg megnyugtatja a nézőt, hogy bizony rosszul választottak, amikor megpróbáltak vele azonosulni.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

A film képi világára és az atmoszférateremtésre azonban nem lehet panasz, teljesen hitelesen adja vissza a 60-as évek Hollandiájának jómódú, kicsit kattant családtípusának mindennapjait. Érdekes megemlíteni, hogy a film valós eseményeket dolgoz fel – bár ez egy jottányit sem emel értékén. Vasárnap délutáni tévéfilmnek nem is rossz, egyébként pedig felejthető.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Véres barátság (Bloedbroeders)

Véres barátság (Bloedbroeders) – holland thriller, 2008. Rendező: Arno Dierickx. Szereplők: Erik van Heijningen, Matthijs van de Sande Bakhuyzen, Daan van Dijsseldonk, Sander van Amsterdam, Carolien Spoor, Pierre Bokma, Betty Schuurman.

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A vihar előtti csend - Bryan Bertino: Hívatlanok / The Strangers

A vihar előtti csend – Bryan Bertino: Hívatlanok / The Strangers

Végy egy nagy adag Elhagyott szobát, adj hozzá egy csipet Texasi láncfűrészest és némi Furcsa játékot, majd megkapod az esztendő hibridhorrorját, a Hívatlanokat. Az elsőfilmes Bryan Bertino a zsánerkövetelmények felismerésekor a „jó tanuló felel” benyomást kelti, más kérdés, hogy az igazi üdvösséghez személyes varázsnak is járulnia kellene.

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

7 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

15 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea