Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Plájás Erzsébet

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A fransziaorsági mozibajnokszág győztesze
Dany Boon: Bienvenue chez les Ch'tis / Isten hozott az Isten háta mögött

Két hírem van, előbb mondom a jobbikat. A francia országos mozibajárás-bajnokság 1966-os rekordját – La grande vadrouille (Egy kis kiruccanás) – 2008-ban sikerült megdönteni, az Isten hozott az Isten háta mögöttel. A 20.2 milliós nézőszám olyan hatással volt Hollywoodra, hogy 2010-ben ők is megszervezik a bajnokságot: eme rekorddöntő film átdolgozásával.

Kép az Isten hozott az Isten háta mögött című filmből

Filmmaratonról már hallhattunk, részesei is lehettünk, már csak az következik, hogy 2012-ben új sportágként szerepeljen a film (művészete) az ötkarikáson. De lássuk csak, milyen is ez a rekorddöntő film. Nos, elég nagy befolyást gyakoroló tényező, ha egy filmet megelőz a híre, mert az elvárások ilyenkor meglehetősen szélsőségessé válhatnak. Ebben az esetben a „Franciaország filmtörténetében legsikeresebb” jelzővel illetett film érthető módon hatalmas elvárásokat kelt a nézőben. Egy „leg”-komédia lehet „leg-fogyasztó-kedvelőbb”, legviccessebb, „legkiéhezettebb nézői közegbe robbanóbb” vagy valóban legjobb, ilyenkor a mérce is a legek egébe ugrik. Ezen a skálán a Bienvenue chez les Ch'tis a mai viszonylatban mindenképp a föld felett lebeg, de az (l)egekig még azért elég sok van.

Kép az Isten hozott az Isten háta mögött című filmből

Az alaphelyzet egészen székelybácsis, úgy képzeljük el, mint mikor a pesti bácsi megérkezik Székelyföldre. Avagy a partiumi bácsi, hogy maradjunk (térképészeti és „mindenki-dönse-el-még-milyen”) házon belül. Nemcsak előítéletekkel, vagy jobb esetben specifikus elvárásokkal rendelkezik, de még a beszélt nyelvet se nagyon érti. Ilyen helyzetbe kerül Philippe Abrams (Kad Merad), amikor Dél-Franciaországból – egy várható, de vicces baklövése büntetéseképpen – az ország egyik legészakibb pontjára, Bergues-be helyezik egy postahivatal élére, méghozzá 2 évre. A déliek borzalmas helynek tartják Északot. Émile Zola is írt a környékbeli kőszénbányászok sanyarú sorsáról a maga realista-naturalista módján, de a jelen se sokkal könnyebb az ott élők számára: nyáron fagypont körül ingadozik a hőmérséklet, és azt sem lehet érteni, hogy mit mondanak – tartja a szóbeszéd.

Kép az Isten hozott az Isten háta mögött című filmből

Nincs hát mit tenni főhősünknek: jól fel kell öltözni, és odamenni. Az már a kisebbik baj, hogy depresszív alkatú (nálunkfelé ezt hisztisnek nevezzük) felesége és kisfia nem tartanak vele. A gyakorta szikrázó hangulatú családi fészekből főhősünk tehát északra vándorol, és ott nyilván kiderül, hogy egyáltalán nem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek a túlzó legendák leírják. Új családba csöppen a postahivatalnál, az alkalmazottai néha megrészegednek ugyan munkaidő alatt, de annál barátságosabbak. Danny Boon rendező az egyik alkalmazott szerepében, Antoine Bailleul-ként avatja be Philippe-et saját családja és a hely mindennapjaiba, valamint dialektusába. Philippe, bár eleinte szinte semmit nem ért abból, amit honfitársai beszélnek, hamarosan nemcsak a kiejtést, de a legfontosabb káromkodásokat is megtanulja. A bonyodalmak tulajdonképpen akkor kezdődnek, amikor – az egyszerűség kedvéért, mint a legtöbb épeszű férfiember – feleségének azt meséli a helyzetéről, amit az hallani szeretne.

Kép az Isten hozott az Isten háta mögött című filmből

Az egyszerű cselekményből adódó helyzetkomikumok mellett a rendező rájátszik néhány klisére is, a film alaphangját azonban többnyire a nyelvi humor adja meg. Ott északon mindent ch’ti mi-nek neveznek: embereket, állatokat egyaránt, O-t ejtenek az A helyett, a kö (que) helyett sö (chef) van használatban – meséli Philippe feleségének a nagybácsija. Elég csak kicsit tudni franciául, jól hallható a mérszi helyett a mérsi, a szilvuplé helyett a silvúplé, gárson, és persze a címben is szereplő c’est toi és c'est moi helyett a ch’ti és ch’mi, a sián (chien - kutya) helyett khián, lefordítva pedig a peszti bácsi Khékelyföldön. Egysóval: a legtöbb viccekh ekhemény a kiejtékhbeli, sokákhbeli különbkhégeket vesi alapul vagy éppen a réseg ember kalandjait. A rendező egyébként felügyelte a feliratok fordításait, hogy azok minél hűségesebben adják vissza az eredeti nyelvi humort.

Kép az Isten hozott az Isten háta mögött című filmből

Nem mondhatnám fergeteges komédiának ezt a filmet, és bár a színészek jól alakítanak, a karakterek elég laposak. Mégis jó volt nézni, és kellemes kikapcsolódást nyújthat minden nézőnek. Humora nem rendkívüli, de a valóságban is komikus helyzetekre alapul, és ahogyan mi is eleget poénkodunk a regionalizmusokkal és szokásbeli különbözőségeinkkel, nem csodálkozom, hogy ennyi francia ellátogatott a mozikba. Minden országban élnek „hazai” poénok a különböző régiók embereinek találkozásakor, nyelvjárási vagy akár étkezési szokásaikból fakadóan – de hogy éppen Hollywood készíti ennek a filmnek a remakjét, ez számomra igazán rossz hír. Válság ide vagy oda, azért csak nem kéne gúnysportot űzni a nézőkből.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Isten hozott az Isten háta mögött (Bienvenue chez les Ch'tis)

Isten hozott az Isten háta mögött (Bienvenue chez les Ch'tis) – francia vígjáték, 2008. Rendező: Dany Boon. Szereplők: Dany Boon, Kad Merad, Zoé Félix, Lorenzo Ausilia-Foret, Anne Marivin, Philippe Duquesne, Guy Lecluyse, Line Renaud, Michel Galabru, Stéphane Freiss.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

(N)agybalhé - Jean-Pierre Jeunet: Micmacs a tire larigot / Micmacs - (N)agyban megy a kavarás

(N)agybalhé – Jean-Pierre Jeunet: Micmacs a tire larigot / Micmacs - (N)agyban megy a kavarás

Egy éjszaka céltévesztett pisztolygolyó fúródik Basil koponyájába. Ám számára ez nem a világ, csak egy hosszú álom végét jelenti: újraébredve elveszti lakhelyét, dolgait, állását. Chaplinként cselleng, és a nagyvárost lakná be, amikor egy különc kis csapat befogadja roncsvárába. Új élete új értelmét pedig az apja halálát okozó aknát és a fejében elraktározott golyót gyártó fegyverkereskedők fondorlatos csőbehúzásában hozza elé a véletlen.

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

15 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea