Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Papp Attila Zsolt

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Éjszaka a Hitchcock-motelben
Antal Nimród: Vacancy / Elhagyott szoba

Antal Nimród neve összeforrt a Kontrollal. Rendezőjének egy csapásra tömegsikert hozott, s ez a siker egészen Hollywood kapujáig röpítette Antalt, teljesen másfajta pályára állítva – legalábbis időlegesen – az Amerikában született, a mesterség fortélyait is ott elsajátító fiatal filmest.

Ilyen értelemben az Elhagyott szoba, Antal formálisan második nagyjátékfilmje tulajdonképpen debütfilm – a tengerentúli közönség és szakma számára. Az álomgyári stúdiórendszer világának a meghódítására adatott „nagy lehetőség” rendezőnk esetében úgy történt (valószínűleg ennek ez a rendje), hogy odadobtak elé egy ezerszer lerágott csontot: tessék, kezdjél vele valamit. A vállalkozást ennek fényében, a hollywoodi műfajfilmes koordinátarendszeren belül kell értékelni; és némi honfitársi elégtétellel kell megállapítanunk, hogy a végeredmény egyáltalán nem sikerült rosszul.

Már annak, aki szereti az olyanszerű filmeket, amelyekben egy éppen válságidőszakot élő házaspár (gyermekük halála után válni készülnek) eltéved a nagy amerikai éjszakában, és eljut egy sivár, kihalt helyre, ahol mindenféle borzalmakat kell átélnie. Amy (Kate Beckinsale) és David Fox (Luke Wilson) autója lerobban, és hosszas huzavona után kénytelenek megszállni az Isten háta mögötti, meglehetősen gyanús portással rendelkező Pinewood motelben. Akinek erről a toposzról rögtön Hitchcock mester Psychójának Bates-motelje ugrik be, az nem téved, és nem is nagyon fog csalódni a későbbiekben. De az sem áll távol a valóságtól, aki A texasi láncfűrészesre emlékeztető szociohorrort gyanítana, s amikor hőseink rájönnek, hogy a lepusztult „nászutas-lakosztályban” hagyott VHS-kazettákon valódi mészárlásokat látnak, amiket történetesen épp abban a szobában követtek el, amelyben ők nyugovóra készülnek térni, az utalási tartomány kiszélesedik a Tézis- vagy 8mm-szerű, snufftémát feldolgozó munkák felé. Aztán megjelennek a félelmetes maszkokat viselő gyilkosok...

Látható tehát: a forgatókönyv alapján Antal Nimród számára nem nyílt túl nagy tér az eredetieskedésre – a feladatot azonban roppant korrekt módon oldotta meg. A környezetrajz és a karakterábrázolás kiváló, s a kötelező klisék ellenére – az átélt borzalmak újra egymás karjaiba kergetik az elhidegült házastársakat, akik könnyek közt vallanak szerelmet egymásnak, miközben vérszomjas, álarcos mészárosok vadásznak rájuk néhány méteres körzetben – az Elhagyott szoba valóban drámai, klausztrofób produkcióra sikeredett. Mégpedig azért, mert a rendező elég határozottan választott a két felmerülő lehetőség közül: a kaszabolós horror vagy a feszültségteremtő thriller felé tolja el a film szüzséjét. Nagyon helyesen az utóbbit választotta. Törekvése tetten érhető a cselekménybonyolításban (a játékidő több mint egyharmada a történet világának, atmoszférájának bevezetésével telik), az akciójelenetek visszafogottságában (az erőszakot többnyire indirekt módon látjuk, vérengzés alig van) vagy a lélektani kidolgozás igényességében. Ily módon a film a legjobb hitchcocki tradíció felől közelíthető meg, a suspense-thrillereknek a zsigeri erőszakigény kiaknázását mellőző, jóval elegánsabb vonulatába illeszkedik.

Két kérdés merülhet föl még bennünk. Egyrészt, hogy két, eltérő stílusú „elsőfilm” után milyen filmes regiszterek irányába mozdul ezután Antal Nimród. Másrészt, hogy meddig lehet még ijesztgetni a nézőt a letűnt VHS-korszak rozzant tartalomhordozóival.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Elhagyott szoba (Vacancy)

Elhagyott szoba (Vacancy) – amerikai horror, thriller, 2007. Rendező: Antal Nimród. Szereplők: Kate Beckinsale, Luke Wilson.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 11 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A vihar előtti csend - Bryan Bertino: Hívatlanok / The Strangers

A vihar előtti csend – Bryan Bertino: Hívatlanok / The Strangers

Végy egy nagy adag Elhagyott szobát, adj hozzá egy csipet Texasi láncfűrészest és némi Furcsa játékot, majd megkapod az esztendő hibridhorrorját, a Hívatlanokat. Az elsőfilmes Bryan Bertino a zsánerkövetelmények felismerésekor a „jó tanuló felel” benyomást kelti, más kérdés, hogy az igazi üdvösséghez személyes varázsnak is járulnia kellene.

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

7 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

15 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea