Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Gagyi Ágnes

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Ne tessék ordítani, Igazgató úr, itt állok maga mellett…
Ternovszky Béla: Macskafogó 2 – A sátán macskája

Az első Macskafogó egyike azon magyar sikereknek, amelyek minden további árnyalás nélkül vállalhatóak. Immár generációk idézik röhögve anélkül, hogy közben az istensújtotta magyar sorsra, vagy annak ellenében megszülető kivételre kellene kötelezően gondolni. A Macskafogó 2 kritikáinak zöme azonban sikeresen döngöli vissza a filmet ezen közhelyek közé.

Mondják: a folytatás rossz, mert nem ér fel az eredetivel, mert hollywoodi utalásokat tartalmaz, mert cselekmény helyett szóviccek vannak benne, s főképp pedig azért, mert a kortárs Dreamworks, Pixar és Disney slágerekhez képest fabatkát sem ér. Gyanítom, ha most minden előzmény nélkül megjelent volna egy a Macskafogó 2 színvonalán készült magyar rajzfilm, ugyanezen logika szerint oda s vissza volnánk attól, hogy azért a szegény (kis ország, kis költségvetés…) magyar rajzfilmipar is lám, miket tud.

Kérdés, érdemes-e a Macskafogó 2 tárgyalásakor leszakadni a magyar rajzfilmgyártás, s tágabban a magyar rajzfilm mint nemzeti teljesítmény kérdéséről. A folytatás kritikái a nemzeti frusztrációnak körülbelül ugyanazokat a hangjait szólaltatják meg, mint a magyar focival kapcsolatos siránkozások: minden meccs újabb ígéret, hogy feltámad a régi dicsőség, és megmutatjuk – majd újra kiderül, hogy nem mutattuk meg. De honnan ez a végtelen csalódottság a Macskafogó 2 esetében?

A filmet nézve mindenesetre kevéssé indokolható, azon túl, hogy a zene általában csapnivalóra sikerült. A csillagokháborújás magyarázó szöveget a film elején szkafanderes macskák tolják üveglapon, mivel, mint a tologatott szövegből kiderül, a Macskafogó ténykedése óta az egéruralom töretlen, és minden alantas munkát a macskákkal végeztetnek. Ezután megismerkedünk az új fejezet új hősével, egy Stanley nevű újságíróval – intelligens és szemtelen, a maga bulváros módján, mindezt persze igen reflektáltan. Stanley stílszerűen egy Livingstone nevű kutatót keres a dzsungelben, és meg is találja ötórai teázás közben. Gentlemanlike bemutatkoznak, lekezelnek, majd elbúcsúznak, Stanley pedig a visszaúton természetesen eltéved, és belebotlik egy csapat „még nem pacifikált” vadmacskába. Bevezetőnek szerényen elsütött, de nem elhanyagolandó narratív poén.

Stanley egér tehát a macskáknak újságírós nyegleséggel előadja, hogy mi a helyzet a világ többi részén, s miután ezt Mióka, törzsi varázsló aludttej-látomása is igazolja, a macskák a bosszú megszervezésén kezdenek gondolkodni. Végül egy hivatalos formula eldarálásával Mióka megidézi Molochot, a macskapokol második legfontosabb személyét, aki tényleg nagy és vörös szemű, de azért még egy állkapocs-telefonon (a Vodafone a főszponzor) visszatelefonál a központba Rózsikának, egy-két információt tisztázandó. Közben egy borzszerű szerzet, akinek a fején úgy áll a fekete csík, mint egy akciófilm-napszemüveg, kimenti Stanleyt a fogságból, liánokon lengve elvonszolja az odújába, ott feltesz egy lemezt, annak segítségével ÁIÁIJÁ! kiáltást hallat, majd bemutatkozik: Torzonborz, röviden Torzon. A vadmacskák Moloch vezényletével kitörnek a dzsungelt bekerítő, Civilizáció határa feliratú kerítésen, az első velük szembeszálló járőrkocsit és utasait Moloch könnyedén koronggá gyúrja és elröpíti. Később ugyanez a korong beesik a rendőrfőnök felhőkarcolóbeli irodájába, ahol Grabowski épp a jólétbe belepunnyadt és elbürokratizálódott egértársadalom immunrendszerével próbálja sikertelenül megértetni, hogy most tényleg baj van. A korong épp jókor jön a képbe, Grabowski beteszi egy óriási DVD-lejátszóba, ahol szépen megvágva, feliratozva lepörög a kitörési jelenet. A vezérkar hüledezik – ekkora macska nincs, biztosan csak trükkfelvétel –, de Grabowski ellentmondást nem tűrve jegyzi meg, hogy ez dokumentumfilm.

A filmet ért kritikák a leginkább azt nehezményezik, hogy egy jól kidolgozott cselekmény helyett a film fordulatait inkább a különböző utalások és szóviccek adják. Ráadásul ezek általában többrétegűek: míg Mióka poénjai mennek, épp csak a sarokban látjuk, hogy a törzsi jegyző egy könyvet kaparászva rögzíti a hallottakat, vagy miközben két vadmacska megjegyzi, hogy a Moloch elől menekülő bivalycsorda tagjai egyformák voltak az alacsony költségvetés miatt, a háttérben Moloch láttán épp az Oroszlánkirály iszkol el a jól ismert szikláról. Az újabb macskatámadásokról szóló híreket a tévéző egerek archív felvételeknek gondolják, a másutt valóban szereplő archív felvétel pedig nem más, mint a Macskafogó 1 megfelelő részei. A tévedéseket elkerülendő Grabowski egyébként fel is festi – a fikciós szinten elvileg fizikailag önmagával azonos – Macskafogó acélmellkasára, hogy „2”. A medialitás mint kontextus enyhén szólva nem csak egy-egy poénos idézet erejéig szerepel: az egész film lehorgonyozhatatlanul ebben a kavargásban lebeg, ahol a Macskafogó 1 is csak egy a hivatkozási pontok közül, mint önmaga idézete és paródiája.

Mindez, úgy gondolom, nem csak azt jelenti, hogy Ternovszky (akinek a nevét adott ponton a szenilis Bob Poljakoff Grabowskiéval keveri, rejtélyes összefüggés) egyszerűen csak jól megtanult volna egy már kissé avíttas posztmodern leckét. Aki néz Cartoon Networkot, tudja, hogy az önreferencia és intertextualitás a már anyanyelvként beszélt medialitásban nem kivételes gesztus, hanem a beszéd természetes módja. S aki olvas újságot, látja, hogyan foglalnak el egyre több teret a média önreferenciális hírei a klasszikusan „közügyeknek” nevezett témákhoz képest. Ha valakinek az a kifogása a Macskafogó 2-vel szemben, hogy a cselekmény helyett az önreferenciális poénokra helyezte a hangsúlyt, még értem. Azt a kifogást azonban, hogy emiatt válna semmitmondóvá, vagy hogy ezzel próbálná sikertelenül kortársiasítani magát, már nem értem: ennél jobban rajzfilmben elmondani azt, hogy mi történt a Macskafogó 1 bemutatása óta, aligha lehet. Az, hogy körülbelül ilyen struktúrájú valóságban élünk, lehet csalódottság forrása, ez azonban nem a Macskafogó 2 hibája.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

nandi · 3 éve

Én pl imádtam, egy film, ahol nem szégyenkezve sütünk el egy-két szójátékot, hanem dramaturgiát, mindent alárendelve erről szól az egész. Mondjad, hogy Á. Nemáá...

D

egy hozzászóló · 3 éve

Én is egyetértek, én abszolút nem értem azt a szinte izzó gyűlöletet amivel az egyes filmes fórumokon támadták a Macskafogó 2-t. mintha legalábbis a készítők azt állították volna hogy a 2. rész majd felülmúlja a kultikus elsőt! Nem múlták felül, de nem is lett rossz a végeredmény, szórakoztató filmecskét kaptunk, csak a stílus megváltozott. Egyébként meg hány igazán jó magyar egészestés rajzfilm készült az első rész óta? Egy se. Na ugye.

patikata · 4 éve

Ó, mennyire vártam már egy ilyen kritikát a Macskafogó 2-ről! Éppen ezt kerestem.Ami az intertextualitást illeti, szerintem a sátáni macska is megérne egy külön misét: egy Jankovics-figura, mint a magyar rajzfilm föld alól előbűvölt, hősi múltja. Aki -ha úgy veszzük- legyőzve is győzedelmeskedik.

Kapcsolódó film

Macskafogó 2 – A sátán macskája (Cat City 2)

Macskafogó 2 – A sátán macskája (Cat City 2) – magyar animációs film, 2007. Rendező: Ternovszky Béla. Szereplők: Dörner György, Reviczky Gábor, Rudolf Péter, Sinkó László, Stenczer Béla, Usztics Mátyás.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 12 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Origo - M. Tóth Géza: Mama

Origo – M. Tóth Géza: Mama

Az idő és a lét ciklikusságának gondolatát a kamera körtáncával elegyítő formai bravúr korántsem idegen a kisfilmműfajtól. M. Tóth Géza a Maestro kvázi-determinizmusának és az Ergo immanens körforgásosságának termékeny ötvözésével újra egy önálló univerzumot hoz létre és szüntet meg, méghozzá a tőle már-már természetesnek ható tökéletességgel.

Kapcsolódó hírek

Ingyen mozizás a gyereknapon

Ingyen mozizás a gyereknapon

Május 27-én, vasárnap Budapesten 8 helyszínen, Magyarország-szerte pedig másik 28 városban (többek között Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Szeged, Szombathely és Zalaegerszeg) és 42 helyszínen rendezik meg másodszor az Aegon-Kedd Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepet.

9 napja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

15 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea