Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Nagy Boglárka

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Elly, az ismeretlen együttható
Asghar Farhadi: Darbareye Elly / Elly története

Az Elly története olyan film, amelynek ugyan van egy címadó szereplője, de a benne lejátszódó események során többet tudunk meg az összes többi szereplőről, a társadalomról, amelyből származnak, illetve az életről alkotott felfogásaikról – és arról, hogy egy eltűnt nő nyomát hogyan mossa el a víz.

Egy néhány családból álló baráti kör kellemes hétvégi kirándulásra indul a tengerpartra és magukkal viszik a gyerekek óvónőjét, Ellyt, abban a reményben, hogy össze tudják hozni a Németországból Iránba csak rövid időre hazalátogató Ahmaddal. Jól telik az idő. Játszanak, táncolnak, viccelődnek egészen addig, amíg az egyik gyerek majdnem vízbe fullad és ezzal ugyanakkor eltűnik a meghívottjuk is.

Ekkor indul a keresés – innen vált a film hangneme, a szórakoztató ugratások és viccek helyét átveszi az aggodalom, a nyugtalanság, a nyomkeresés. Hivatalosan átveszi az ügyet a rendőrség is, de a hatóságok nem tudnak túl sokat segíteni, mert hamarosan kiderül, hogy a baráti körből senki sem tudja a fiatal nő hivatalos nevét – még Sepideh, az anyuka sem, akinek a gyerekeivel Elly foglalkozik. Márpedig a név az első elem, amivel hagyományosan beazonosítják az embereket, de még az összes élőlényt is általában, még a Bibiliában is ezzel kezdi Ádám és Éva: nevet ad az állatoknak és a növényeknek. Az Elly azonban csak becenév, és amint az a jegyzőkönyvet összeállító rendőr kérdéseiből kiderül, legalább 5 női névnek lehet a becézett formája, tehát az egyik legáltalánosabb becenév az adott környezetben.

A néző számára is feszült a helyzet: az egyedüli dolog, amit „biztosan” tudott a „főszereplőről” (mivelhogy alig jelenik meg a filmben, nehéz tényleg főszereplőként értelmezni), hogy ő a címadó. Ennek megfelelően a nézői elvárás az, hogy megismerjük és megszeressük azt a szép és csendes lányt, akihez ezt a nevet társítottuk és megfigyeljük a kijelölt cél (Ahmad és Elly összeboronálása) beteljesülését, közben lehetőleg jól szórakozni a barátok tréfáin, akik többek között a falubelieket is megviccelik és elhitetik velük, hogy fiatal házasokat hoztak magukkal. A nevetős szórakozás nyomát is elmossa ez a bizonytalanság, azonban ettől nem lankad a figyelem, sőt, a legfontosabb feszültségforrássá válik: a lánnyal kapcsolatos kérdések ugyanis mind biztos válasz nélkül maradnak.

Tehetetlenségérzés tölti el a szereplőket: nem tudják, kit vittek magukkal, nem tudják, hova lett és még azt a lehetőséget se tudják kizárni, hogy Elly esetleg hazament, mert megbántódott egy vaskosabb tréfa eredményeként. Itt kiderül, hogy a vendéget úgy hívták meg és úgy szemelték ki Ahmad leendő feleségének, hogy a természetéről sem tudnak semmit. Tehát a szereplő már két szempontból is azonosíthatatlan. Az utolsó felderítésre váró „azonosítási terület” ebben a sorban a társadalmi szerep, amit a lány betölt, ami sokban múlik azon, hogy van-e testvére; asszony-e vagy leány; tiszteletre méltó életet él-e?

És furcsa mód pontosan a személytelen, közmegegyezésen alapuló társadalmi kötelékek maradnak meg egyedüli érvényes értelmezés gyanánt, mert tudomást szerzünk egy feltételes vőlegényről; legalábbis adott ponton megjelenik egy fiatal férfi, aki azt állítja magáról, hogy ő a vőlegény.

Nehéz bármit is elhinni ennyi bizonytalanság után, különösen, hogy a vízpartra kisodródott testről a néző sem tudja biztosan megállapítani, hogy az Ellynek nevezett fiatal nőről van-e szó? Ugyanannyit tudunk meg róla, mint a szereplők: láttuk.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Elly története (About Elly)

Elly története (About Elly) – iráni filmdráma, 2009. Rendező: Asghar Farhadi. Szereplők: Ahmad Mehranfar, Golshifteh Farahani, Mani Haghighi, Marila Zare'i, Peyman Moaadi, Rana Azadvar, Saber Abbar, Shahab Hosseini, Taraneh Alidoosti.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    7/10 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Kolozsvár, Nagyszeben, Románia

Kapcsolódó cikkek

Mindenkinek igaza van - Asghar Farhadi: Jodaeiye Nader Az Simin / Nader és Simin – Egy elválás története

Mindenkinek igaza van – Asghar Farhadi: Jodaeiye Nader Az Simin / Nader és Simin – Egy elválás története

Farhadi az Elly története után ismét az eltűnés folyamatát és következményeit vizsgálta meg, jutalmul Arany Medvét kapott a 61. Berlinalén (az első iráni film, amely ebben az elismerésben részesült), a férfi és női színészgárda pedig további két díjat söpört be. Ettől még lehetne modoros művészfilm, de szó sincs róla: a Nader és Simin a maga egyszerűségével vágja gyomorszájon a nézőt.

Kapcsolódó hírek

Börtönre és 90 ostorcsapásra ítéltek Iránban egy színésznőt

Börtönre és 90 ostorcsapásra ítéltek Iránban egy színésznőt

Iránban egy évi börtönre és 90 ostorcsapásra büntettek egy nőt, mert szerepet vállalt egy játékfilmben, amely bírálja a rendszert.

8 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

15 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea