Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Farkas István

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Kabul esztétizálási kísérlete
Barmak Akram: Kabuli Kid

A halott kislány ünnepe című brazil produkció óta szorongva ülök be a TIFF-mozik sötétjébe s remélem, hogy nem fogom végigásítozni az összes versenyfilmet, hanem lesz néhány, amelyet olyan feszülten figyelek majd, hogy nem veszem észre, a körmöm a tenyerembe váj... Sajnos, a Kabuli Kid-ről érintetlen tenyérrel távoztam: sem a taps, sem a körmeim nem sértették fel.

Barmak Akram filmjének központi szereplője egy kabuli taxis, Khaled, akinek a háború miatt ott kellett hagynia az orvostudományi egyetemet. Egy nap egy nő a taxija hátsó ülésén hagyja a gyerekét, Khaled meg elindul a nő után. A helyzetét bonyolítja az, hogy Khaled a háborúban meghalt testvérének a feleségét vette nőül, aki a lányok után kétségbeesetten akar egy fiút is, hogy később így biztosíthassa a család státuszát: kétségbeesésében arra fanyalodik, hogy az utasaitól kérdezgeti, milyen módszerrel lehetne végre fiúgyereke is. Az autójában hagyott kisfiút előbb a rendőrségre viszi, ott azonban nem tudnak mit kezdeni vele, ezért arra utasítják, hogy vigye az árvaházba – ami viszont túlzsúfolt, és emiatt 5 év alatti gyerekeket nem fogadnak. (Ottani viszonyok szerint) sok pénzért tejport vesz a kicsinek, és egy kólásüvegből improvizált cumival próbálja etetni – sikertelenül.

Egy nemzetközi segélyszervezet munkatársainak a tanácsára rádiós hirdetést ad fel, hogy megtalálják a gyerek „gazdáját”, akinek a beazonosítása groteszk módon éppen azért nehéz, mert hagyományos módon kék, fátyolszerű lepellel takarta el az arcát. A segélyszervezet újabb groteszk mozzanatként 100 dollárt ígér az anyának. A megadott napon 5 nő jelentkezik, többek között (persze fátyollal a fején) Khaled felesége is. Közöttük van az igazi anya is (16 éves), akit a taxisofőr egy, a lábán levő anyajegy alapján azonosít egyértelműen. A záróakkordban majd egy taxiban utazik Khaled, a felesége, a pár hónapos kisgyerek és a 16 éves anyja.

A film legnagyobb problémája, hogy a központi figura köré csavarodó narratív szál megszerkesztetlen, olyannyira, hogy a másfél órás alkotás mondanivalóját cirka fél órába is bele lehetett volna sűríteni. Persze lehet védeni azzal, hogy azért nincs „agyonírva”, mert a film realista próbál lenni. Próbálkozása azonban nem válik be, ugyanis azáltal, hogy csak egy családot emel ki, akaratlanul is allegorizál. Azáltal, hogy „alulról láttat”, hogy a kisemberek perspektívájába helyezkedik, elveszíti objektív jellegét, amit egy dokumentumfilmtől elvárhatnánk. Bár próbálkozik a kabuli helyzet általánosabb bemutatásával, nagytotálokban villantja fel a lebombázott várost és környékét, mégsem sikerül maradandó esztétikai élményt okoznia. Ehhez természetesen hozzájárul a félprofi vágás is, ami idegesítően szaggatott.

Sajnos, sok olyan snitt van, amit – úgy vélem – komikusnak szántak, de csöppet sem az, hanem inkább groteszk: például mikor Khaled a segélyszervezettől kapott pár dollárral járja a piacot, pénzének tudatában fontoskodik, ismerősei körében hamar elmegy a híre, hogy szert tett pár dollárra, és pár perc alatt 4–5 férfi lesz körülötte, mindenki egy-egy teát akar vele fizettetni. Ez a „haszonlesés” zavaró lehet etikailag, de az emberek beletörődtek, ott a mindennapi túlélés része.

A film másik nagy hibája az, hogy a szereplőkön látszik, hogy szerepelnek – eltúlzott gesztusok, színpadias hanglejtés, erőltetett arcjáték (persze ez nem vonatkozik azokra a nőkre, akiknek tényleg csak a bokája látszik ki a kék fátyol alól). A mi fitymáló arckifejezésünk, mely a moziból távozva az ábrázatunkra ül, azonban egy csöppet sem erőltetett. Sőt, talán képtelenség is annyira fintorogni.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Kabuli kid

Kabuli kid – afgán–francia filmdráma, 2008. Rendező: Barmak Akram. Szereplők: Amélie Glenn, Hadji Gul, Helena Alam, Mariam Hakimi, Messi Gul, Mohammad Chafi Sahel, Rohina Gul, Saleha Khan Gul, Valéry Schatz.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    3/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF)

Kolozsvár, Nagyszeben, Románia

Kapcsolódó cikkek

Foglalkozása: házvezetőnő - Sebastián Silva: La nana / The Maid

Foglalkozása: házvezetőnő – Sebastián Silva: La nana / The Maid

Mi tart össze egy családot? Legtöbben azt gondolnánk (és nem is véletlenül), hogy a család feje csakis egy vaskalapos apa, netán egy mindent magára vállaló anya lehet. De mi történik akkor, ha a családban igazából a házvezetőnő hordja a nadrágot? Kiderül ebből a bájos kis chilei–mexikói drámából, ami drámai feszültség helyett inkább nevetésre kényszerít.

Kapcsolódó hírek

Kislányt hozott az angyal Robert de Nirónak

Kislányt hozott az angyal Robert de Nirónak

Karácsonykor megszületett Robert De Niro amerikai filmszínész és felesége, Grace Hightower második gyereke, egy kislány.

1 hónapja

Címkék

kritika, filmdráma, csecsemő, gyerek, kabul, taxi, tiff2009, cikk, film

Hírek

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Új pályázati alapot hozna létre a Magyar Filmművészek Szövetsége

Szakmai vitafórummá alakult át a ma délelőttre meghirdetett konferencia a Szemlén. Az Ulrich Gregor német...  

4 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A hatalom árnyékában (The Ides of March)

A hatalom árnyékában (The Ides of March) – amerikai filmdráma, 101 perc, 2011. Rendező: George Clooney. Szereplők: Paul Giamatti, George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Ryan Gosling, Evan Rachel Wood, Marisa Tomei, Jeffrey Wright, Max Minghella.

George Clooney eddig rövidnek mondható rendezői pályája alatt máris megtalálta a számára legkedvesebb témát, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening)

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening) – amerikai akciófilm, fantasy, horror, 88 perc, 2012. Rendező: Måns Mårlind, Björn Stein. Szereplők: Kate Beckinsale, Michael Ealy, India Eisley, Charles Dance, Theo James, Stephen Rea.

A térhatású Underworld: Az ébredés létjoga annyiban merül ki, hogy a vámpíros-vérfarkasos franchise producereinek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Csempészek (Contraband)

Csempészek (Contraband) – amerikai–brit–francia akciófilm, bűnügyi, filmdráma, thriller, 110 perc, 2012. Rendező: Baltasar Kormákur. Szereplők: Mark Wahlberg, Giovanni Ribisi, Kate Beckinsale, Ben Foster, Caleb Landry Jones, Ólafur Darri Ólafsson, J.K. Simmons.

Baltasar Kormákur harmadik angol nyelvű filmje egy korrekt akció-thriller a szállítóhajós csempészek világáról,...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Transzfer – román–magyar kisjátékfilm, 6 perc, 2011. Rendező: Nagy Borbála. Szereplők: Kófity Annamária, Jakab-Benke Nándor, Goitein Gergely, Bálint Arthur, Dénes Gergely, Debreczeni Zoltán, Farkas Ádám, Pápai Zsolt.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea