Szombat, az utolsó előtti TIFF-nap hagyományosan a díjesők, a sztárvendégek, a vakuk, a tolakodás és a nagy köszönetmondások napja. Idén is így volt, egy-két furcsa közjátéktól eltekintve.
Az idei legrangosabb díszvendég a tavalyhoz (Catherine Deneuve) hasonlóan szintén az európai (művész)film legszebb periódusának egyik dívája, Claudia Cardinale volt. Engedtessék meg összehasonlítani a két filmes nagyasszonyt: Cardinale némileg ízlésesebb gardróbban köszöntötte a díszvetítésre összegyűlt kolozsváriakat a Republica / Köztársaság moziban. Az idei többi életműdíjas Dan Piţa rendező, Mircea Albulescu és Florin Piersic színészek voltak.
A művésznő jókedvével sem volt semmi baj a tavalyhoz képest: a 71 éves Cardinale ragyogott, s – amennyire egy színésznőről meg lehet állapítani – őszintén örült az érdeklődésnek. Hamar bemutatta a vetítésre kerülő Visconti-filmet, az 1965-ös A Göncöl nyájas csillagait (Vaghe stelle dell'Orsa...), majd lehurcolták a színpadról.
A díjkiosztó gála az idén is roppant elegáns körülmények között zajlott a Kolozsvári Román Operában. A vörös szőnyeggel és fényképészek vakuinak végtelen áradatával beborított lépcsőkön lépegetve mindenki fontosnak és nélkülözhetetlennek érezhette magát néhány pillanat erejéig. A terembe érkezve viszont hamar elmúlt ez a röpke kis sztár-feeling, a reflektorok a mindig visszafogottan elegáns fesztiváligazgatóra, Tudor Giurgiura koncentráltak – az ő vezénylete alatt zajlott a díjkiosztás.
Giurgiu bevezető szövegéből megtudhattuk, hogy több mint 160 szervező és 250 önkéntes fáradozott azon, hogy (majdnem) tökéletes fesztiválkörülményeket teremtsenek a látogatóknak. Meg is lett a fáradozás eredménye – mondta az igazgató –, hiszen a Cannes-i Fesztivállal ellentétben, Kolozsvárra érkezése után Claudia Cardinale nem kellett 40 percet várjon, amíg valaki a fogadására sietett. A nyertes filmek és alkotók díjazása meglepően dinamikusan és megfelelő tempóban zajlott, egészen addig, amíg a románok legendás színésze, Florin Piersic ki nem sajátította a színpadot – egy egyszemélyes stand-up „comedy”-t improvizálva. Persze, addig is voltak vicces jelenetek, de mindenki megpróbált a jóérzés határán belül mozogni: Emil Boc miniszterelnök például meglepően szellemes volt. Ezzel szemben Piersic igencsak kényelmetlen pillanatokat okozott a fesztivál „legsztárabb” vendégének, Claudia Cardinalénak. Szájon akarta csókolni, állandóan simogatta és fogdosta, valamint azt is elmesélte, hogy a művésznőt a Volt egyszer egy vadnyugat című filmben látta, és már akkoriban is sajnálta, hogy ez a gyönyörűséges teremtés nem Apahidán lakik. Ezen kívül számtalan más bolondsággal pirongatta meg az olaszok nagy színésznőjét, aki láthatóan kényelmetlenül érezte magát, és egyre nehezebben bírta magán tartani bájos mosolyát. Piersic szerint Cardinale büszke lehet arra, hogy egy igazi román csobánnal volt egy színpadon.
Florin Piersic több mint félórás műsora után olyannyira nehéz volt a gálát visszazökkenteni az azelőtti kerékvágásba, hogy nem is sikerült – ezután már csak gyorsan lezavarták a hátramaradt díjakat. A fődíjas filmek (Észak és Poliţist, adjectiv) díjazása olyan kínosan gyors ütemben zajlott, hogy a nézőkben akarva-akaratlanul felmerült a kérdés: ezért volt ez az egész felhajtás?
Még javában osztogatták a díjakat, mikor a szabadtéri moziban vetíteni kezdték Lars von Trier botrányfilmjét, az Antikrisztust. A vetítésről a tömeg úgy tudta, hogy az egyedüli lesz, ezért hatalmas tolongás volt, több jegyet adtak el, mint amennyi szék volt a piarista kollégium (TIFF-nevén Echinox) szűköcske udvarán, s a film több, mint félórás késéssel rajtolt (eközben alig párszáz méterrel távolabb, a Continental hotelben a hivatalos fesztiválzáró buli is megkezdődött). A közönség fel-felszisszent, fel-felkacagott, de a vártnál kevesebben hagyták el a nézőteret. Ezalatt a díjkiosztón Giurgiu bejelentette, hogy vasárnap mégegyszer eljön az Antikrisztus. Hát, köszi szépen, jókor szólt.
