Manapság annyi mindent lehet csinálni ezzel a „kompjúter”-nek nevezett új technológiával, de a Terminátor – Megváltás készítői bátor húzással inkább gyurmából formázták meg a T800-as típusú Arnie kormányzót, Batmanre pedig nem adtak köpenyt.
Egyáltalán nem rossz film ez, főleg így a választási kampány agyzsibbasztó baromságai után, amíg még nem kapcsoltunk ki a szavazópolgár-üzemmódból és az azzal járó beletörődő, zombiszerű állapotból. Nem is ragoznám ezt tovább, lássuk a trailert.
Szóval ennyi, a gonosz számítógép kiirtotta az emberiség nagy részét, csupán egy maroknyi ellenálló hallgatja a romok között John Connor (Christian Bale) rádiós Batman-imitációját, minden csütörtökön kilenctől egyig, miközben a motorkerékpárnak, mechanikus ebihalnak, vagy Transformer-koppintásnak álcázott robotok rájuk vadásznak. Marcus (Sam Worthington), az első kísérleti T800-as, akinek valamiért még emberi agya és SZÍVE van, de már robot teste, amnéziásan elkóvályog az ellenállókhoz, nőt szerez magának és Connorral szövetkezik. Nem árulom el, hogy vajon sikerül-e nekik együtt kiszabadítani a gépek fogságából azt a Kyle Reese nevű tinédzsert, akit a legelső Terminátor-részben Connor fog visszaküldeni az időben, hogy megmentse az anyját és egyúttal apja legyen, ha már úgy is arra jár.
Az első két rész hangulatát az adta meg, hogy először egy törékeny nő meg egy cingár férfi, másodszorra pedig egy nő, egy gyerek és egy politikus, tehát a legalkalmatlanabbnak látszó szereplők küzdenek a náluk sokkal erősebb, megállíthatatlan gép ellen, ami ráadásul tökéletesen álcázza magát embernek, sőt, a PR-osai sem mindennapiak, hiszen az első ciklus rosszfiúja a másodikban már hős (amire a valóságban ugyan soha nem volt példa, de mindig félünk tőle, ugye, kedves szavazó?). Az aktuális részben viszont vadászrepülők és a géppuskás Batman harcol a bazinagy, de baltával törhető transformerekkel egy megbundázott meccsen, úgyhogy eléggé hidegen hagy az egész. A jó öreg piros szemű, fémcsontvázas T800-asokon kívül a robotok cseppet sem ijesztőek, de még játékfiguraként sem lehetne eladni egy normális világban, annyira semmilyenek. Bár nyilván el fogják.
Pedig annyi lehetőség lenne a sztoriban: az embertől megkülönböztethetetlen gép alakja hatalmas ötlet, Fritz Lang sírban forgó tetemére mondom, többet is ki lehetne hozni belőle. Mondjuk legyen sok, sokféle kinézetű robot, akik észrevétlenül beszivárognak az emberek közé, macit szorongató, kisírt szemű kislány, aki egyszercsak elkezd gyilkolni, kiskutya, amelyik felrobban, katona, amelyik megmérgezi a víztartalékot stb. Jó, legyen olyan robot is, amelyik nem tudja magáról, hogy az, de könyörgöm, akkor azt ne azzal intézzük el, hogy dug egyet és a jó oldalra áll. Vagy nem bánom, de akkor legyenek robot-ember vegyes házasságok, vegyes kolóniák, amelyekre az emberek és a robotok is vadásznak. Vagy énekeljen az összes szereplő. Vagy akármi, csak legyen valamilyen. Persze ehhez a filmet egy olyan rendező kezébe kéne adni, akinek a több mint három betűs, magánhangzót is tartalmazó nevéhez nem olyan filmek fűződnek, mint a Charlie angyalai.
Az elvileg főhős John Connorról nem tudunk meg semmit, nem derül ki, miért olyan fontos, hogy egyáltalán túlélje a következő képkockát, hacsak nem a rádióműsoráért. Az előző részekből kellene tudni, hogy ő lesz az ellenállás vezére, itt viszont még semmi jelét nem adja. De a Skynet biztosan látta az első három filmet, mert minden magyarázat nélkül máris piszkosul vadászik rá. És ha már itt tartunk, nem kellene így a negyedik filmnél valami magyarázatot adni arra, hogy mégis miért támadtak a gépek az emberekre? Valahogy becsúszott az „ölj meg mindenkit” parancs a programba? Vagy csak egy titkárnő nyomott OK-t a rossz pillanatban? Vagy a Skynet a Windows Vista egyik Service Packje?
