Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Szabó Ádám

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Csellengő olaszok
Vittorio De Sica: Ladri di biciclette / Biciklitolvajok, 1948

Vittorio De Sica éppen a 60 évvel ezelőtti Oscar-gálán vitte haza második (a négyből!) szobrocskáját az olasz neoralizmus iskolapéldájával, az azóta is minden filmes tankönyvben a kötelezők közt előkelő helyet élvező Biciklitolvajokkal.

1947 és 1955 között ugyan még nem a Legjobb külföldi film nevű díjjal, hanem az ún. Különleges Díjjal (Honorary Award) jutalmazták a nem amerikai alkotásokat, s 9 évig a jelölteknek semmiféle konkurenciával nem kellett birokra kelniük (így kaphattak aranyszobrot a szintén De Sica-féle Fiúk a rács mögött, A Vihar kapujában vagy a Tiltott játékok), az ’56-os hivatalos győzelemig, az Országútonig fej-fej mellett vezettek a francia és az olasz művek. De Sica Biciklitolvajokja nemcsak az utóbbi nemzet, de a neorealizmus büszkeségei közül is való.

A Biciklitolvajok plakátja

Antonio Ricci, a film főalakja mintha az említett mozgóképi irányzatot életre hívó vezérmondatot kommunikálná: „El vagyok átkozva, mióta megszülettem.” Úgy gondolom, pontosan ez a fatalista életszemlélet uralkodott el a II. világháborút elvesztő olasz népen. Mi, nézők pedig egyetlen másodpercig sem kérdőjelezzük meg, hogy amit a Biciklitolvajok ábrázol, az nem más, mint a nagybetűs Valóság. Én is, te is, bármelyikünk lehetne Antonio – vagy a családjából akárki. De Sica az olasz neorealizmus rengetegszer citált sajátosságaival éri el ezt. Dokumentumfilm-szerű képei, az amatőr színészgárda gyakorlatilag a negyvenes évek végének Rómájába kalauzolnak minket, ahol nem sok különbség leledzik a mai válságos állapotokhoz képest. A 90 perces játékidő során számtalanszor felmerül bennünk a kérdés: vajon a kevésbé szélsőséges értelemben megnyilvánuló ember embernek farkasa-világ nem változatlan-e a „válságos” kétezres években?

Kép a Biciklitolvajok című filmből

A neorealista filmkészítők ugyan tagadták a szimbolizmust, ám a Biciklitolvajok konfliktusát eredményező történések jelképességét nehéz tagadni. Nem hagyományos értelemben vett A-ból B-be tartó cselekményt, ha tetszik, hollywoodi eszményi történetet idéző látványos eseményfolyam pereg a szemünk előtt, hanem egy döbbenetes felismeréssel vegyülő konklúzió, jelesül, hogy Antonio sosem találja meg a megélhetést biztosító kerékpárt, ahogy az igazságtalanság örvényéből sem tud kiúszni. Kicsi, de roppant hiteles kataklizmák okozzák a film feszültségét, és annak fokozatosságát. Hősünk egy a tömegből, végre munkához jut, végre öröm lehetne a jussa, ám ebben a filmben mindig vannak akadályok, és mindennek nyomasztó ára van. Első lépésként a család kénytelen pénzzé tenni a lepedőket. A Biciklitolvajokban látható, lépcsőről lépcsőre feltáruló ellentétek legkorábbi példája egy hatásos nüánsz: a szegény, tehetetlen családapa a Gilda című film noir plakátját ragasztja, melyről Rita Hayworth igézi meg a járókelőket. Rögvest ezután valaki ellopja Antonio biciklijét, ami után bolyongás következik, és ez a bolyongás félreismerhetetlen allegóriája az univerzális emberi gyarlóság, illetve az osztályellentétek regisztereibe való lépcsőzetes bepillantásnak.

Kép a Biciklitolvajok című filmből

Fontos hangsúlyoznom, hogy De Sica hőse és azt őt kísérő kisfia rendre meggyötört individuumokként ütköznek össze a fenyegető tömeggel. Ez a szembeállítás az akkoriban az Egyesült Államokban dívó noirokban is tetten érhető, ám míg a fekete széria darabjaiban az áldozathősként definiált nyomozó vagy átlagember mitikus szférába emelkedett archetipikus szörnyetegek sokaságán vergődik át, addig Antonio önmagához hasonló elátkozott közemberek vagy nemtörődöm csoportosulások forgatagából kénytelen kikecmeregni. A Biciklitolvajok világában nincsenek egyértelműen fényből komponált Jók és ördögfajzatnak bélyegezhető Rosszak. Bárkiből lehet áldozat, bárki, aki meglopóként, erkölcsileg bűnösként lép elénk, vélhetően ugyanúgy a keserűség elszenvedője, és ez a sor a végtelenségig folytatható. A rendező gyakran érzékelteti ezt a karakterek környezetével. Lepukkant negyedek megtört lakóit sorakoztatja fel, érezhető, hogy mindenki boldogulna, ám mindenkinek cipelnie kell a saját keresztjét, így a filmben valóban mindenki csak egy közülünk, nemcsak Ricciék az egyetlen kivetülései ugyanazon társadalom gyarlóságának.

Kép a Biciklitolvajok című filmből

A csüggedtség minduntalan rátelepszik a város lakóira, és a kiábrándultságnak számos variánsa létezik: hol egy árus nem engedi nézelődni a kis Brunót, hol egy öregember vezeti félre a tolvaj nyomában loholó családapát, de a reflektálatlanságra is láthatunk példát akkor, amikor Antoniót egy reformokról papoló öltönyös úr hallgattatja el, de említhetem a mise kiüresedett rítusaira készülő templomiak esetét is. Végül már Antoniót és fiát is bekebelezi a kiúttalanság, ám a semmibe menetelés sem segít rajtuk, ugyanis a jósnő egy találomra adott válasza csak kiadásokba kerül, az étteremben pedig, ahol az apa alkoholba fojtaná bánatát, étel-metaforákban kerül felszínre az osztálykülönbség legszemléletesebb példája.

Kép a Biciklitolvajok című filmből

Carlo Montuori operatőr gyakran távolból vagy kistávolból fotografálja bandukoló hőseit, egyfelől a rendkívül erőteljes és giccsmentesen eljátszott apa-fiú kapcsolat nyomatékosításáért, másfelől a változatlanság, az eredménytelen kószálás betetőzéséért. Módszere a film utolsó perceiben éri el tetőpontját. A Biciklitolvajok zárlata ugyanis nem ad feloldozást, legfeljebb, ahogy fentebb is írtam, egy végkövetkeztetést. Antonióék története csak egy apró pont marad a mindenségben, amiben nem tapintható ki semmilyen határvonal, ahol becsületes és becstelen is a nagy, fekete tömegbe integrálódik.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Biciklitolvajok (Ladri di biciclette)

Biciklitolvajok (Ladri di biciclette) – olasz filmdráma, 1948. Rendező: Vittorio De Sica. Szereplők: Elena Altieri, Enzo Staiola, Gino Saltamerenda, Giulio Chiari, Lamberto Maggiorani, Lianella Carell, Vittorio Antonucci.

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 28 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

A repülés dicsérete - William A. Wellman: Wings / Szárnyak, 1927

A repülés dicsérete – William A. Wellman: Wings / Szárnyak, 1927

1929. május 16-án ennek a filmnek adták át először a legjobb filmnek járó Oscar-szobrocskát. Ha William A. Wellman neve ismeretlenül csengne a némafilmtörténet búvárainak fülében, az nem a véletlen műve. Sem a rendező, sem az Oscar-díjas filmje nem tartozik a némafilmtörténet nagy, kanonizált alakjai/alkotásai közé.

Kapcsolódó hír

Filmtörténet tizennégy részben!

Filmtörténet tizennégy részben!

Többet szeretnél tudni a filmkészítés kezdeteiről? Szívesen olvasol a némafilmekről, érdekelnek az európai avantgárd filmek és az orosz montázsiskolák? Netán Hollywood kialakulásáról és az akkori sztárokról szeretnél többet megtudni? Vagy inkább a komor európai valóság köt le, a francia lírai realizmus és az olasz neorealizmus? ...és akkor még nem is beszéltünk az újhullámokról – angol, francia, cseh... és Új-Hollywood! Mindezekről olvashatsz a korábban nyomtatásban megjelent, tizennégy részes filmtörténeti összeállításunkban, melyet most online verzióban is fel lehet „lapozni” – csupán a cikkek között található dossziék Filmtörténet című rovatára kell kattintani. Tartalmas böngészést kívánunk!

2 éve

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

15 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea