Szabó Ádám

/ / /

· írta

Csellengő olaszok

Vittorio De Sica: Ladri di biciclette / Biciklitolvajok, 1948

Kritika

Vittorio De Sica éppen a 60 évvel ezelőtti Oscar-gálán vitte haza második (a négyből!) szobrocskáját az olasz neoralizmus iskolapéldájával, az azóta is minden filmes tankönyvben a kötelezők közt előkelő helyet élvező Biciklitolvajokkal.

Vittorio De Sica: Ladri di biciclette / Biciklitolvajok, 1948

1947 és 1955 között ugyan még nem a Legjobb külföldi film nevű díjjal, hanem az ún. Különleges Díjjal (Honorary Award) jutalmazták a nem amerikai alkotásokat, s 9 évig a jelölteknek semmiféle konkurenciával nem kellett birokra kelniük (így kaphattak aranyszobrot a szintén De Sica-féle Fiúk a rács mögött, A Vihar kapujában vagy a Tiltott játékok), az ’56-os hivatalos győzelemig, az Országútonig fej-fej mellett vezettek a francia és az olasz művek. De Sica Biciklitolvajokja nemcsak az utóbbi nemzet, de a neorealizmus büszkeségei közül is való.

A Biciklitolvajok plakátja

Antonio Ricci, a film főalakja mintha az említett mozgóképi irányzatot életre hívó vezérmondatot kommunikálná: „El vagyok átkozva, mióta megszülettem.” Úgy gondolom, pontosan ez a fatalista életszemlélet uralkodott el a II. világháborút elvesztő olasz népen. Mi, nézők pedig egyetlen másodpercig sem kérdőjelezzük meg, hogy amit a Biciklitolvajok ábrázol, az nem más, mint a nagybetűs Valóság. Én is, te is, bármelyikünk lehetne Antonio – vagy a családjából akárki. De Sica az olasz neorealizmus rengetegszer citált sajátosságaival éri el ezt. Dokumentumfilm-szerű képei, az amatőr színészgárda gyakorlatilag a negyvenes évek végének Rómájába kalauzolnak minket, ahol nem sok különbség leledzik a mai válságos állapotokhoz képest. A 90 perces játékidő során számtalanszor felmerül bennünk a kérdés: vajon a kevésbé szélsőséges értelemben megnyilvánuló ember embernek farkasa-világ nem változatlan-e a „válságos” kétezres években?

Biciklitolvajok

A neorealista filmkészítők ugyan tagadták a szimbolizmust, ám a Biciklitolvajok konfliktusát eredményező történések jelképességét nehéz tagadni. Nem hagyományos értelemben vett A-ból B-be tartó cselekményt, ha tetszik, hollywoodi eszményi történetet idéző látványos eseményfolyam pereg a szemünk előtt, hanem egy döbbenetes felismeréssel vegyülő konklúzió, jelesül, hogy Antonio sosem találja meg a megélhetést biztosító kerékpárt, ahogy az igazságtalanság örvényéből sem tud kiúszni. Kicsi, de roppant hiteles kataklizmák okozzák a film feszültségét, és annak fokozatosságát. Hősünk egy a tömegből, végre munkához jut, végre öröm lehetne a jussa, ám ebben a filmben mindig vannak akadályok, és mindennek nyomasztó ára van. Első lépésként a család kénytelen pénzzé tenni a lepedőket. A Biciklitolvajokban látható, lépcsőről lépcsőre feltáruló ellentétek legkorábbi példája egy hatásos nüánsz: a szegény, tehetetlen családapa a Gilda című film noir plakátját ragasztja, melyről Rita Hayworth igézi meg a járókelőket. Rögvest ezután valaki ellopja Antonio biciklijét, ami után bolyongás következik, és ez a bolyongás félreismerhetetlen allegóriája az univerzális emberi gyarlóság, illetve az osztályellentétek regisztereibe való lépcsőzetes bepillantásnak.

Biciklitolvajok (2)

Fontos hangsúlyoznom, hogy De Sica hőse és azt őt kísérő kisfia rendre meggyötört individuumokként ütköznek össze a fenyegető tömeggel. Ez a szembeállítás az akkoriban az Egyesült Államokban dívó noirokban is tetten érhető, ám míg a fekete széria darabjaiban az áldozathősként definiált nyomozó vagy átlagember mitikus szférába emelkedett archetipikus szörnyetegek sokaságán vergődik át, addig Antonio önmagához hasonló elátkozott közemberek vagy nemtörődöm csoportosulások forgatagából kénytelen kikecmeregni. A Biciklitolvajok világában nincsenek egyértelműen fényből komponált Jók és ördögfajzatnak bélyegezhető Rosszak. Bárkiből lehet áldozat, bárki, aki meglopóként, erkölcsileg bűnösként lép elénk, vélhetően ugyanúgy a keserűség elszenvedője, és ez a sor a végtelenségig folytatható. A rendező gyakran érzékelteti ezt a karakterek környezetével. Lepukkant negyedek megtört lakóit sorakoztatja fel, érezhető, hogy mindenki boldogulna, ám mindenkinek cipelnie kell a saját keresztjét, így a filmben valóban mindenki csak egy közülünk, nemcsak Ricciék az egyetlen kivetülései ugyanazon társadalom gyarlóságának.

Biciklitolvajok (3)

A csüggedtség minduntalan rátelepszik a város lakóira, és a kiábrándultságnak számos variánsa létezik: hol egy árus nem engedi nézelődni a kis Brunót, hol egy öregember vezeti félre a tolvaj nyomában loholó családapát, de a reflektálatlanságra is láthatunk példát akkor, amikor Antoniót egy reformokról papoló öltönyös úr hallgattatja el, de említhetem a mise kiüresedett rítusaira készülő templomiak esetét is. Végül már Antoniót és fiát is bekebelezi a kiúttalanság, ám a semmibe menetelés sem segít rajtuk, ugyanis a jósnő egy találomra adott válasza csak kiadásokba kerül, az étteremben pedig, ahol az apa alkoholba fojtaná bánatát, étel-metaforákban kerül felszínre az osztálykülönbség legszemléletesebb példája.

Biciklitolvajok (4)

Carlo Montuori operatőr gyakran távolból vagy kistávolból fotografálja bandukoló hőseit, egyfelől a rendkívül erőteljes és giccsmentesen eljátszott apa-fiú kapcsolat nyomatékosításáért, másfelől a változatlanság, az eredménytelen kószálás betetőzéséért. Módszere a film utolsó perceiben éri el tetőpontját. A Biciklitolvajok zárlata ugyanis nem ad feloldozást, legfeljebb, ahogy fentebb is írtam, egy végkövetkeztetést. Antonióék története csak egy apró pont marad a mindenségben, amiben nem tapintható ki semmilyen határvonal, ahol becsületes és becstelen is a nagy, fekete tömegbe integrálódik.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Biciklitolvajok (Ladri di biciclette)

Biciklitolvajok (Ladri di biciclette)

Olasz filmdráma, 1948. Rendező: Vittorio De Sica. Szereplők: Elena Altieri, Enzo Staiola, Gino Saltamerenda, Giulio Chiari, Lamberto Maggiorani, Lianella Carell, Vittorio Antonucci.

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    9 · 32 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film