Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Buglya Zsófia

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Kettő az egyben
9. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2009. június 17–21.

Kecskeméten június közepén nyoma sem volt a válságnak. A főtér alkalmi söntései és sütödéi között, az égetett szeszek és a forró kürtős kalácsok tömény gőzébe burkolózva a Bor és Pálinkaünnep vendégei kúrálták kedélyüket. Aki pedig másfajta rövidekre is vágyott, az az animációs biennálé vetítésein lelt alkalmas kedélyjavító, illetve tudatmódosító ingerekre.

KAFF 2009

Különös, de épp a napokban (a jubiláló Cirkó mozi előterében) akadt a kezembe a Filmvilág 84/8-as száma, amely „az animáció esélyeit” állította középpontjába, azokat latolgatta meglehetősen borúlátóan, az akkoriban készült egészestés hazai sikerprodukciók ellenére. A kommersziális (sic) filmek közízlést romboló dömpingje (a Csillagok háborújának sekélyes, direkt hatáselemei…), az egyedi filmkészítés rögös, mégis egyedül áhított útja visszatérő elemei annak az interjúfüzérnek, melyben az újságíró (Bársony Éva) akkor már neves alkotókat kérdezett – Reisenbüchler Sándort, Rofusz Ferencet, Dargay Attilát, Jankovics Marcellt. [Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel – szerk.] Gyanítható, hogy egy hasonló interjúcsokor a mai középgenerációból is sok keserűséget hozna elő – ha nem is épp a kommersz ellenében. Hiszen az alkotók többsége ma is önkizsákmányolással valósítja meg a terveit.

KAFF - Cakó Ferenc

Ez az a kérdéskör vagy problémahalmaz, amelyből a KAFF laikus látogatói semmit sem érzékelhettek. A neuralgikus pontokat legfeljebb az Animációs Szakosztály sajtótájékoztatója érintette. Máskülönben a legremekebb formájában tündökölt a szakma, hiszen a versenyprogramba jutott művek a lelkesedés, az alkotói kreativitás, a gyártói lelemény bizonytékai, míg a konzultációk a szakmai diskurzus elevenségéről, a kölcsönös odafigyelésről árulkodtak.

Kétségkívül van valamilyen burok a KAFF körül, a fesztivált – a Filmszemlével összevetve – már-már szokatlanul békés hangulat lengi be. Ezt a burkot vagy erőt nyilván a Kecskemétfilm képezi: ez az a műhely (a Pannónia Filmstúdió egykori műterme), amely a KAFF-ot oltalmazza, működteti, magáénak érzi. Innen a családias jelleg, amely a külföldi vendégeket elbűvöli, az alkotókat párbeszédre hívja, ugyanakkor intimitása révén kissé belterjessé is teszi a rendezvényt. Az alkotókból, zsűritagokból, újságírókból, külföldi vendégekből, mozisokból álló belső kör és a szerencsére nagy létszámú gyerekzsűri kellemesen megtölti a magyar versenyprogram vetítéseit, s az élénk szakmai jelenlét miatt a konzultációk is elég látogatottak (dacára a reggel 9 órás kezdésnek). Ezek a fesztivál pillérei, illetve fénypontjai, amelyeket az állandó időpont és helyszín miatt könnyű nyomon követni. Ezeket egészítik ki a KAFF kísérő- és retrospektív programjai, köztük az idei év csemegéje, az Oscar-díjas animációs rövidfilmekből összeállított gazdag válogatás (1959–2009), továbbá az annecyi és más rangos fesztiválok díjnyertes filmjei, a különféle nemzetek filmgyártásából szemezgető programok, a zsűrikben helyet foglaló szerzők válogatott munkái, valamint a különböző országok gyermekei által készített filmek. Ami kevésbé érthető: a külföldi versenyprogram miért süpped bele a viszonylagos érdektelenségbe.

Ezen a ponton strukturális nehézségbe ütközünk. A KAFF ugyanis, habár a neve egy, valójában két fesztivál, s ez a nem elhanyagolható részlet valamiért nem kap megfelelő hangsúlyt. A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál 1985 óta létezik, és a hazai alkotásokat versenyezteti különböző kategóriákban. Az 1996 óta párhuzamosan megtartott Nemzetközi Animációs Fesztivál (NAF?) viszont az egészestés produkciók versenye – ilyenből idén mindössze ötöt láthattunk, ami egy komoly mezőnyhöz kicsit szerény szám. Ezekre a munkákra elég kevesen voltak kíváncsiak, ami egyfelől programszerkesztési hiba lehet (rossz időben voltak rossz helyen), másfelől kommunikációs kudarc. Ez is azt mutatja, hogy a fesztivál kommunikációja nem ér fel a magas tartalmi színvonalhoz. A program nehezen áttekinthető; a programfüzet, ahelyett hogy egyszeri áttekintést adna a műsorstruktúráról, redundánsan (56 oldalon, két nyelven) ismételgeti a részleteket. A honlap pedig, mint afféle antik szekreter, inkább mintha rejtené, mint kínálná az információt.

Pedig – visszatérve az egészestés programra – volt mit nézni Kecskeméten. Az idén a Titanic Filmfesztivál programjában is szereplő Fél(ek) a sötétben – hat neves kortárs illusztrátor és képregényrajzoló szkeccsfilmje – egyik alapérzelmünk eredetét, sokszor irracionális mozgatórugóit kutatja szürreális helyzetek és képek segítségével. 78 percnyi feszültség testbe költöző rovarokkal, vérszomjas fenevadakkal, gyermeki rémálmokkal, szellemekkel, magánnyal és sötétséggel – elsősorban kétségkívül neurotikus entellektüeleknek. Borislav Sajtinac A montmartre-i gyilkosa – a KAFF legjobb egészestés filmje – nagyjából ugyanennek a körnek szól: történelmi utalásokkal tűzdelt, abszurd ballada egy (anyagyilkos) sorozatgyilkos és a Halál barátságáról (?), karikatúraszerű, lebutított animációba csomagolva. Részben hazai (helyi) termék – egyben Kecskemét Város díjának nyertese – az ír Tomm Moore Kells titka című filmje. A klasszikus mese hőse egy árva kisfiú, a Kells Apátságban nevelkedő Brendan, aki nem retten meg a sors által rámért kihívástól. Gyönyörű ritmikus kompozíciókban, geometrikus rajzokban elbeszélt történet közösségről, hagyományról, tudásról, a világban rejtező titokról. Ugyancsak pozitív üzenetekkel teli a versenyprogram másik ifjúságbarát alkotása, a Mia és a Migoo (r. Jacques Remy Girerd), amelyben szintén a gyerekekre hárul a feladat, hogy szeretetükkel, bátorságukkal, józan eszükkel megmentsék a közelgő (környezeti) katasztrófától – itt már egyenesen a Földet.

Jacques Remy Girerd: Mia és Migoo

A magyar versenyprogramot, amely 22 rövidfilmből, 11 televíziós sorozatból, 16 vizsgafilmből és 12 reklámból, szignálból, illetve főcímből állt, nehéz volna ilyen röviden áttekinteni. A gondosan összeválogatott mezőny legfőbb érdeme ugyanis éppen az, hogy az ambíciók, a funkciók, a technikák elképesztő sokféleségét volt képes felmutatni. Már a díjazottak felsorolása is meghaladná e beszámoló kereteit, így egyszerűen álljon itt pár cím a személyes best of-ból. Alexei Alexeev Log Jam sorozatában három erdei muzsikus, a medve, a nyúl és a farkas próbáinak, jam sessionjeinek lehetünk szemtanúi. Összeszokott bandáról van szó, ám a köztük uralkodó harmónia véletlenül sem zenei természetű…

Tóth Pál „Paja”: Kicsi rigó

Tóth Pál „Paja” Kicsi rigójában a szerző jellegzetes figuráinak egyike, egy idős ember új barátra lel, méghozzá egy rigófiókában, végeredményben azonban „csak” egy tapasztalattal lesz gazdagabb. A megfejthetőség és a titokzatosság jóleső határán állapodik meg Paál Zsuzsanna Holdja, amely pasztelles képeivel és lírai kihagyásaival az élet körforgásáról beszél. Ulrich Gábor Lebegés, avagy tíz bagatellje, melyben a halál mint az élet leghétköznapibb eseménye jelenik meg, Podmaniczky Szilárd Szép Magyar Szótárának szócikkeire, abszurd történetkezdeményeire asszociál képileg. S végül – címéhez híven – ide kívánkozik a Fesztivál Nagydíjának és a filmkritikusok díjának nyertese, a FIN. Glaser Katalin alkotása – egyfajta modern orbis pictus gyanánt – egyetlen hatalmas svenkben tárja elénk a világ képeit. A belső montázs perspektívát és méretarányokat torzító, időt és teret megbontó – egyszóval: képtelen – folyamatossága az észlelés természetére, szép szubjektivitására irányítja figyelmünket.

A fesztivál díjai

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

jolán · 3 éve

kedves klarika,

nincs közöm a KAFF-hoz, sőt még kecskeméti sem vagyok, csak egy egyszerű filmszerető. nem találtam sértőnek a cikket, csak csodálkoztam a kritika okán.kösz a választ.

klarika · 3 éve

Kedves Jolán,

a fesztivál weboldalán a program feltételéig csak nehezen lehetett megtudni, hogy pontosan mikor szervezik(tek?) meg, és soha egy sajtóközleményt nem küldtek(tek?) a szerkesztőségünknek. Amit meg is értek: erdélyi portál vagyunk, feltételezem, nem számítottatok különösebben az itteni visszhangra.

Ehhez képest meglep, hogy egy alapvetően pozitív hangú beszámolót sértőnek érzel. Ha jobban megnézed, a díjakról hétfő reggel a nap első információjaként adtunk hírt (mellesleg a kezdésről is beszámoltunk, szintén hír formájában).

Nem kell a hírérték fogalmát egy kommunikációhoz értőnek magyaráznom: a kecskeméti fesztivál hírértéke nem feltéltenül ugyanaz a "konkurenciánknak", mint nekünk, ahogy mondjuk az erdélyi fesztiválokról sem ugyanúgy, ugyakkor tudósít a "konkurenciánk", mint mi.

jolán · 3 éve

A fesztivál kommunikációját bíráljátok, miközben 5 nappal a feszt. befejeztével adtok hírt róla. A nyertesek listáját sem igyekeztetek időben kipakolni, nálatok sokkal fiatalabb filmes honlapok (nem írom ide a konkurencia nevét) már vasárnap hírt adtak róla. A profizmust hiányoljátok...vicces. Arra meg ciki panaszkodni, hogy milyen nehezen áttekinthető a programfüzet- küzdjön meg vele az újságíró.egy filmszerető

Kapcsolódó fesztivál

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Kecskemét, Magyarország

Kapcsolódó cikkek

A magyar rajzfilmművészet - Az animációs film története 4/3.

A magyar rajzfilmművészet – Az animációs film története 4/3.

A magyar animáció hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli műveit és művészeit a nemzetközi szakma ma is számon tartja és elismeri. A magyar alkotóműhelyek azonban inkább csak elindítani, mint megtartani tudták a hazai rajzfilmeseket, akik gyakran külföldön kamatoztatták tehetségüket. Így a magyar animáció nem tudta megőrizni nemzetközi, vezető pozícióját, nem tudott hosszú távon stílusteremtő maradni. Ennek ellenére a magyar animáció gazdag történelemre tekinthet vissza, a legínségesebb időkben is képes egyéni stílust megtalálva maradandót alkotni.

Kapcsolódó hírek

Megszervezik a világ első bajuszfilm-fesztiválját

Megszervezik a világ első bajuszfilm-fesztiválját

A nemzetközi Stach Film Fest várja a jelentkezőket. Március 30-án szervezik meg a Maine állambeli Portlandban.

2 napja

Hírek

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Tegnap este megkezdődött a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

„Forradalmi” hangulatban, Benoît Jacquot francia forradalom idején játszódó filmjével kezdetét vette...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Az igazi kaland (We Bought a Zoo)

Az igazi kaland (We Bought a Zoo) – amerikai vígjáték, filmdráma, családi, 124 perc, 2011. Rendező: Cameron Crowe. Szereplők: Matt Damon, Scarlett Johansson, Thomas Haden Church, Elle Fanning, Colin Ford.

Egy fiatalember felpakolja kis családját, hogy Kalifornia déli részére költözve felújítsanak és felvirágoztassanak...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fogadom (The Vow)

Fogadom (The Vow) – amerikai–ausztrál–brazil–francia–német filmdráma, romantikus, 104 perc, 2012. Rendező: Michael Sucsy. Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill, Jessica Lange.

Autóbaleset következtében Paige kómába esik, s miután magához tér, részleges memóriavesztést állapítanak meg...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A bűn hálójában (Haywire)

A bűn hálójában (Haywire) – amerikai akciófilm, thriller, 93 perc, 2011. Rendező: Steven Soderbergh. Szereplők: Gina Carano, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Michael Angarano, Michael Douglas, Antonio Banderas.

Egy titkos bevetésekre kiképzett katonanő bosszút esküszik, miután elárulják és sorsára hagyják egy küldeté...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island)

Utazás a rejtélyes szigetre (Journey 2: The Mysterious Island) – amerikai akciófilm, kalandfilm, családi, fantasy, sci-fi, 2012. Rendező: Brad Peyton. Szereplők: Josh Hutcherson, Dwayne Johnson, Michael Caine, Vanessa Hudgens.

Sean Anderson mostohaapjával indul felkutatni nagyapját, akinek egy trópusi szigeten veszett nyoma.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 136 perc, 1999. Rendező: George Lucas. Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Jake Lloyd.

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy)

Suszter, szabó, baka, kém (Tinker Tailor Soldier Spy) – francia–brit–német thriller, bűnügyi, 127 perc, 2011. Rendező: Tomas Alfredson. Szereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Kathy Burke, Stephen Graham.

Ezúttal a svéd Tomas Alfredson (Engedj be!) értő kezei szülték újjá a vászon számára John Le Carré 1974-es, ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Hadak útján (War Horse)

Hadak útján (War Horse) – amerikai filmdráma, történelmi, háborús, 146 perc, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Peter Mullan.

Kitör az első világháború, a katonaságnak minden lóra szüksége van. Így szakítják el egymástól a háborúhoz...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Borotvaélen (Man on a Ledge)

Borotvaélen (Man on a Ledge) – amerikai bűnügyi, thriller, 102 perc, 2012. Rendező: Asger Leth. Szereplők: Sam Worthington, Elizabeth Banks, Jamie Bell, Edward Burns, Ed Harris, Anthony Mackie.

Jó, újszerű thrillerre várni egyfajta orosz rulett: nagyon kevés az esély, hogy a fegyver csőre legyen töltve, de...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szingli fejvadász (One for the Money)

A szingli fejvadász (One for the Money) – amerikai akciófilm, vígjáték, bűnügyi, thriller, 106 perc, 2012. Rendező: Julie Anne Robinson. Szereplők: Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguizamo.

A frissen elvált Stephanie Plum unokatestvére óvadékügynöki cégénél szerez állást. Első megbízatásának célpontja...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Utódok (The Descendants)

Utódok (The Descendants) – amerikai vígjáték, filmdráma, 115 perc, 2011. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause.

Miután felesége egy hajóbaleset következtében kómába esik, Matt King lányaival együtt útnak indul, hogy a kirándulás...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Variációk – 6 perc, 2009. Rendező: Bakó Kincső. Szereplők: Boné Ferenc, Mezei Gabriella, Szabó Tamás Tavken, Szász Kriszta, Székely Blanka, Visky Sámuel.

A kritikus csoport egyik első feladata az előző évi, 8. Filmtett–Duna Műhely alkotótábor filmjeinek a...  

Elolvasom a kritikát

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea