Társadalomkritikus zombik

Csapón kívül 38.: The Night of the Living Dead / Az élőhalottak éjszakája, 1968

Beleképzelni is szédítő, de ötven évvel ezelőtt került mozikba a film, amelynek a mostani – filmekben, tévésorozatokban, játékokban, de irodalomban és videoklipekben is túltengő – zombi-áradatot köszönhetjük. Nem George A. Romero találta fel a zombikat, de ő mutatta először őket agyatlan, emberhúsra éhező tömegnek, és használta annak, aminek használni kell őket: metaforának.

  • Az élőhalottak éjszakája nemcsak a zombifilmnek, hanem az amerikai függetlenfilmnek is adott egy hatalmas lendületet. Ha belegondolunk, a legsikeresebb független produkciók egyike: mindössze 114 ezer dollárért készült, és harmincmilliót hozott, tehát a költségvetése mintegy 263-szorosát.
  • A filmben nem is hangzik el a zombi szó. A sírból feltámadt élőholt kannibálokat a ghoul szóval illetik, Romero maga sem gondolt arra, hogy ezek zombik lennének, számára „a zombik azok a Karibi-szigeti fickók, akik Lugosi helyett vérengzenek” – mondta, az 1932-es Fehér zombira (White Zombie) gondolva, ami a filmtörténet első egészestés zombifilmje.
  • Ehhez képest forradalmasította a műfajt, innentől kezdve a horrorfilmek (legalábbis egyes szubzsánerei) lényege már nem a sejtelmes, alig megmutatott ijesztgetés, hanem a gore, és már nincs szükség különleges, exotikus helyszínekre sem: a zombik a saját házadba törnek be. Azt is könnyű volt beleolvasni a filmbe, hogy egy háborúellenes (konkrétan Vietnamról szóló) metafora. Nem is csoda, hogy megannyi folytatást, remake-t, spinoffot és miegymást szült, de még ezeknél a …of the (Living) Dead című filmeknél is fontosabb az inspiráció, amit a zombikon, mint metafora-lehetőségeken keresztül jelentett az elkövetkező filmkészítő-generációk számára. Zombik, mint katonák; zombik, mint betegség; zombik, mint a fogyasztói társadalom stb.
  • Romeróék számára sem volt egyértelmű, hogy mi a legsokkolóbb dolog, amit egy zombi csinálhat, aztán végül nagyon helyesen a kannibalizmus mellett döntöttek. Amikor a zombik a kamionból zabálják a hullákat, igazából csokival leöntött sonkát esznek. Annyira hányingerkeltő kombináció volt, hogy a stáb visszaemlékezései szerint szinte kár is volt besminkelni a zombikat, annyira kifehéredtek a csokis hústól. A csokivér egyébként Bosco szirup volt.
  • A filmben látható ház bontásra volt ítélve, így aztán a stáb bármit elművelhetett vele. Meg is tették.
  • A mostan is érvényben lévő amerikai filmosztályozási (MPAA-rating) rendszert 1968 novemberében vezették be. Az élőholtak október elsején kerültek mozikba, úgyhogy a film épp megúszta az osztályozást, az utolsó filmek egyike volt, amit még így mutattak be. Volt is baj belőle. A pittsburghi Fulton moziban mutatták be, ahol a szombat délutáni műsorsávba került. Mivel még nem létezett az osztályozási rendszer, egészen fiatal gyerekek is vehettek jegyet. Roger Ebert dorgálóan úgy számol be a vetítésekről, mint a kisgyerekeket egyből letaglózó, sokkoló, sőt, traumatizáló élményről. Nem csoda, hogy botrányfilmnek minősült.
  • A botrány ellenére, vagy talán pont azért, a film hatalmas sikernek örvendett: ahogy fennebb kiderült, a büdzsé sokszorosát hozta vissza. Sajnos, nem a készítőknek: Romero tapasztalatlan volt forgalmazási ügyekben, így alig maradt számára valami a profitból. A forgalmazó egyébként elég vicces PR-akciót hirdetett a premier kapcsán: állítólag kötöttek egy ötvenezer dolláros biztosítást, ha valaki szívinfarktust kapna a vetítés alatt.
  • A forgalmazó huncutságánal is nagyobb katasztrófa volt Romero számára, hogy az alkotás konkrétan nem tartalmazott jogvédelmi feliratot (copyright notice), így aztán szabad felhasználásúnak (public domain) minősült. Értsd: bárki bármit csinálhat vele. Meg is lehet nézni a youtube-on az egész filmet, teljesen legálisan. Íme:

  • Könnyű volt támogatni a filmet, és szerepelni benne még könnyebb volt: két, fejenként háromszáz dollárt adományozó finanszírozónak végül szerepelnie is kellett benne színészhiányz miatt. Egy másik „koproducer” egy hentes volt, aki vért és beleket adományozott a produkciónak.
  • A Columbia gondolkodott a film terjesztésén, de az új színestévék (és a velük versenyző színes filmek) korában nem akartak fekete-fehér filmmel reszkírozni. Csak 1990-ben terjesztették, akkor is a színezett verziót. Roger Corman AIP-je is fontolgatta a terjesztést, de happy endet és több szerelmi mellékszálat akartak volna a filmbe… Így végül a The Walter Reade Organization forgalmazta a filmet, és ők voltak felelősek azért is, hogy a jogvédelmi felirat véletlenül kikerült a filmből. Ennek a káosznak köszönhető, hogy a filmnek temérdek VHS-, Laserdisc-, DVD-, és egyéb kiadása létezik. Van egy külön izgalmas tanulmány ezekről, de a lényeg az, hogy az ötvenéves évfordulóra készült rendes, restaurált, nagyfelbontású home és mozis kópia is.
  • Romero egy korábbi, el nem készült filmje castingján találkozott Tom Savini maszkmesterrel, aki akkor színésznek jelentkezett. A filmből nem lett semmi, de Romero észben tartotta, hogy Savini maszkokhoz is ért, így elhívta dolgozni a filmbe. Savini nem tudott menni, mivel épp Vietnamban katonáskodott háborús fotósként. Végül mégiscsak dolgoztak együtt: Savini játszik az egyik Romero-féle folytatásban, a Holtak hajnalában (Dawn of the Dead), és ő készítette az Élőhalottak első remake-jét, az 1990-est is.

  • Ez volt az első film, amit Pittsburghban filmeztek, az egyik első, aminek afroamerikai főszereplője volt, és talán az első, amely ennyire kéjelegve, részletesen mutat be gyilkosságot. És ez volt az egyike az első filmeknek, amelyet az amerikai Kongresszusi Könyvtár felvett a jegyzett filmek listájára (National Film Registry of the Library of Congress).
  • Még egy csomó izgalmas trivia létezik a film kapcsán. Ha van ilyened, vagy egyszerűen egy kedves emléked a filmről (pl. hogy első találkán ezt tetted be a DVD-lejátszóba), oszd meg velünk kommentben!

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó