Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

A brit pikareszk börleszk beveszi Amerikát
Tony Richardson: Tom Jones, 1963

A 36. Oscar előtti időszak sztoikus nyugalommal telt, semmi sem mozgatta meg az állóvizet, mindenki biztosra vette, hogy az év leglátványosabb produkciója, a Kleopátra – ami egyben a filmtörténet addigi legdrágább alkotása is – fog tarolni.

A Kleopátra mellett szólt az is, hogy a létező legnagyobb szupersztár, Elizabeth Taylor öltötte magára az uralkodónő ékszereit és viselte szimbólummá vált hajkoronáját. Minden szép és jó lett volna, csakhogy a stúdió túl hosszúnak találta a filmet, így kivágtak belőle egy jó részt, mire a főszereplő duó, Liz Taylor és Richard Burton pereskedni kezdett, a másik főszereplő Rex Harrison pedig megsértődött, mert a neve nem került fel a reklámposzterekre. De, ahogyan mondják, nincs rossz sajtó, főleg, ha csak rólad szólnak a hírek.

A Tom Jones plakátja

Ez igaz is volt a Kleopátrára, de még ez sem volt elég: úgy tűnik, a közönséget jobban érdekelte a felbőszült díva, mint maga a film, így az megbukott. A kötelező Oscar-jelölést megkapta ugyan, de mire ez számított volna, már mindenki a Hud színészeiről beszélt és azt tippelgette, hogy vajon Elia Kazan új filmje (America, America) vagy a Lilies of the Field / Nézzétek a mezők liliomait nyeri az Oscart... vagy esetleg az a fura brit vígjáték arról a mihaszna fattyúról, amelyet a hőn szeretett Kennedy elnök utoljára látott, mielőtt merénylet áldozata lett és aminek a Time címlapot szentelt? Aztán eljött az Oscar-díj átadás estéje, ami sokáig emlékezetes maradt. Nem csak amiatt, hogy a díjak jó része külföldre vándorolt, vagy hogy a Tom Jones végülis külföldi film létére elvitte az este fődíját, hanem azért, mert ezen az ünnepségen állhatott először színpadra egy afro-amerikai művész, hogy főszereplőként díjat vegyen át. Ő volt Sidney Poitier, aki a Nézzétek a mezők liliomait című filmért kapta ezt az elismerést.

Kép a Tom Jones című filmből

De most kanyarodjunk vissza a fődíjas filmhez. A film alapjául szolgáló mű, Henry Fielding pikareszk regénye fontos állomása volt a 18. század angol irodalmának, görbe tükröt állítva a kor felvilágosultnak aligha nevezhető társadalma elé. A szerző egy törvényen kívül született, ósdi konvenciók ellen lázadó fiatalember történetén keresztül mutat rá a saját szemellenzőjétől fejlődni képtelen angol arisztokrácia minden bajára. A címszereplő Tom úrfi az árvák közhelyesnek mondható „belépőjével” kerül színre: valaki otthagyja a gazdag földesúr, Allwothy házában. A szobalány bevallja, hogy ő szülte a gyermeket. Az úr elzavarja, de a gyermeket megtartja és együtt neveli a testvére nála élő fiával, Blifillel. A gazda nagyon megszereti az életerős és életvidám Tomot, s ez örökös szálka Blifil szemében, akinek végül sikerül elérnie, hogy a szabados életet élő „féltestvért” száműzzék a birtokról. Ekkor kezdődnek Tom Jones kalandjai, melyek során megjárja a katonaságot, a börtönt, és minden valamire való angol hölgy hálószobáját, hogy a vaskos történet végén kiderüljön az igazság és győzzön a szerelem.

Kép a Tom Jones című filmből

Első pillantásra egyáltalán nem olyan alapanyagnak tűnik Fielding regényóriása, mint ami beleillene az úgynevezett free cinema egyik jeles képviselőjének, a „dühös fiatalok” talán legnagyobbikának, Tony Richardsonnak az életművébe. Elnézve Richardson korábbi filmjeit (Dühöngő ifjúság, A hosszútávfutó magányossága, Egy csepp méz) senki nem gondolta volna, hogy a sok keserű sorsot bemutató, kiábrándult, lázadó és szegény karakterekre épülő filmek sorát egy színpompás, vicces és kalandos film fogja megszakítani. Ám a látszat csal, mert Richardson – bár egy igazi, vérbeli vígjátékot tett le az asztalra – mégsem szakított azzal a tematikával, amiben a legjobb. Tom Jones a saját korában ugyanúgy lázadó ifjúság, ugyanúgy mutat fityiszt a kor elavult nézeteinek.

Kép a Tom Jones című filmből

A megvalósítás parádés. Nyilvánvaló, hogy egy olyan hosszú írást, mint Fielding regénye, nem lehet egy az egyben vászonra ültetni, de a rátermett forgatókönyvíró (John Osborne) kiváló érzékkel emelte ki a vászonra kívánkozó részeket, amelyekkel aztán Richardsonnak kufárkodnia kellett. Ő pedig kufárkodott is, és egy olyan kavalkádot hozott létre, amihez nem sok minden fogható: Richardson nem csak elmesél egy történetet, hanem a film, mint médium minden lehetőségét kihasználja, hogy ne csak a könyv illusztrációja váljék a Tom Jonesból, ehhez pedig a némafilmek világát hívja segítségül. Az egyes fejezetek elválasztásához inzerteket használ, néha a börleszkfilmekből ismerős gyorsításokat használ (például egy üldözési jelenetnél), közben pedig vad zongorakíséret szól. De nem elégszik meg ennyivel: a klasszikust ötvözni kell a modernnel is, így a szereplők néha komótosan a kamera felé fordulnak és kiszólnak a nézőknek, kommentálják az eseményeket, vagy csak egy-egy megjegyzést fűznek a szituációhoz.

Kép a Tom Jones című filmből

A hab a tortán a csodálatos szereplőgárda, ami valószínűleg az egyik legjobb az Oscart nyert filmek között (ötöt közülük jelöltek is legjobb főszereplőnek!). Az angol színjátszás színe-java összegyűlt, hogy keverje az elegánst és a frivolt, a komikust és az emelkedettet: a színészek pedig láthatólag élvezik ezt a színes kavalkádot, aminek a felszíne alatt azért ott van az a társadalombírálat, amit Tony Richardsontól elvárunk.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Tom Jones

Tom Jones – brit kalandfilm, romantikus, vígjáték, 1963. Rendező: Tony Richardson. Szereplők: Albert Finney, Susannah York, Hugh Griffith, Edith Evans, Joan Greenwood, Diane Cilento, George Devine, David Tomlinson, Rosalind Atkinson, George A. Cooper, Angela Baddeley.

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Wall Street versus kisváros - Frank Capra: You Can’t Take It With You / Így élni jó, 1938

Wall Street versus kisváros – Frank Capra: You Can’t Take It With You / Így élni jó, 1938

Az 1938-as Oscar duplán is megkoronázta Frank Capra és a Columbia együttműködését: négy éven belül a második, a stúdiónál készült Capra-film nyerte el a legjobb alkotásnak járó szobrocskát, a rendezőt magát pedig harmadszorra jutalmazta az Akadémia. Az Így élni jó hűen folytatja azon utat, amit a rendező (és állandó forgatókönyvírója, Robert Riskin) a két évvel korábbi Váratlan örökséggel elkezdett, és szervesen illeszkedik Capra a tradicionális amerikai értékrend és a kisvárosi polgári életforma dicsőítésére áldozott alkotásainak sorába.

Kapcsolódó hírek

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

21 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea