„Kell egy filmes szentély, ahol megmutathatjuk relikviáinkat”

Interjú Ráduly Györggyel, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatójával

Az idei Filmtettfeszt egyik fő attrakciója volt az immáron Sárga Csikó-díjas Sára Sándor történelmi témájú filmdrámája, a 80 huszár. A levert magyar forradalomnak emléket állító, sokszor látott klasszikust olyan gúnyában láthattuk viszont a vásznon, mintha egyáltalán nem fogott volna rajta az idő. Erről is kérdeztük Ráduly Györgyöt, a Filmalap igazgatóságaként működő Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatóját, de arról is, hogy miként működik  a magyar filmes hagyaték ápolását felvállaló Filmarchívum.

Lassan két éve vezeted a Filmarchívumot, de már jóval korábban kapcsolatba kerültél a filmek restaurálásával. Mi sodort ebbe az irányba?

2017. január elseje óta vezetem a Filmarchívumot. Korábban Franciaországban dolgoztam filmgyártóként és filmforgalmazóként nagyjából 15 éven keresztül, ahol elsősorban magyar és kelet-európai filmklasszikusokat forgalmaztam. Így kerültem kapcsolatba 2008-ban a francia filmarchívummal, majd pedig a filmrestaurálással. A Cinémathèque Française-szel dolgoztunk közösen a filmörökségek újramegismertetésén, így Mészáros Márta, Fábri Zoltán, Jancsó Miklós és Szabó István filmjeit mutattuk be Franciaország különböző városaiban. 2012-ben dolgoztunk először a CNC (Francia Nemzeti Filmközpont) filmarchívumával digitális restauráláson, egy, az 1961-es Cannes-i Fesztiválon bemutatott francia film felújítása kapcsán. De 2013-ban mi hoztuk ki Franciaországban először Krzysztof Zanussi filmjeinek Martin Scorsese alapítványa által teljeskörűen restaurált verzióit is. 2015-ben Jancsó Miklós Szegénylegények című filmjének felújított változatát bemutattuk országszerte a filmszínházakban, közbenjártunk a cannes-i bemutató megvalósulásáért és az Arte televíziós csatornával is megállapodtunk a film bemutatásáról. 2016-ban sikerült Cannes-ban bemutatni Makk Károly Szerelem című klasszikus alkotását is, amelyet szintén újra kihoztunk a francia mozikban. Ez idő tájt találkoztam először a Filmalap vezetőivel, és nagyjából ekkora született meg a hivatalos döntés, hogy a Filmalap átveszi az archívum működtetését. Havas Ágnessel, a Filmalap vezérigazgatójával és a munkatársaival elkezdtünk dolgozni azon a terven, hogyan lehetne a filmarchívumot korszerűsíteni, a magyar filmörökséget digitális restaurálási folyamat kereteiben megőrizni, és a lehető legszélesebb körben megosztani a magyar és a külföldi közönséggel.

A Filmalap megjelenése tehát soha nem látott lendületet adott a magyar filmes hagyaték ápolásának. 

A Filmalap jelenléte teljesen megváltoztatta a Filmarchívum működését. Hosszú évtizedek óta nem fordult elő az, hogy az intézményben olyan mértékű fejlesztések legyenek programszerűen végrehajtva, mint most. Az pedig szintén nem elhanyagolható, hogy ilyen anyagi támogatást még sosem kapott korábban az Archívum. Az állomány digitalizálását és restaurálását illetően kijelenthetjük, hogy a Filmarchívum jelenleg történetének egyedülálló időszakát éli. A magyar kormány évente 300 millió forinttal támogatja a régi magyar filmek restaurálását a nemzeti filmdigitalizációs és filmfelújítási program keretében. Ezt a lehető leghatékonyabban használjuk fel, hiszen a Filmalap hatásköre alá nem csak az Archívum tartozik, hanem a Magyar Filmlabor is az egyik igazgatóságunk. Ebben a közel 55 éve létező filmszakmai intézményben „bújtatjuk új köntösbe” a magyar filmtörténet alkotásait. A nagyjátékfilmek restaurálását a Filmlabor végzi, bár a Filmarchívumban is működik egy kisebb létszámú restaurátori csapat, akik főleg animációs filmekkel, filmhíradókkal, keskenyfilmekkel foglalkoznak. Az anyagi támogatás mellett szintén rendkívül fontos, hogy kiemelkedő szakmai támogatást is kap a Filmalapon belül az Archívum.

Ez hány film felújítását jelenti?

A jelenlegi kapacitás mellett nagyjából 25-30 filmet tudunk restaurálni évente. Ez óriási változás ahhoz képest, amikor minden évben pár filmet sikerült csak restaurálni és a szükséges forrást pályázati úton kellett megszerezni.

Mi alapján választjátok ki a restaurálandó filmeket?

A Filmarchívumban felkészült filmtörténészek dolgoznak, a velük való együttműködés során alakul ki a restaurálandó filmek listája. Az elsődleges szempont persze mindig a megőrzés: azokat kell először kezelésbe venni, amelyek a leginkább mentésre szorulnak, ez a restaurálás legfontosabb célja. Ilyen volt tavaly a Körhinta, amelyről egy képkocka-hiányos eredeti negatívunk volt, rengeteg felületi sérüléssel. A film első analóg mentése a 90-es évek elején történt, de a képkocka-hiányokat nem tudták pótolni, „vak” kockákkal töltötték ki a negatívot, mintegy jelezve a hiányzó képkockák helyét. Ezt még nem érzékeli a szem, vagy maximum csak egy villanásként. Végül, tavaly úgy sikerült ezt megoldani, hogy a Filmarchívum munkatársai a régi, forgalmi kópiákhoz nyúltak vissza, és ezekben megtalálták azokat a képkockákat, amik hiányoztak az eredeti negatívból. Ezeket digitalizálták, és így lettek behelyezve a felújított változatba, ennek köszönhetően a Körhintát ma ismét teljes változatában láthatjuk. Hasonlóan rossz állapotban volt Fábri Zoltán Édes Annája, vagy Radványi Géza Valahol Európában című filmje. A kiválasztásnál szintén fontos szempontok lehetnek például a különböző évfordulók, aktualitások. Igyekszünk úgy válogatni, hogy a szerzői filmekből és a közönségfilmekből is nagyjából egyenlő arányban kerüljenek bele alkotások a kiválasztott filmek listájára. Ezt jól mutatja, hogy a Fábri-filmek felújítása mellett a Dargay-életmű egyes részei is restaurálásra és kiadásra kerültek, vagy a vígjátékok közül A veréb is madár, történelmi témájú filmek közül az Egri csillagok vagy a szatirikus filmek közül A tanú. Igyekszünk széles palettán mozogni és minden szempontot figyelembe venni. A játékfilmeken kívül folyamatosan digitalizáljuk a filmhíradókat és a dokumentumfilmeket is. Évente többszáz dokumentumfilm gyártó televíziós műsor használja a nálunk őrzött anyagokat. Az animációs területen is haladunk hiszen a Szaffi után a János vitéz és a Macskafogó is 4K-s restaurálásban részesült. Idén pedig elindítottuk a némafilmek restaurálását is. Az első Korda Sándor fantasztikus, 100 éves filmje, Az aranyember volt.

A csodálatosan felújított régi filmeknek leginkább a vásznon a helyük, hogy eljussanak a közönséghez. Mindig adódik rá lehetőség, hogy moziban is láthatók legyenek?

Országos szinten egész évben vetítjük az általunk restaurált filmeket, filmklubokban, művelődési házakban, vidéki és fővárosi mozikban egyaránt. Természetesen jó lenne, ha többet játszanák őket a mozik, de már így is nagyon elégedettek vagyunk. Ez ügyben tavaly egy felhívást intéztünk a filmforgalmazókhoz, ezek közül a Pannonia Entertainment vállalta nagyon lelkesen, hogy a restaurált verziókat újra moziforgalomba helyezi. Ennek köszönhetően került újra bemutatásra az ország 40-50  filmszínházában többek közt a Vuk, a Pál utcai fiúk, a Moszkva tér, Az én XX. századom, a Macskafogó és az Egri csillagok is. Ez ma igen bátor cselekedetnek minősül egy forgalmazó részéről.

Tavaly pedig elindult saját kezdeményezésetek, a Budapesti Klasszikus Film Maraton.

A tavalyi bemutatkozás után idén szeptemberben rendeztük meg újra ezt a hatnapos fesztivált, ami már nem csak Budapestet, hanem a vidéki városokat is érintette. A Klasszikus Film Maratonon összesen 63 film került bemutatásra, köztük 16 idén restaurált magyar film, és rengeteg olyan külföldi film, amelynek magyar vonatkozása van. Bemutattuk Korda Sándor Az aranyember című 1918-as némafilmjének, Szabó István Mephistójának, Sára Sándor Feldobott kő és 80 huszár című filmjeinek és Jankovics Marcell János vitézének és Ternovszky Béla Macskafogójának restaurált kópiáját. A közönség megnyerése érdekében olyan sztárokat is elhoztunk Magyarországra, mint Claudia Cardinale vagy Jean-Marc Barr, de velünk együtt ünnepelt az Urániában Klaus Maria Brandauer, a Mephisto főszereplője és Katinka Faragó, Ingmar Bergman magyar származású producere is. Először vetítettünk szabadtéren, szerencsénkre csodás idő volt még szeptemberben és a Bazilika előtti Szent István tér négy estére megtelt magyar és külföldi klasszikus filmeket szerető közönséggel. Hihetetlen volt látni, ahogy elfogy a 600 szék, amit kitettünk, ültek a földön, a hozott kempingszékeken, jöttek a turisták és megálltak a biciklizők is mozizni. Felemelő érzés volt. A vidéki helyszínekkel együtt több mint 15 ezer látogatója volt a Filmmaratonnak, ami nagyon komoly eredmény, és arra biztat bennünket, hogy jövőre is folytassuk.

A filmek restaurálásán túl mi még a Filmarchívum küldetése?

Nem titkolt szándékunk, hogy egy idő után lehetőséget kapjunk egy budapesti filmmúzeum létrehozására. Egy olyan komplexumra lenne szükség, ahol több vetítőteremben tudunk magyar és egyetemes filmklasszikusokat vetíteni, illetve ahol a vetítések mellett médiatár, filmes könyvtár-könyvesbolt és kiállítótér is működhetne benne. A magyar filmtörténetnek olyan, képekkel, filmplakátokkal és relikviákkal rendelkező őrületesen gazdag filmes hagyatéka van, amit meg kell mutatni. Ezen dolgozunk. Csak hogy érzékeltessem, nálunk van több százezer filmtekercsen kívül 25 ezer filmplakát, nagyjából ugyanennyi jelmez- és díszletterv, valamint kb. 500 ezer fotó – ezek között werk-és filmfotók egyaránt találhatóak. Egyelőre nem áll rendelkezésünkre ugyanis olyan hely, ahol állandóan vetíthetnénk a felújított filmeket, márpedig a magyar filmismeret része kell, hogy legyen az általános műveltségnek. Reméljük méltó helyen, magas minőségben oszthatjuk meg a nézőkkel a nemzeti filmvagyon kincseit. A film és a filmtörténet integrálása az oktatásba kiemelkedően fontos. Ki kell használnunk, hogy ilyen hihetetlenül gazdag mozgóképkultúránk van, főleg azért, mert a mai fiatalság ezt szereti és érti is. Kell egy filmes szentély, ahol megmutathatjuk relikviáinkat, ahol bemutathatjuk mindenkinek, hogy mit adtak a hazai szakemberek az egyetemes filmgyártásnak. Akár a külföldön sikereket elért magyar rendezők, mint Kertész Mihály, Korda Sándor, Pressburger Imre, a négyszeres Oscar-díjas zeneszerző Rózsa Miklós vagy a forgatókönyvírók, Lengyel Menyhért, Vajda László és Molnár Ferenc is, akinek a műveiből rengeteg filmes adaptáció készült világszerte. Ők alapozták meg a magyar film ma is tartó világhírnevét. A hollywoodi aranykor a magyar és a monarchiából származó alkotók írásaira épül. Ernst Lubitsch sem véletlenül dolgozott szinte kizárólag csak magyar forgatókönyvírókkal. Meg kell emlékeznünk Janovics Jenőről is, aki kolozsvári producerként felfedezte Kertészt és Kordát. A Lumière-testvérek már a mozi hajnalán, 1896-ban Budapesten készítettek mozgóképet. Ezeknek az eredeti tekercsei nálunk vannak, most fogjuk restaurálni őket, ez a jövő év egyik projektje. Együttműködünk a francia Lumière intézettel, a francia filmarchívummal, az angol BFI-jal, a holland EYE Filmmuseummal, az osztrák, a cseh, a lengyel és a szlovák filmarchívumokkal, hogy felderítsünk elveszettnek hitt magyar filmeket és ezen a területen is komoly eredményeink vannak, amelyeket szintén meg kell mutatni a magyar közönségnek. A magyar filmek ismerete az általános műveltség része kell, hogy legyen erősítve ezáltal kultúránkat, nemzeti öntudatunkat és büszkeségünket.

A filmfesztiválok mennyire segítenek a népszerűsítésben?

Teljes mértékben, hazai és külföldi viszonylatban egyaránt. A Klasszikus Film Maratont már említettem, de a Miskolci Cinefest is szokott válogatni a filmjeinkből, különböző más hazai fesztiválok is. Itt a Filmtettfeszten bemutatták például Macskássy Gyula rajzfilmjeit, az Égigérő fű című Palásthy György rendezte filmet és A Pál utcai fiúkat is Fábri Zoltántól. A legnagyobb attrakció viszont a 80 huszár felújított változatának bemutatása volt itt Kolozsváron, amelyet Sára Sándor Sárga Csikó-díja kapcsán vetítettünk. Szerencsére a külföldi fesztiválok is rendszeresen érdeklődnek a felújított filmek iránt, pl. a Cannes-i filmfesztivál klasszikusok szekciójában már öt alkalommal, a lyoni Lumière Fesztiválon három alkalommal mutattak be felújított magyar filmet, idén októberben például Fábri Zoltán Hannibál tanár úrját. Tallinban négy filmünket vetítik novemberben, a Berlinálén Enyedi Ildikó Az én XX.századomja került bemutatásra. A jövő évi berlini fesztiválon is lesz restaurált magyar film, ám az egyelőre még maradjon titok, melyik. Bolognában a Cinema Ritrovato klasszikus filmek fesztiválján is rendszeresen válogatnak filmjeink közül, idén A bánya titka című némafilmet mutatták be élő zenei kísérettel, egy ritka, magyarországi Lugosi Bélát „főszerepeltető” rövidfilm mellett. Azon vagyunk, hogy visszahelyezzük a nemzetközi tudatba a magyar filmes örökséget, arra a helyre, ami őt megilleti. Szerencsére elmondhatjuk, hogy a nemzetközi fesztiválokon rendszeres szereplő lett a magyar film.

Merre induljon, aki az elmondottakon felbuzdulva szívesen lenne filmrestaurátor?

Kifejezetten filmrestaurátori szak Magyarországon nincsen, bár a MOME-val már tárgyaltunk a képzés ügyében, hiszen legtöbbször az ott diplomázott diákok kerülnek hozzánk. A Filmlabornál azokat a CGI-technikusokat és a digitális effektekkel foglalkozó technikusokat képezik tovább, akik jelentkeznek ezekre a munkákra. Ezt a továbbképzést ma Magyarországon a Filmlabor biztosítja, de nagyon örülnénk neki, ha a MOME-n vagy a Képzőművészeti Egyetemen be lehetne indítani ilyen jellegű egyetemi képzéseket. Szükség van rá, mivel ez egy magasan kvalifikált szakma, ráadásul világszinten keresett szakemberek a filmrestaurátorok, ezért is érdemes ilyen irányban gondolkodni. Fontos, hogy beinduljon a tudásátadás a fiatalok felé, hiszen még ha meg is duplázzuk a teljes kapacitást, a felújítandó film mennyisége úgy is elég munkát adna még sok évtizedre. Bőven van még feladat.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.