Óda Las Vegashoz

Todd Philips: The Hangover / Másnaposok

Aki eddig úgy gondolta, hogy örök barátságok, felejthetetlen élmények és az életünket megváltoztató felismerések csak Csodaországban születhetnek, az nagyot téved: elég Las Vegasba utaznunk – legalábbis Todd Phillips legújabb filmjének tanúsága szerint.

A Másnaposok című vígjátékban négy barát Las Vegasba megy, hogy ott ünnepelje egyikük legénybúcsúját. Az este azonban túl jól sikerül: másnap döbbenten látják, hogy a luxuslakosztály romhalmazzá vált, a vőlegény eltűnt, ők pedig nem emlékeznek semmire. Az idő viszont sürget: az esküvőig két nap áll rendelkezésükre, hogy megtalálják eltűnt társukat és sértetlenül visszajuttassák, a leendő após féltve őrzött Mercedesével együtt. Az amúgy sem egyszerű helyzetet tovább bonyolítja, hogy mindeközben egy csecsemővel és egy éhes tigrissel is kezdeniük kell valamit.

Todd Phillips: The Hangover

Az alapszituáció ugyan nem túl összetett, de bővelkedik a poénlehetőségekben, és ezt a forgatókönyvírók (Jon Lucas és Scott Moore) kellően ki is használják. Legtöbb esetben ezek jól működnek, nem érezzük erőltetettnek, és szerencsére nem ismétlik önmagukat. A vulgáris vicceket azonban itt sem úszhatjuk meg, bár kétségtelen, hogy más amerikai vígjátékokhoz képest kevesebb van belőlük, és általában egy karakterhez kapcsolódnak. Alan (Zach Galifianakis) az a típus, akit az ember nem látna szívesen a baráti társaságában, a mozivásznon viszont annál inkább: furcsa, nagydarab, kicsit műveletlen, és akaratán kívül sok bajt okoz. Többek között vele kell boldogulnia Philnek (Bradley Cooper), a szürke hétköznapjaiból kitörni vágyó tanárnak, és Stunak (Ed Helms), a látszólag visszafogott, szabálykövető fogorvosnak, miközben Dougot (Justin Bartha), a vőlegényt próbálják felkutatni. A figurák hétköznapiak, nincs bennük semmi különleges – könnyen lehet velük azonosulni, ugyanakkor kicsit sematikusak, jellemükből néha előre következtethetünk reakciójukra és a poénra is.

Todd Phillips: The Hangover

Ugyan Doug keresése nyomozáshoz hasonlóan indul, ahol fontosnak tűnik az időrend, de ez hamar elveszíti a jelentőségét, és nem sokkal később már fogalmunk sincs, hogy mi mikor történt, a szereplőkkel együtt minket is magukkal sodornak a bonyodalmak. A frappáns zárómegoldás sem az események tisztázását szolgálja, sokkal inkább újabb komikus elem – részben a néző fantáziájára van bízva, hogy milyen képet alkot a legénybúcsú estéjéről.

Todd Phillips: The Hangover

A mellékszereplők esetében a jól bevált recepthez fordultak a szerzők: az ismerős, karikírozott típusok jelentik a humorforrást. Így kapunk idegesítő, férfiatlan kínai maffiafőnököt, szétcsúszott fekete drogdílert, lefizethető orvost és harsány arabot. A női szereplők még inkább elnagyoltak, és nem is rokonszenvesek: a menyasszony hidegnek és gorombának tűnik, Stu barátnője pedig kibírhatatlan, ráadásul nehezen hihető el a merev, szabálykövető nőről, hogy félrelépett egy bárpultossal. Jade (Heather Graham), a táncosnő az egyetlen, aki szimpatikus, de az ő motivációi sem világosak, hozzáállása Stuhoz minden előjel nélkül változik meg.

Todd Phillips: The Hangover

Mintha a férfi szereplők kidolgozása jóval fontosabb lett volna a forgatókönyvíróknak – ezzel megerősítették azt, amit már az alaptörténet is sejteni engedett: ez a film elsősorban a férfi közönségre számít. A Las Vegas-i élmények szinte beavatássá magasztosulnak a történet végére, amelyből a férfi hősök, rejtett oldalaik felfedezése után, erősebb, tapasztaltabb emberként térnek vissza. Olyan dolgok ezek, amelyekről a nők előtt jobb hallgatni, és amelyet csak a tapasztalt após érthet meg. „Ez Vegas” – mosolyog megértően vejére, miután az majdnem lekési az esküvőjét, és a város lassan a mi szemünkben is különlegessé válik. Már nem egyszerűen a szerencsejátékok fővárosa, hanem az a hely, ahol bármi megtörténhet. Ezt erősíti az is, hogy nem a vegasi közhelyek köszönnek vissza a képeken: kevés a kaszinóbelső, nincsenek járókelők, csak madártávlati felvételek. A sajátos térhasználat következtében a város anélkül telik meg élettel, hogy egyetlen élőlényt is látnánk benne, miközben fényben úszó épületek, a felkelő és lenyugvó nap, villogó neonfeliratok váltakoznak zenére.

Todd Phillips: The Hangover

Nagyrészt ennek a kissé miszticizált képnek is köszönhető, hogy a Másnaposok nézése közben el tudunk feledkezni annak hibáiról, és hagyjuk, hogy magával ragadjanak a poénok és a negyedóránként beékelt klipszerű zenés betétek. Ez a nagyon erős hangulat az (a valóban jól működő humoron kívül), ami miatt ez a film több lesz az ismerős vígjátéki sablonnál. Másfél órára elhisszük a változást, a nagy barátságot, a legvadabb éjszakát – még ha nem is részegülünk meg tőle.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó