A politikusi élet-lélek bugyrai

Mike Nichols: Primary Colors / A nemzet színe-java

A Primary Colors című Mike Nichols-film 1998-ban készült, amikor a Bill Clinton amerikai elnökről szóló sokkolóbbnál-sokkolóbb híreket nehezen lehetett túlszárnyalni. Természetesen mindenki számára nyilvánvalóak a párhuzamok a filmbeli Stanton- és a valóságbeli Clinton-házaspár között, de az a legjobb a Primary Colorsban, hogy akkor is megállná a helyét, ha soha nem létezett volna a Clinton elnöki házaspár. Sokkal több mint egy alig rejtett leleplezés: a politikusi élet-lélek bugyraiba vezet.

A rendező (Mike Nichols) és majd’ mindenkori forgatókönyvírója (Elaine May) elképesztő mennyiségű információt halmozott fel a filmben, ami önmagában még nem nagy fegyvertény. Az igazán csodálnivaló teljesítményükben az, hogy egésszé sikerült kovácsolniuk a sok sztorit és részletet. John Travolta (Stanton kormányzó, elnökjelölt) és Emma Thompson (Susan, a feleség) alakítása „elbűvölő” azok számára, akik még emlékeznek a Clinton házaspárra. Nem utánozzák őket, hanem személyiségük lényegét domborítják ki.

Mike Nichols: Primary Colors / A nemzet színe-java

Nincs hiányérzetünk, hogy nem tudjuk meg, mit érez Susan férje hűtlenségei miatt, mert az alkotók azt hozzák előtérbe, hogy a feleség lojalitása inkább a férje által képviselt eszmékhez kapcsolódik. A nőügyek miatt érzett keserűségnél nagyobb a hazugság okozta fájdalom. Nichols ezzel a fogásával elkerülte azt, hogy válaszolnia kelljen két nehéz kérdésre: mi vezérli a férfit karrierromboló cselekedetekre, és mi készteti a feleséget arra, hogy bár csalatkozik benne, mégis az oldalán marad.

A sztori másik vonala Henry Burton színes bőrű kampányszakértő „fejlődését” követi, aki nagy álmokkal vág bele abba, hogy Stantonból elnököt „csináljon”. Főnöke jelleme hol csodálatot, hol csalódást vált ki belőle, és ráébred, minden jelöltnek megvan a maga sötét múltja, ami megkülönbözteti őket egymástól, hogy csak néhányuknak vannak jó ötletei, és ezek közül is csak egy kerülhet ki győztesen.

Mike Nichols: Primary Colors / A nemzet színe-java

John Travolta olyankor is uralja filmet, amikor nem szerepel a jelenetben. A rendező jól érzett rá arra, hogy hiba lenne állandóan „vásznon hagyni”, Jack Stantonról többet tudunk meg mások, róla kifejtett véleményét hallgatva. A kampánycsapat stratégája (Billy Bob Thornton), hogy lefordítsa köznyelvre az éppen aktuális botránykezelési módot, Libby Holden (Kathy Bates) pedig a szőnyeg alá söpri az elnökjelölt mindenhol megjelenő piszkát, mikor Stantont azzal vádolja egy nő, hogy viszonyt folytatott vele, ami a prüdériájáról híres Egyesült Államokban felér egy kiütéses vereséggel. Ugyancsak az alkotókat dicséri, hogy a film erkölcsi üzenetét nem az elnökjelölt szexuális túlkapásain keresztül közlik, hanem a kampánystáb vívódásainak bemutatásával, amikor kezükbe kerül az ellenfelet valósággal megsemmisítő információ.

Mike Nichols: Primary Colors / A nemzet színe-java

Feltevődik a kérdés, hogy a Primary Colors akadályozta vagy segítette a Clinton-adminisztrációt? Bizonyos értelemben egyiket sem tette, ugyanis olyan kérdéseket feszeget, amelyekről az amerikai választópolgárnak már kialakult a véleményük. Ugyanakkor az is igaz, hogy a film kísérletet sem tett arra, hogy „puhítsa” a Clinton-szerű hős ábrázolását – nagyon is élethűen követi a pletykákat. De az is előfordulhat, hogy a maga idejében – Clinton második mandátuma alatt – az elnök segítségére sietett, hiszen az amerikai átlagpolgár szemében a mozihősök varázslatos titokzatosságával övezte Clinton alakját.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.