Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Oláh-Badi Levente

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Megéri győzni
John G. Avildsen: Rocky, 1976

Az 1976-ban a legjobb filmnek (és rendezésnek) járó Oscar díja(ka)t besöprő Rocky könnyű szülésnek számított. A film – hollywoodi mércével – viszonylag kevés pénzből (kb. 960 000 dollár) készült és nagyot durrant. Megfelelt a közönség ízlésének, és a mai napig élesztgeti (s egyben rombolja) saját kultuszát: 4 évtized alatt 6 részt is megélt sorozattá nőtte ki magát.

A semmiből jött Sylvester Stallone-nak, a film címszereplőjének ez a szerep jelentette a nagy kiugrást, ugyanis az addig főleg pornófilmekben szereplő Sly innentől sztárnak számított. A forgatókönyvet is ő jegyzi: mindössze négy nap alatt írta meg a Rockyt1, majd csak azzal a kikötéssel volt hajlandó eladni, hogyha ő játszhatja a főszerepet is. Bár több stúdió is megvásárolta volna a történetet, a főszerepre inkább Burt Reynoldsot, Ryan O'Nealt vagy James Caant tudták volna elképzelni. Végül a United Artists áldását adta a filmre és a főszerepre egyaránt.

A Rocky plakátja

Rocky Balboa figurája később aztán végleg összenőtt a színész Stallone alakjával. A harmadvonalbéli bokszoló felemelkedésének a története azáltal nyer különös hitelt, hogy Stallone, hőséhez hasonlóan (és neki köszönhetően), teljesen váratlanul lesz világsztár. Rocky rituális, tudatos felkészülése a győzelemre a tipikus amerikai álom megvalósítását tűzi ki célul, amit aztán a színész és hőse külön-kölön meg is valósít. Rocky figuráját egy valós, hasonló bokszmeccs ihlette: a világbajnok Muhammad Ali az addig ismeretlen Chuck Wepnerrel egy nehéz, szégyenteljes nyereséget tudott csak kipréselni (például pályafutása alatt először kerül padlóra a harmadik menetben). Ennek ellenére a film egyik nagy érdeme, hogy nem egy bokszolóportrét láthatunk, hanem „Bovaryné én vagyok” alapon Stallone mindvégig annyira Balboa tud maradni, mintha az események nem is a kamerák előtt történnének – ezért aztán nagy csalódás lehpetett, hogy éppen Sly nem vehetett át egyetlen Oscar-díjat sem, hiszen a Rocky leginkább az ő filmje volt.

A sztori prototipikius: az önmagában bizonytalan, kallódó főhős egy – minden bizonnyal utolsó – esélyt kap az élettől. Azonnal felismeri a lehetőséget, és kemény munkával megváltja önmagát. A világbajnok profi nehézsúlyú bokszoló, Apollo Creed emeli a nyilvánosság ringjébe az „olasz csődört”, Rocky pedig vállalja a szintjét igencsak meghaladó mérkőzést, majd kis híján megnyeri a lehetetlent. A mai napig nagyjából ezt a sémát követik, vagy ebből merítkeznek a boksz- vagy küzdősportfilmek, ez vezet a győzelemre: a tökéletes, minden más értéket kizáró célratartás. A film heroikus hangulatát nagyszerően húzza alá a film zenéje, amiért Bill Conti is kapott egy Oscar-jelölést.

John G. Avildsen: Rocky (1976)

Az Oscar-gálán a Rocky legnagyobb riválisa Martin Scorsese filmje, a Taxisofőr volt (melynek ugyanabban az évben a cannes-i Arany Pálmával „kellett beérnie”). Scorsese filmje az inflációval küzdő Amerikának minden bizonnyal túl deprimáló volt, politikai tartalma2 miatt pedig szintén nem sok eséllyel szállt ringbe a Rockyval az Oscarért. Kicsivel később Scorsese maga is megcsinálta a Rocky „ellenfilmjét”, a Dühöngő bikát, s a Rocky bírálói általában erre a filmre hivatkoznak, mint pozitív ellenpéldára. Tény, hogy a Rocky sokkal naivabb, egysíkúbb, Scorsese filmje pedig mintha pontosan ezt a fajta feldolgozást negálná, mintha ez ellen fellebbezne: az ő „bronxi bikája” a boksz által még nem valósítja meg magát, személyiségét sem erősítik ringben elért eredményei3, szemben Rockyval, akinek a helytállása szinte szakralizálódik. Robert de Niro jatékát is gyakran Stallone rovására emlegetik, mégis egészen más szempontból kellene vizsgálni a két színész munkáját. De Niro a módszer-színjátszás (method-acting) legszélsőségesebb megnyilvánulása, ugyanakkor legragyogóbb iskolapéldája is, Stallone pedig nem játszik, ő „csak” természetes marad.

John G. Avildsen: Rocky (1976)

John G. Avildsen, a film rendezője, Sidney Lumet, Alan J. Pakula, Ingmar Bergman és Lina Wertmüller elől szerezte meg a legjobb rendezésért járó szobrocskát. A mezőny tehát nagyon erős volt, és utólag visszatekintve rendezői életművére, ebben a mezőnyben enyhe túlzásnak tűnik ez a döntés (Avildsen a későbbiekben három Arany Málna-díjat is „kiérdemelt”, a Rocky V. és a Karate Kid-sorozat két részéért). Mindenesetre a film egy technikai újdonságot is hozott: ez az első nagyobb mozifilm, amiben steadycamet használnak, ez a fajta kameramozgás pedig szokatlan dinamikát és képi világot teremtett, ugyanakkor egy sokkal spórolósabb filmnyelvi eszközt is.

John G. Avildsen: Rocky (1976)

A Rocky, ha tetszik, ha nem, a mai napig alapfilmnek számít. A filmnyelvet ugyan nem újította meg, „csak” egy klasszikus karriertörténet amerikai módra, népszerűsége mégis napjainkig töretlen. Bokszfilmet csináltak a Rocky előtt is, utána is szép számmal, mégis, azt hiszem, nagyszerű, összegző filmről van szó, amely minden tekintetben hűségesen kielégíti az átlag-amerikai elvárásokat, és egy újabb hőssel gazdagítja a palettát. Hősökre pedig minden időben, mindenütt szükség van.


1 Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy meg van lepődve azon, hogy egyes emberek képesek 18 éven keresztül írni valamit, „mint az a csavó, aki a Bovarynét írta. És bestseller-listára került valaha is? Nem. Ez egy pocsék könyv...” – mondja Stallone.

2 Az akkori amerikai elnök, Gerald R. Ford 1974-ben kegyelmet adott a vietnami háborús szolgálatot megtagadóknak (azzal a feltétellel, hogy hűségesküt tesznek és alternatív munkát végeznek) és a dezertőröknek (feltéve, hogy hűségesküt tesznek és 2 évig szolgálnak régi egységeiknél).

3Alberto Moravia meghatározása szerint „nem azért bokszol, mert fizikailag erős, hanem azért, mert kulturálisan gyenge”.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Rocky

Rocky – amerikai filmdráma, sportfilm, 1976. Rendező: John G. Avildsen. Szereplők: Bill Baldwin, Burgess Meredith, Burt Young, Carl Weathers, Jimmy Gambina, Jodi Letizia, Joe Spinell, Sylvester Stallone, Talia Shire, Thayer David, Tony Burton.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9/10 · 8 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Ökölség - Shawn Levy: Real Steel / Vasököl

Ökölség – Shawn Levy: Real Steel / Vasököl

Hollywood egyik kedvenc mítosza (mert ugye tudjuk, hogy csak egy mítosz?) az ún. „kisebbik királyfi” története, a Dávid versus Glóriát-sztori, a defavorizált szereplő apoteózisa, az örök „underdog”-mese, a semmiből felkapaszkodó, a felfuvalkodott erőseket meglepetésszerűen legyőző amerikai álma.

Kapcsolódó hírek

Rocky is büszke lenne

Rocky is büszke lenne

Új Rocky-változat készül, a műfajt musicalre változtatták. A filmet 2012 novemberében, Hamburgban tervezik bemutatni a Stage Entertainment producerei (The Wrap)

6 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

21 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea