Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Egy hangos némafilm
Aki Kaurismäki: Mies vailla menneisyyttä / A múlt nélküli ember

A vonat befut a fővárosba, egy férfi leszáll, kezében bőrönd, elindul valamerre az öregedő estében; aztán leül egy padra, elalszik, és később arra ébred, hogy elájul, alaposan fejbe verik ugyanis egy baseballütővel. Mint kiderül, a pénzén kívül az emlékeit is kiverték belőle, és tulajdonképpen ez a történet origója.

Na már most, ha ez a film Hollywood valamelyik boszikonyhájából pattant volna vászonra, akkor végtelen pszichologizálás következne, a névtelen-múlttalan hős kétségbeesetten kutatna elméjének kiürült prérijén, közben pedig kudarcokkal tarkított ösvényeken haladva építené a fényes jövőt, amely az apránként felködlő múltban gyökerezik, naná hogy! (Vagy készülne belőle mondjuk egy A Bourne-rejtély 2, hehe!) A film azonban nem amerikai, hanem finn, mégpedig az egyetlen globálisan is (el)ismert suomi rendező – mondjuk a Cliffhangeres Renny Harlint nem számítva, bár róla maroknyian tudják csupán, hogy nem amerikai, legalábbis a filmjei alapján –, Aki Kaurismäki kézjegyét viseli magán. (A pontosság kedvéért: az opusz a rendező Finnország-trilógiájának második darabja, az 1996-os Gomolygó felhőket követően.)

Aki Kaurismäki: Mies vailla menneisyyttä / A múlt nélküli ember

És mivel ezt tudja, a néző nyugodtan hátradőlhet: egyértelmű ugyanis, hogy juharszörpnek meg egyéb túlédes vizuál-gasztronómiai kotyvasznak nyoma sem lesz a hátralevő nyolcvan-egynéhány percben. Pedig Käurismäki semmi olyat nem csinál, amit ne látott volna bárki mozizó hej de mennyi giccs- meg egyéb darabban. Itt van például mindjárt az oly sokszor kijátszott állat-barát esete is, ami még a neorealistáknál is könnybe fullad: egy Hannibál nevű szépséges korcs szegődik a múltjavesztett (anti)hős mellé, hogy az egész filmen végigkísérje. Fura módon azonban az adódó szituációk egyike sem válik melodramatikussá. Hosszan sorolhatnám a hasonló elemeket, amelyek szerre elkerülik a szörpös csapdát, hála Käurismäki utolérhetetlen arányérzékének. Így aztán pszichodráma helyett minimálra lecsavart cselekményű, finom, gyakran az abszurd határait súroló humorban és többé-kevésbé rejtett társadalomkritikában gazdag hangos némafilmet „kap szemhez” a néző, amely hol Jim Jarmusch legjobb villanásaira, hol Buster Keaton nagy némáira emlékeztet. (Ha már így megcsapta a szerzőt a hasonlítgatás szele.)

Aki Kaurismäki: Mies vailla menneisyyttä / A múlt nélküli ember

Az amnéziás M (akit egyébként halottnak könyvelnek el a kórházban, ám feltámad, keatoni gesztussal helyreigazítja az orrát, és visszatér az Életbe) egy konténerben lakik a már említett eb és egy jukebox társaságában, krumplit termeszt, a nyolcból hármat eltesz télire – bizony, ki tudja, mit hoz a szükség! –, vég nélkül dohányzik, annál kevesebbet beszél, mégis mindenki szereti, ahogyan csak egy tiszta lapot lehet, meghódítja az Üdvhadsereg Jézus-imádó, steril zenekarát a rock and roll számára, belekeveredik egy szinte családias hangulatú bankrablásba – nagy ügy! –, szerelmes lesz egy hölgybe, aztán megtudja, hogy van felesége, otthona, de lemond róla, fapofával, lazán, mint aki egy cigarettát nyom el (ez a film legszebb jelenete, számomra legalábbis), hogy visszatérjen szerelméhez, a vonat áthúz a színen és heppi-heppi end. Hölgyek-urak, mi ez, ha nem csupa közhely?! A lényeg azonban, mint már annyiszor kiderült, nem a Mi?-ben hanem a Hogyan?-ban rejtezik, és Kaurismäki, akit szemmel láthatólag cseppet sem érdekel az előbbi, pontosan ismeri a választ az utóbbi kérdésre.

Aki Kaurismäki: Mies vailla menneisyyttä / A múlt nélküli ember

Az egész történet igazából arra a viccre emlékeztet, amikor a két csávó (mellékes, hogy pszichológusok-e vagy éppen emlékezetkiesésben szenvednek) biciklizik. A különbség csak annyi, hogy amikor az egyik leesik, a másik leszáll ugyan a bringáról, de nem lép oda a pórul járthoz, hanem mondjuk nekiáll virágot szedni. És hogy milyen célból, temetésre vagy éppen vigaszcsokornak szánja, nem tudni, de nem is érdekel senkit. Úgy bájos, elragadó, ahogy van.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

A múlt nélküli ember (Mies vailla menneisyyttä)

A múlt nélküli ember (Mies vailla menneisyyttä) – finn–francia–német filmdráma, krimi, romantikus, vígjáték, 2002. Rendező: Aki Kaurismäki. Szereplők: Anneli Sauli, Annikki Tähti, Juhani Niemelä, Kaija Pakarinen, Kati Outinen, Markku Peltola, Sakari Kuosmanen.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Fénytörés - Aki Kaurismäki: Laitakaupungin valot / Külvárosi fények

Fénytörés – Aki Kaurismäki: Laitakaupungin valot / Külvárosi fények

A Gomolygó felhõk és A múlt nélküli ember után elkészült Kaurismäki trilógiájának harmadik darabja. A Külvárosi fények a „vesztes trilógiájának” szerves része, amely szociál-romantikus felhangjaival, Chaplin szentimentalizmusát követve, de helyzetkomikum nélkül, egy Helsinkiben élõ éjjeliőr történetét meséli el.

Kapcsolódó hírek

Finn filmnapok a Toldiban

Finn filmnapok a Toldiban

Finnország többszörösen elismert filmrendezője, Arto Halonen Prinsessa (Hercegnő) című alkotásával nyílik meg az első Finn Filmnapok vetítéssorozata pénteken Budapesten, a Toldi Moziban.

7 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

21 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea