Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Jakab-Benke Nándor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// recenzió

Éljen az új lap!
Prizma: új filmművészeti folyóirat

Amikor világszerte a szakmában (és mi is) arról tanakodnak, hogy szükség van-e például filmkritikára, valóban hiánypótló lehet egy ilyen lap: tudományos igénnyel, de emészthető módon dolgozza fel a vállalt tematikát. A Prizma valahol a régi, nyomtatott Filmtett és a Metropolis között foglal helyet, arculatában és megvalósításában pedig leginkább a Pergő Képeket idézi.

Saját célmeghatározásuk szerint a Prizma egy olyan filművészettel foglalkozó tematikus folyóirat, amely számottevően tudna hozzájárulni a mozgóképről folytatott párbeszédhez. Az első lapszám tematikus része David Cronenbergre fókuszál, s ennél jobb témát nem is találhattak volna. Ugyan az idősödő kanadai mester már régen „megszelídült” és meghódította az artmozik és nagy fesztiválok közönségét is, életművének legfontosabb darabjai a mai napig zsigeri élményt jelentő filmek, ellentmondásos, felkavaró opuszok: ő az egyik, akinek köszönhetően a horror zsánere túllépett önmagán és témáit belopta a (filmes) akadémizmus lomhán újuló diskurzusaiba, akár egyetemek szillabuszaiba is. Ráadásul lezárulatlan életműről lévén szó, a teljesség igénye nélkül (de mégis átfogó képre törekedve) lehetett nekilátni a téma körüljárásának: Pálos Máté nyitja a sort, a Videodrome- és Karambol-értelmezéseivel, melyben McLuhan, illetve Baudrillard gondolataira támaszkodva vizsgálja a technológia hatását az emberre az említett filmek tükrében. Fred Botting és Scott Wilson szövege szervesen kapcsolódik az előzőhöz: a az erotika tematikáját viszi tovább a Karambol kapcsán. A Karambol amúgy markáns középpontja lett a Cronenberg-tematikának a Prizma-szerkesztők prizmáján keresztül: a lapban helyett kapott egy részlet a rendező forgatókönyvéből is, valamint Ballard regényéből is (első ízben magyarul), amelyből a film adaptálva lett, ráadásul szomorú aktualitása is van a témának: Ballard idén hunyt el.

Nemes Z. Márió az örökös cronenbergi ember-metamorfózist antropológiai problémaként ragadja meg az életmű leginkább vonatkozó darabjain keresztül (szó esik például a legismertebb, de talán legkevesebb tudományos figyelmet kapott Légyről is), ezt követi Jankovics Márton a konspirációs gondolkodást nyomonkövető szövege, amelyben Cronenberg leginkább „összeesküvős” filmjeit (pl. Agyfürkészők, Meztelen ebéd) vizsgálja az amerikai hidegháborús politikai paranoia-thriller díszpéldányaival összevetve. Sepsi László az egy ilyen lapból kihagyhatatlan eXistenZ-értelmezéssel zárja a tematikus blokkot, röviden kitérve a videojátékok és a videojáték-filmek történetére is.

A lapban található egy kísérleti- és kisjátékfilmes „modul” is, amelyben természetesen végre a mester kisjátékfilmjeiről is szó esik (Megyeri Dániel), valamint a Cronenberg-tanítványnak is aposztrofálható Chris Cunningham reklámfilmjeiről, videoklipjeiről (Kele Fodor Ákos). Külön öröm a Stan Brakhage-retrospektív, amelyben eme egyik legfontosabb, mégis súlyosan mellőzött kísérletifilmes zseni világába vezet be Lichter Péter. Az eddig sem színtelen palettát Cronenberg-interjúrészlet-fordítás, kritikák és könyvrecenzió egészítik ki.

Színes, kompakt, kellemes, nem mindennapi dizájnú új lap született hát meg, s mivel a mai világban (filmes) lapra pénzt szerezni legalább olyan nehéz, mint filmre, csak gratulálni lehet a szemtelenül fiatal, javarészt ötödéves ELTE-hallgatókból álló szerkesztőgárdának: igényes lapot indítottak útjára.

A Filmtettnek külön büszkeség, hogy a szerkesztők egy része már nálunk is bizonyított (és folyamatosan bizonyít) kritikáival és egyéb írásaival, és/vagy táborlakó is volt adott ponton. Egy Cronenberg-parafrázissal tehát: éljen az új lap!

 


Prizma. Filmművészeti folyóirat. Megjelenik évente négyszer, kiadja a Tudással a Jövőért Alapítvány Budapesten, támogatja az ELTE BTK HÖK, megtalálható az artmozikban, Magyarország bölcsészkarainak jegyzetboltjaiban, illetve megrendelhető a szerkesztőség címén: prizma.folyoirat@gmail.com, 06204820692 (Pálos Máté)

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó hírek

Elindult az új Filmtett!

Elindult az új Filmtett!

11. születésnapja alkalmából megújul a Filmtett – Erdélyi Filmes Portál. A hivatalos bemutató ma este fél 7-kor keződik a kolozsvári Bánffy-palotában, a TIFF magyar napjának részeként.

1 éve

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

21 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea