A semmiből valamit

Beszélgetés Bálint Arthur operatőrrel

A 8. Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor operatőrcsoportját veterán táborlakó, Bálint Arthur vezette, aki filmes körökben tehetséges operatőrként és érzékeny rendezőként szerzett magának hírnevet. Idén minden forgatáson jelen volt, nyugodt, pontos tanácsaival, olykor csattanó humorával segítette négytagú operatőrcsapatát, de a rögtönzött stábok többi tagja is sokat tanulhatott tőle.

8. Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor

Ön a kolozsvári Sapienta egyetem film-fotó-média szakán tanít. Köztudott, hogy már harmadjára vesz részt a Filmtett−Duna Műhely Alkotótáborban, az operatőrök csoportvezetőjeként. Mennyiben volt más ez a tábor?

Már az első táborban tudtuk, hogy mire vállalkozunk, mert elmesélték, hogy eddig hogyan működött. És az ember mindig próbál valami pluszt, valami többet behozni, amitől jobban kihasználhatja azt a 10 napot, amit a táborban töltene. Szerintem ennél jobban már nem lehet kihasználni. Néhány órát alszunk éjszaka, éjjel 2-ig beszélgetünk, hajnali 6-kor vagy 7-kor kelünk, és már megyünk forgatni. Ezen a napi 18 órás munkán nem lehet változtatni, csak azt, hogy esetleg gördülékenyebben működjön. Egyébként valószínűleg csak úgy lehet változtatni, ha hosszabb lenne a tábor. De hát a filmeknél ez mindig így van, hogy az ember az utolsó percig dolgozik, ha 3 hetes tábor lenne, akkor is ennyi szabadidőnk lenne.

Bálint Arthur

Ön szerint hogyan lehetne javítani az operatőri munkálatokon, hogy a táborban még zökkenőmentesebben haladjon a forgatás?

A problémák általában abból adódnak, hogy miről szólnak az adott film, ahhoz milyen operatőri munka kell, aminek minden esetben a filmet kell szolgálnia. Ez csak úgy lehet zökkenőmentesebb, ha felkészülünk ezerféle filmre és ezerféle megoldásra. Próbálunk arról beszélni az első két napban, amikor még nem tudjuk, hogy milyen filmek lesznek, hogy mi van, ha az egyik film életszerű akar lenni, a másik meg egy játékfilm, ahol szép a kameramozgás, meg fontos a képi világ. Vagy, ha speciális kameramozgások kellenek: például egy daru, ami 10 méterre felnyúlik. Ilyenek ugyan még nem voltak, de most már van fahrt-sínünk, amivel tizenvalahány métereket lehet mozogni, ami az eddigi táborokban ritkábban volt. Tavaly is használtuk, és akkor még stúdiónk is volt. Mindig az a lényeg, hogy az első két napban mindenbe egy kicsit belekóstoljunk. Utána már a rendezővel való beszélgetések után dől el, hogy egy filmnek mi a megfelelő képi világa. Mindenki azt a filmet készítette, amilyeket kapta vagy választotta, vagy amelyik rendezővel összejött, akivel társalkotóként együtt tudott dolgozni. Mindenki megpróbál olyant választani, amit operatőrként szívesen le is forgatna.

Bálint Arthur

Az idei forgatásokon volt-e valamilyen speciális kihívás operatőri szempontból?

Minden operatőr kipróbálta, hogy steadycammel milyen dolgozni, ami elég bonyolult, nehéz megtartani kézből. Ez kihívás volt az operatőröknek, mert még nem nagyon találkoztak vele ilyen formában. Utána visszanézhették a képet is, hogy lássák, mennyivel másabb, ha valaki megy egy térben, és azt úgy követjük, hogy a kamera szinte siklik körülötte.

A munkában pedig a kihívások percenként jönnek. Mert az idő szorít, egy film csak egy napig forog. Ez egy kihívás, mivel estére be kell fejezni a filmet, és kihívás az is, hogy időben meglegyen, és még ráadásul jó is legyen az a film.

Jelen voltam a forgatásokon, és volt alkalmam megtapasztalni, hogy Ön szinte a semmiből képes kovácsolni kellékeket, amelyek segítségével játszi könnyedségével túllépnek a nehézségeken. Minek köszönhetőek ezek a fantáziadús és zseniális megoldások?

Hát annak, hogy valószínűleg több gyakorlatom van a semmiből valamit csinálni, és már megtanultam azt, hogy ha valamit akarok, azt mivel tudom elérni. A lehetőségek közül csak olyant tudok választani, ami nem kerül pénzbe, így olyasmiket kerestem, ami kéznél van, csak esetleg éppen más funkciót tölt be a környezetemben. De hát ezek nem olyan zseniális dolgok, mert minden filmes csinál hasonókat, mert minden forgatáson történnek olyan dolgok, amire az ember ép ésszel nem is számíthat. Gyakran egy tárgyat sem az eredeti rendeltetése szerint használnak fek. Spielberg is azt mondja, hogy ha százmillió dolláros filmet forgat, annak úgy kell kinéznie, mintha kétszázból forgatták volna. Tehát ennek még a nagyon sok pénzből készülő filmeknél is kell működnie, hogy abból minél többet kihozzanak.

Bálint Arthur

Mennyiben más a táborlakókkal együtt dolgozni, mint a Sapientia hallgatóival?

Iskolában tanítani nagyon más, mint egy táborban, mert itt ha éppen nem alszunk, akkor minden perc erről szól. Kivéve akkor, ha egy pillanatra hátradőlünk és megiszunk két korty sört, de akkor is rögtön jön valaki egy újabb kérdéssel a másnapi forgatással kapcsolatban. Mindenki ebben a közegben él, és mindenki dolgozik a filmeken. Van, aki operatőrként, van, aki rendezőként vagy vágóként, de mindenkinek ugyanolyan fontos a film. Mindig az van, hogy valakit éppen foglalkoztat az aktuális film. Ebben vannak benne 10 napig. Az iskolában ez nem úgy megy, hanem ott elmennek, és egy fél napon keresztül azzal foglalkoznak, utána meg kiesnek. Másnap újra be kell állniuk ebbe. Nincs meg az, ami itt van, hogy ezzel élnek, ezzel kelnek-fekszenek, és egy húron pendülnek már néhány nap után, mert nincs szakadás, nincs leállás, és nincs család és semmi más, hanem csak a film létezik. Ilyen az, amikor 60–70 ember egyszerre dolgozik, és valamit nagyon akar, és semmi nincs, ami elterelné a figyelmét erről. Itt teljesen más a munkamódszer, fél szavakból megértik egymást, míg az egyetemen egy beszélgetés is lassúbb, vagy ráérősebb. És mire belelendülnénk, már vége is egy órának esetleg. Mindenképpen jók az ilyen filmes táborok, a diákok is mondták, hogy nagyon sok gyakorlati tapasztalatot szereznek a filmkészítésről. Az, hogy ilyen intenzíven foglalkozik valamivel az ember, azzal hatalmasat ugrik az ember tudása. Az iskola az egy lassú folyamat, itt meg felgyorsul minden, és ebben a 10 napban úgy érzi, mintha máshol három-négy hónap alatt dolgozott volna ennyit egy filmen.

Mennyire volt megfelelő ez a helyszín?

A sivatag közepén is lehet filmes tábort csinálni, és akkor ott biztosan olyan filmek készülnének, amik ott játszódnának. A filmet teljesen meghatározza a környezete: itt teljesen más filmek készültek, mint Magyarországon, a Velencei-tó partján. Az egy teljesen más környezet volt. Viszont a film a lényeg, és ebből a szempontból a tábor azért ideális itt, mert nagyon egy helyen van az egész csapat. Itt egymás hegyén-hátán vagyunk. Az iskolában az a baj, hogy ha hazamegy, kizökken, kiesik abból az alkotói folyamatból, ami másnap újra lendületet kell, hogy vegyen. Itt meg, ha össze vagyunk zárva, a lendületből ki sem lehet esni. Én ebből a szempontból nagyon örülök, hogy Csíkszépvízen volt a tábor, mert ez abszolút alkalmas helyszín. Az ember csak felnéz, és már rögtön látja, hogy kinek szóljon, melyik szobában.

Bálint Arthur és Durst György

Akadtak megoldhatatlan problémák?

A megoldhatatlan problémák akkor következnek be, ha már eleve megvalósíthatatlan dolgot talál ki valaki – de ez végig ellenőrzés alatt áll, tehát biztos, hogy senki nem ír bele olyant a forgatókönyvébe, hogy például két autó összeütközik. Tehát az már a filmötlet szintjén eldől. Forgatáskor már nem nagyon vannak ilyen problémák, legfeljebb csak az a baj, hogy a felhő hol elmegy, hol kijön, és akkor mindig meg kell állni, hogy ha az előző képen sütött a nap, akkor a következőben ne legyen azért egy esős jelenet, mert akkor nem lehet összerakni. Ennél bonyolultabb csak a fahrtsínépítés volt az erdőben, de hát két óra alatt azt is megépítettük, pedig nem tudtuk elképzelni hogy az mennyi időt venne igénybe. Operatőri szempontból nehéz volt egy olyan szerkezetet felépíteni, amit cipelni is nehéz, nemhogy még úgy megcsinálni, hogy ilyen gyönyörű mozgásokat lehessen vele végezni. Aztán végül gyönyörű lett az a film is. [Bakó Kincső: Variációk – szerk.]

Van-e valami, amit hiányol a táborban?

Az operatőri csoportnál azt sajnálom, hogy végül is csak azon a nyolc filmen dolgozunk, amit a nyolc rendező készít. Hiányoznak az egyéni foglalkozások, ahol még többet tanulhatnának, hogy vizuálisan jobban oda tudjanak figyelni egy térre, vagy arra, hogy egy arcot hogyan mutatunk meg, milyen szögből. Ilyenkor a film alá van rendelve annak, hogy a rendező mit szeretne, és az operatőr csak kreatív tud lenni. Én szerettem volna azt, hogy operatőri feladatok legyenek, ugyanis volt super8-as filmünk, és filmre forgatni mindig élmény. Ezzel csak azután tudtunk foglalkozni, hogy a forgatások befejeződtek. Lehet, hogy jobb lett volna, ha több idejük van, viszont így is nagyon szép dolgok születnek. De végül is az a lényeg, hogy rendezőkkel dolgozzanak, mert operatőr nem nagyon szokott egyedül dolgozni. Azokhoz a különleges pluszokhoz viszont, amelyek egy filmet filmszerűvé és élményszerűvé tesznek, több idő kellene az operatőrnek. A kis super8-as gyakorlat kicsit ezt próbálja kompenzálni. Egy napjuk van rá, és játéknak vesszük a dolgot, de véresen komolyan is olyan szempontból, hogy ez most csak az ő filmjük. Most nem másnak a filmjét kell továbbvinni, hanem az övékét, amiben pedig az a fontos, hogy képi élmény legyen. Ráadásul ezek némafilmek, így mindent úgy kell elmeséljenek, hogy az bárki számára érthető legyen.

Bálint Arthur

Meddig szeretné folytatni a tanítást? Azt gondolom, hogy sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy ennyi tapasztalat összegyűljön, és nem hiszem, hogy ezt egykönnyen...

…valamelyik tanítványom át tudná venni? Nem tudom. Amikor 4 évvel ezelőtt felkértek, hogy tanítsak a Sapientián, az attól volt érdekes − vagy vicces −, hogy akkor még én is úgy éreztem, diák vagyok. Mi az, hogy tanítok? Én is pár éve kerültem ki az iskolából, és egyszer csak felkérnek rá, hogy tanítsak. Érdekesnek tűnt, el is vállaltam, és tetszik is. Ha magányos filmes az ember, akkor tudom, hogy sokszor nem olyan nagy a lendület, de a diákoktól sok lelkesedést lehet átvenni. Látni azt a néhány embert, aki nagyon-nagyon akarja – az nagy erővel képes eltölteni. Nem tartom őket tanítványnak, hanem inkább jövendőbeli kollégáimnak.

Ez a tábor 10 nap nem sok idő, de már előre tudom, hogy ha jön a nyár, akkor majd megyünk a táborba, és az jó lesz. Tudom, hogy keményen dolgozom, fogyok 3-4 kilót, de együtt álmodozunk 10 napon keresztül, együtt próbáljuk megvalósítani filmeket. Illetve én csak segítek, hogy az ő álmuk valósuljon meg, de úgy érzem, hogy valamennyire az enyémek is ezek a filmek. Amikor nézem őket, akkor látom, hogy van közöm hozzájuk. Ott voltam a forgatáson, akár annyira, hogy beütöttem egy szeget a falba, hogy felrakjunk egy képet, vagy esetleg arrébb tettem egy lámpát, hogy segítsek az operatőrnek.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó