Kemény galaxisba vágta fejszéjét George Lucas, amikor hozzáfogott a méltán világhírű Star Wars-trilógia előzményeit elmesélő első három rész, a „marketing-trilógia” elkészítéséhez. Valahogy úgy járt, mint az a polgármester, akiről évekkel az egyetem elvégzése után derült ki, hogy nyelvvizsgája hamis, s most öreg fejjel kell felmondania a nyelvleckét: szegényes szókincse nem csak nyelvtudásáról állít ki rossz bizonyítványt, de ezek után polgármesterségének évei is más fényben tűnnek majd fel.
Messze, messze, egy távoli galaxisban a szenátorrá lefokozott Amidala királynő életét sötét merénylők fenyegetik, a Köztársaság árnyékkormánya, a Jedi-tanács ezért aztán védelmére kirendeli Obi-Wan Kenobit és szófogadatlan padovánját, Anakin Skywalkert. Míg Palpatin szenátor a Szenátus fejeként a Köztársaság egységéért aggódik, civilben, a sötét erők Császáraként gonosz ármánykodásai sikeréért szorít: a kiugrott Jedi-lovag Dooku segítségével mindent elsöprő háború kirobbantására készül. A „díszőrségbe” rendelt Kenobi egy bérgyilkos után ered, és hamarosan egy kulcsrakész klónhadseregre bukkan, Skywalker pedig 10 év várakozás után végre szerelmet vall Amidalának. Amikor Dooku, Kenobi és a szerelmespár találkoznak, kezdetét veszi a tánc: a háttérben tánckarként száz Jedi, egy klónhadsereg, egy droidhadsereg és a koreográfus Yoda járja a ritmust.
Gyenge klón
A Klónok támadása az író-rendező szándéka szerint a Birodalom visszavághoz hasonlóan sötét, kevés reményt, de annál több izgalmat nyújtó epizód. A két rész közötti párhuzamot a Felhővárosra emlékeztető „tengeri olajfúró-klónozó” várostól kezdve az aszteroida-mezőn keresztül a levágott kézfejig számos elem erősíti, de a konvergencia az Erőben nem helyettesíti a koherenciát a filmben. Hiányzik az összetartó Sötét erő, Vader, kinek láttán nem csak saját magának állt el a lélegzete – helyette a mítosz eddigi leggyengébben kidolgozott jelleme hivatott izgalomban tartani a nézőt: Anakin, aki anyja hiányán és Amidala iránt érzett szerelmén kívül csak arról képes értekezni, hogy Kenobi irígy képességeire, és hogy ő lesz a leghatalmasabb Jedi. A Birodalom visszavág félelmetes zenéje egy-egy szeretet-, illetve gyengeséghullám taraján úszik be a filmbe, jelezve, hogy a digitális kamerába bűnbánó óvodásként belebámuló Anakin Skywalker – nehezen hihető módon – a Hókuszpókkal és Hitlerrel egy súlycsoportba sorolható Darth Vader fiatalkori megfelelője. Megtalálták Petőfi gyerekkori csontvázát.
A jövő már rég elkezdődött
Az izgalmas dialógusok és „legendisztikailag” kielégítő történések hiányát Lucas azzal próbálja ellensúlyozni, hogy a történetmondás folyamán úgy váltogatja a bolygókat, mint más az alsónadrágját. Nincsen más választása, ha jól belegondolunk, hiszen az új trilógia csupán az eredeti felvezetése, bárhogy csavarintja is Lucas a szálakat, Kenobi valahol a buckák közt fog élni, Luke pedig bácsikája és nénikéje nyáját terelgeti majd a két nap alatt sütkérezve, amíg bele nem szeret új furulyájába, a fénykardba. Az első két epizód nem képes növelni a trilógia filmművészeti és élvezeti értékét, digitális csipkézete túl cifra a hulladékmegsemmisítő zúgásához, Vader hörgéséhez, a birodalmi lépegetők döngéséhez képest. Az egyre bonyolódó történet csak összezavarja a gyerekeket, akik ágybavizelés helyett legyintve fogják kinevetni Vadert, aki pár résszel később azzal vág fel, hogy: „Én vagyok az apád!”
