A díva és a bakelitlemez

Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

A húzónevek nem mellékesek, amikor moziról van. Nos, a Callas mindörökké esetében több ilyen is akad. Franco Zefirelli neve szinte biztosan felidézi a halványkék színekben árnyalódó Rómeó és Júlia-történetet, a Hamletet játszó Mel Gibsont vagy Othellót, az operafilmet. Callas szerepében Fanny Ardant, a francia dívák titokzatos egyike – amúgy a borvörös intrikus a 8 nő stábjából – látható. Mellette, és véletlenül sem utolsóként Jeremy Irons, ezúttal az 1970-es évek lefojtott légkörű, mindamellett glamúros show-világában.

A forgatókönyv Maria Callas, az opera állócsillaga életébe beiktatott fiktív mozzanaton alapszik: a több éve viszszavonult, hangja-vesztett, Onasiss-szal zátonyra futott szerelmét sirató sztárnak utolsó fellángolás adatik meg. Larry Kelly, az egykori menedzsere ismét Párizsba érkezik, ezúttal a trendi Bad Dreams punk-zenekar koncertszervezőjeként. Jeremy Irons – szőkített lófarokkal, bőrdzsekiben és farmerben, vállaltan homoszexuálisként – ügyesen siklik a széles nyakkendők és zsorzsett-öltönyök tömkelegében, és meg sem áll Callas elsötétített lakosztályáig. Üzletet ajánl: megfilmesített operák keretében a még mindig vonzó Maria szerepjátéka alá kevernék oda húsz évvel korábbi hangját, hadd ismerje meg őt az új technológiákon felnőtt nemzedék is.

Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

A film tekintélyes része az időből és a színpad gyorsan változó világából kizökkent, szeszélyes operaénekesnő alkalmazkodási kísérleteit rögzíti: Fanny Ardant bravúros a vastag szemüveges rejtőzködőből Chanelben pompázó, magára lelő érzékeny sztár szerepében. A Carmen címszerepét játssza el nekünk és a körötte nyüzsgő tévés-stábnak: így látunk filmet a filmben, színpadot a kellőképpen színpadias mozgóképen. Közismert operaáriákat hallgathatunk, hisz állandó a visszacsatolás az egykori Callasra – ám végig ott motoszkál a kedves nézőben a kérdés: Callast halljuk, avagy egy több rendben újra-kevert, kezelt hangot? És ha az utóbbi áll fenn, miért tesz úgy a film, mintha az igazi, az egykori Callas teljes hűségében várna ránk párizsi lakosztályában?

Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

És ez a motoszkáló kétkedés állandósul. Valóban ennyit lehetett kihozni a különben húsbavágó problémából? Abból, hogy mi is legyen a kortárs kultúra azon példáival, amelyek nem alkalmazkodnak egykönnyen az új rögzítési és közvetítési technológiákhoz? Callas-szal, aki úgy gondolja, hogy még a hangosítás is csalás, nem beszélve a playbackről, a számítógépes hangjavításról vagy a Photoshopról? Egyetlen ellenpontként a kaméleonként változó menedzser kínálkozik, akinek rálátása van a piac mozgására, ám ő is meghajol a végső soron semmilyen technikai módosításra nem „vetemedő” díva előtt. „Nagy érték a személyiség integritása”, mondja „de hatalmas teher mindazok számára, akik körötte élnek.” És így a film alaphangja megmarad annál, amit a cím is sejtetni enged: Callas örökké a szívünkben élhet, a technológia koszos praclijaitól mentesen.

Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

Zefirelli filmje sablonosan megrendezett, lassú tempójú művész-portré, hihető kor-atmoszférával és két erőteljes színészi alakítással, amely úgy tesz, mintha az 1977 óta elteltekre egy többek között rögzítési és technológiai kérdésekre kihegyezett forgatókönyv mellett sem kellene reflektálnia. A film szűklátókörűségének róható fel, hogy készpénznek veszi: az önmagát Carmenként videó-kamerában szemlélő Callas semmiben sem különbözik a szűk közönségnek egy zongora társaságában éneklő sztártól. Ez a Callas a bakelit-lemezeit hallgatja, házi pongyolában és könnyekig hatódik ifjú festő-rajongója ál-kubista, patetikus festményén, amelyet az ő Tosca-felvétele ihletett. Ha netán azon méláznánk, hogy az olasz signore miért marad(t) le a Bertolucci, Antonioni, esetleg Tornatore benépesítette tájképről, hisz a kora és a neve meglenne hozzá, egy kérdés lehet a felelet: hol van Callas-filmjének megközelítése az 1966-os Nagyítás technológiai labirintusától?



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.