Gyenge Zsolt

/ / /

· írta

Szerelemre várva

Sas Tamás: Szerelemtől sújtva

Kritika

Egy szereplő, egy helyszín – Sas Tamás, a Presszó egyetlen rögzített kameraállásból filmezett kísérlete után most újabb minimalista szerkezetet választott. Korábbi filmjében a kamera mozdulatlan volt, ám sokan megfordultak előtte; ezúttal a kamera mozog, viszont egyetlen embert követ szinte az egész filmen keresztül.

A filmben az utolsó percekig csak a főszereplő lányt látjuk, még azokban a helyzetekben is, amikor másokkal van együtt. Első pillantásra egyszerű formai különcködésnek tűnhet ez a megoldás, ám jóval többről van szó. A hősnő életének minden pillanatát a várakozás határozza meg: mindig várnia kell, s ebben vele teljesen egyenrangú társsá válik a lakás. Minden várakozásban a hely rendkívüli fontossággal bír, mert a találkozó helyének elhagyása a találkozás meghiúsulásával járhat. Éva alig mozdul ki a lakásából, nehogy elmulassza Tibi véletlen hívását vagy váratlan betoppanását.

A várakozást mindig egy felfüggesztett, szinte fölösleges időintervallumként éljük meg, amely csak egy közbeiktatott, jelentőségét tekintve elhanyagolható periódus. A várakozás értelme mindig önmagán kívülre helyeződik, egy távoli időpontba tolódik el. Ennyiben struktúrája azonos a vágy struktúrájával, mindkettő célja önmaga megszűnése. Éva életének tragédiája az állandóan megújuló vágyakozás-helyzetekből származik, ahol a várakozás/vágy megszűntének/kielégülésének pillanatnyi öröme folyamatosan egy újabb várakozási időszak kezdetével esik egybe. Ez az újabb vágy azonban ugyanarra irányul, mint az előző, soha nincs előrelépés.

Sas Tamás: Szerelemtől sújtva

Ebben a szituációban Éva lakása váróteremként funkcionál. Egy váróterem pedig mindig a hiánnyal tüntet; Éva a rengeteg apró gesztussal, a tevés-vevéssel, a lakás lakályossá tételével a hely váróterem-jellegét igyekszik elfedni. Az idő múlásával számunkra is otthonossá válnak a tárgyak, a lakás különböző sarkai, a bútorok és a cselekvések. Megszokottként, természetesként épül belénk a kapucsengő hangja, az üzenetrögzítő üdvözlőszövege, a szomszédban szóló harmonika-zene. Ahogy egy hosszú, unalmas várakozás során a váróterem minden szegletét megismerjük, úgy kerülünk egyre közelibb kapcsolatba ezzel a meleg sötétbordó színűre festett, kellemes hangulatú, ám egyfajta baljóslatúságot is magában hordozó lakással.

Az ilyen jellegű, nagyon hosszú, állandóan megismétlődő várakozásban fokozatosan eltűnik az egyedüllét és a együttlét közötti különbség. Jól jelképezi ezt a film egyik, dramaturgiailag és operatőri szempontból talán legcsodálatosabban felépített jelenete. Éva terített asztalnál ülve beszélget, eszeget a vacsorából, kortyolgat a vörösborból, és csak percek múltán vesszük észre, hogy egyedül van, hogy Tibi ígérete ellenére sem jött el a vacsorára. Évában kialakultak azok a túlélési technikák, amelyek segítségével becsaphatja saját magányát: az együttlét általában mellékesnek számító kellékeit emeli központi pozícióba. Ebben a jelenetben a könnyed csevegés, az ünnepi vacsora, a gyertyafény és a halk, kellemes zene pótolja azt a társat, akit máskor majd a plüssmaci, a levelek vagy a telefon. Végső esetben pedig szerelme hangja az üzenetrögzítőn.

Fordított Lolita-történetbe helyez minket a rendező. Fordított abból a szempontból, hogy ezúttal nem az idős férfi, hanem a fiatal lány szenved a másik szerelmének lanyhulása miatt. A szokásostól más módon is eltér ez a történet: az elcsábított fiatal lány nem rója fel mostohaapjának ártatlansága elrablását. Sőt, Éva számára ez a kapcsolat hozta meg a nagy, éveken át tartó szerelmet, amelyért az állandó bujkálást, titkolózást is hajlandó vállalni. Ezáltal a történet elkerüli a fiatalkorúak megrontásáról szóló erkölcscsősz szövegek csapdáját.

Sas Tamás narrációjának érdekessége az, hogy a megjelenített történet előzményeit nem mesterkélt, külsődleges eszközök (feliratok, narrátori szöveg, stb.) bevonásával közli, hanem magába a történetbe építi be. Az alapszituációról a film kezdetén semmit se tudunk, az események előrehaladtával egyidejűleg jut tudomásunkra beszédfoszlányokba rejtett utalásokból, levélfelolvasásokon, telefonbeszélgetéseken, rádióadás-részleteken és visszaemlékezéseken keresztül. Éva időből kiszakított, jövőre fókuszáló helyzetében a jelennek nincs tétje – eluralkodik rajta a kísértő múlt. Jól szemlélteti ezt a módszert a végkifejlet felépítése: a lány a bosszúra készülődve identitást vált, az ártatlan szőkeségből fekete hajú démon lesz, ám az utolsó pillanatig nem sejtjük, mire készül.

Sas Tamás: Szerelemtől sújtva (2)

Zavaró és banálisan pszichologizáló jellegű viszont az újra és újra feltűnő, az Ágnes asszonyi tébolyra emlékeztető véres rongydarab, amit a nő képtelen eltüntetni. A minden alkalommal ijedt sikollyal fogadott vér látványa a történet többi részétől elütő módon túlmagyarázza és túlszimbolizálja az ártatlanság elvesztésének traumáját. Kovács Patrícia nagy feladatra vállalkozott, hiszen minden monodrámában rendkívül nehéz szerep hárul a (fő)szereplőre, akinek legalább másfél órán keresztül egyedül kell betöltenie a vásznat. Ebben az esetben a színésznő dolgát tovább nehezítette, hogy egyetlen szűk tér állt a rendelkezésére. A nézői unalom elkerülésének ilyen esetben alapfeltétele a változatosság megteremtése. Kovács Patrícia úgy tudja lendületesen, magával ragadóan alakítani a gyakran változó kedélyállapotú Évát, hogy közben minden pillanatban hiteles marad. Éva bonyolult figurájában keveredik a modern életvitelű, kötöttségektől mentes, sikeres értelmiségi nő és a gyerekkori traumától megviselt lelki sérült. Ennek a két, elvileg összeegyeztethetetlen világnak a megjelenítése sikerül Kovács Patríciának a mindennapok apró cselekvésein keresztül, anélkül, hogy egy percig is éreznénk a forgatókönyv által létrehozott korlátok (egyetlen tér) szorítását. A film másik kiemelkedő elemét a Ragályi Elemér, a Hollywoodból hosszú idő után hazatért operatőr, által megteremtett képi világ képezi. Ragályi a kis lakásban készített mozgalmas felvételekkel az egész film hangulatát meghatározó, sejtelmes, varázslatos hangulatot tudott teremteni. Munkája nyomán a lakás tere a film második főszereplőjévé válik.

Különleges, felkavaró ez a – talán éppen kényelmetlensége miatt – negatív kritikai fogadtatásban részesült film, amely Sas Tamás életművében a népszerűnek szánt közönségfilmek után visszatérést jelent a szerzői filmek világának szerényebb, de kísérletezőbb világához. Merész rendezői koncepciója, kiemelkedő színészi alakítása és operatőri munkája miatt apró hibái ellenére is emlékezetes mű a Szerelemtől sújtva.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Szerelemtől sújtva

Szerelemtől sújtva

Magyar bűnügyi, filmdráma, romantikus, 2002. Rendező: Sas Tamás. Szereplők: Csuja Imre, Hacser Józsa, Járó Zsuzsa, Kovács Patrícia, Máté Gábor, Tallós Rita.

  • A Filmtett szerint
    4/10
  • A látogatók szerint
    7 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film