Tangó, ecset, gyöngysor, Frida

Julie Taymor: Frida

Nézzünk magunkba és valljuk be őszintén: bár valóban ő Mexikó egyik legtehetségesebb festőnője, nem sokan ismerték Frida Kahlót azelőtt. Most itt az idő, hogy megjegyezzük a nevét, hiszen Julie Taymor rendezőnő munkája az utóbbi hónapok egyik legjobb filmje.

Élt a 20. század elején egy bohém lány Mexikóban, aki nem sejtette, hogy egyszer másként is lehet, mint filozófiát olvasni, férfiruhában járni és szeretni. A fiatal Fridát azonban egy szörnyű buszbaleset örökre nyomorékká tette. Bár járni megtanult, gyermeke soha nem születhetett. Egy terápiás kezelésnek köszönhetően kezdett el festeni és hamar kiderült, hogy tehetséges, s nem is kicsit. Előbb kritikáért, aztán mentor után kutatva kereste fel a kor sikeres festőjét, Diego Riverát. Barátok, majd szeretők lettek, végül pedig összeházasodtak. Ahogy a lány anyja fogalmazott, egy galamb és egy elefánt kapcsolata volt ez, a környezetük nem sokat remélt tőle. Két erős akaratú, szabad ember került össze, s az ebből fakadó problémákat tetézték a férfi újabb és újabb hűtlenkedései. Többször különváltak, majd ismét egymásra találtak, megjárták együtt az Egyesült Államokat, sőt, lévén mindketten elkötelezett kommunisták, a Sztálin elől menekülő Trockijt is bújtatták. Fridán azonban egyre elhatalmasodott a balesetből fakadó betegsége, s végül tragikusan korán meghalt.

Julie Taymor: Frida

Festményei vallomások, melyeken különösen érzékeny módon keveredik a valóság és a szürrealizmus. Művei végigkísérik a filmet, és meglepő, de találó megoldással meg-megelevenednek. Ez nemcsak kihangsúlyozza születésük körülményeit, hanem látomásszerűen össze is kapcsol gondolatot, érzést, életet. Először talán meghökkentően hathatnak az animációs epizódok vagy a mozduló, festett alakok játéka, de mindezek végül szervesen összeforrnak a filmmel. Köszönhető ez a színek és formák képi világának és annak, hogy a látomásos megoldást jó helyen, jó időben használják. Mindezek különös, túlfűtött, néha már-már valószínűtlen atmoszférát teremtenek.

Julie Taymor: Frida

A filmet uralja a terrakotta és a vörös, és már csak az illatok és a hőség érzete hiányzik. A filmből ugyanis árad Mexikó. A temperamentumos karakterek, suhogó szoknyák, kaktuszok, a hűvös Európától oly idegenül harsány ünnepek világa ez. És emellett mindent áthat a zene, mely a tangó feszes és szenvedélyes tempójában újra és újra magával ragad. Nemcsak aláfest, hanem, ahogy a képsorokat kíséri, szinte önálló életre kel.

Julie Taymor: Frida

Az alkotók nem fukarkodtak, hogy pontos korrajzot teremtsenek. A kosztümök, a díszletek mind hozzájárulnak az illúzióhoz. Ám az egyik legkülönösebb élmény, hogy maga a film lebeg az időben. Nagyjából ugyan behatárolhatóak az időpontok, de mit sem számítanak. A hősnő karaktere annyira erőteljes, hogy hiába a számtalan elszólás, illetve tény, a festőnő élete lejátssza a történelmet a vászonról. (Néha már-már túlságosan is. A hivatalos állítás szerint a film egy az egyben Frida Kahlo életét dolgozza fel, ám még ha így is van, a nézők jó részének túlzássá válhat például az öreg Trockijjal folytatott szerelmi viszony.)

Julie Taymor: Frida

A főszerepet alakító Salma Hayeket játékáért Oscar-díjra jelölték – jogosan. A Desperado és az Alkonyattól pirkadatig című kasszasikerek hősnője ugyanis megrendítően és szenvedélyesen mutatja be Frida Kahlo életét. A színésznő egyben producere is volt a filmnek, s egy-egy szerepre barátait kérte fel. Így látható a karakter kedvéért meghízott Alfred Molina Riveraként, de olyan hírességek is felbukkannak néhány jelenet kedvéért, mint a radikális kommunistát alakító Antonio Banderas vagy Geoffrey Rush, mint Trockij. Van azonban egy kis pikantéria abban is, ahogyan a néhány éve a Harcosok klubjában a yuppie-társadalom ellen küzdő Edward Norton most, mint a „trónörökös” Rockefeller jelenik meg.

Julie Taymor: Frida

A Frida című film sokat markol, de sikeresen. Bemutatja, minden didaktikát kikerülve, egy különleges egyéniség életét, munkásságát. Esszenciája a kor Mexikójának. Nem válik tudósítássá vagy dokumentumfilmmé, mint szenvedélyes dráma is megállja a helyét. Azok közé a filmek közé tartozik, amivel valóban veszíthet a mozilátogató, ha kihagyja. Érzést, hangulatot, ízt, élményt.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.