A józan ész azt sugallná, hogy könnyű dolog képregény-történetet filmre vinni, mivel az írott műfajok közül ez a legfilmszerűbb, képsorai részletes forgatókönyvként szolgálhatnának (úgy tűnik, csak a rajzfilm-adaptációk készítői ismerték fel ezt a lehetőséget), mégis a Batmant és a Hollót leszámítva nem láttunk igazi képregényfilmet.
Néhány évtizede még a technika fejletlenségét okolhattuk (joggal), de az igazi probléma a két médium lényegi különbsége: míg a képregény egy fantáziavilágot teremt és kínál, addig a film a valóság illúzióját képes kelteni, ezért műfaji követelménnyé lépett elő a valószerűség. Az ellentmondást máig sem sikerült feloldani, még nem született olyan alkotás, amelyikben ugyanúgy helyükön lennének a szuperképességű, latexruhás, alsóneműt kívül hordó felnőtt férfiak és nők, mint a szóban forgó lapokon.
Ezek után kijelenthetjük, hogy a képregény-feldolgozások látványosan haldokló műfajának lenne életbevágó szüksége egy igazi fenegyerekre – a rendező és a forgatókönyvíró személyében – és nem a legjobb szándékkal is elfuseráltnak nevezhető comic-moviek sorának. Az előző próbálkozásokat ismerve jóval alacsonyabb igényekkel ültem be a moziba, és rájöttem, hogy az X-Men dögunalma és a Pókember szirupos szerelmi története csak részben tudott felkészíteni a Daredevil–Fenegyerek című legutóbbi fiaskóra.
A narráció szerkezete némiképp emlékeztet a Pókemberére: az ember lelki szemei előtt élete utolsó pillanataiban lepereg egész földi pályafutása. Ez történik az egyelőre ismeretlen okokból sebesült Daredevillel is, aki utolsó erejével egy templomba menekül. A sztori: a szegény, gyenge és erkölcsös Matt Murdock megvakul egy radioaktív anyagtól, miután szegény és erkölcsös bokszoló apját pénzbehajtáson kapja in flagranti és full contact. A baleset következtében emberfeletti élességű érzékszervekre és egy denevérszerű radarösztönre tesz szert, amit apja halála után a szegények és elesettek védelmezésére fordít. Kettős életébe – nappal ügyvéd, éjszaka jelmezes igazságosztó – pár év múlva beüt a szerelem Elektra személyében, akinek kétes ügyletekbe keveredett multimilliárdos apját a főgengszter Kingpin – Bullseye nevű ír szuperbűnöző bérgyilkosával – meggyilkoltat úgy, hogy közben Daredevilt is gyanúba keveri. Bullseye bántalmazza a lányt, Fenegyerek meg a templomba menekül. Ennyi a flashback. Ezután az előbb még haldokló jófiú legyőz minden rosszfiút, találkát ad Kingpinnek a második részben, és az erkölcsi mondanivaló után beleveti magát az éjszakába.
A film egy főzés előtt álló lecsó. A gasztronómiai metafora közhelyszerűsége nem véletlen. A Mária-ikonon végigfolyó vér a kezdő képsorokban a Stigmatát idézi, a fejberúgásos hátraszaltót legalább tíz filmben láttuk, Matt és Elektra játékos harca meg se közelíti a Batman és a Macskanő erotikával átszőtt viadalát, a lefolyóban eltűnő fog Fight Club-minta, a metrós kivégzést a Mátrixból kölcsönözték, míg a lángokkal kirajzolt dupla D a Holló után egyenesen röhejes, és az első két Batman sötét, gótikus hangulata se nagyon működik itt. A kötelező patrióta-szövegekről egy szót se szólok.
Az alakításokról nem lehet sokat mondani: a karakterek a képregényben sem túl árnyaltak, ezt a film is maradéktalanul megvalósította, így a színészeknek sem okozott különösebb gondot egy-egy ilyen szobabútorszerű alak megformálása. Némi malíciával hozzátehetjük, hogy Jennifer Garner a Sakáltanyában jelentős előtanulmányokat végzett...Igaz, a képregény két pólusra kiélezett világában ritkán kap helyet a mélylélektan, hacsak nem néhány Pókember és Batman történetben.
Az akciójelenetek elfogadhatóak, milyen kár, hogy már elfogadtuk őket az X-Men, a Pókember, a Mátrix, a Blade, a Mortal Combat kockáin. Egyedül Daredevil radarösztön-látásának megjelenítése dobta fel a látványvilágot, egészen szépre sikerült a hanghullámok számítógépes ábrázolása, amint a hangforrástól indulva kirajzolják a hős környezetét. A filmet meg lehet nézni, ki is lehet kapcsolódni közben, sőt nagyon jól is lehet szórakozni, például a „Ki ismer fel több kölcsönjelenetet” – társasjátékkal. Nálunk Csaba győzött tizenhattal.
