Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Reménytelen remény
Yesim Ustaoglu: Pandora'nin kutusu / Pandora szelencéje

Habár a magas- és tömegkultúra mostanság nem éles szembenállásában, hanem többnyire produktív kölcsönhatásában kerül bemutatásra a midcult filmkészítésnek köszönhetően, az mégiscsak ironikus, amikor a kettő közötti hasonlóság a – gyakran jogtalanul – a tömegkultúrához asszociált egyszerűség és felszínesség lesz, az olyan filmeknek köszönhetően, mint például a Pandora szelencéje

Yesim Ustaoglu – akit a magyar nézők az Utazás a napba és a Felhőkre várva című munkáiról ismerhetnek – filmje egyszerű családi történet. Középpontjában Nusret (Tsilla Chelton) áll, az egyedül élő falusi öregasszony, akinek hirtelen eltűnése újra kapcsolatfelvételre kényszeríti a három testvért, illetve a csellengő unokát, Muratot (Onur Ünsal). A falusi összefogás hamar megtalálja a nagymamát az erdőben, ám a gyors orvosi vizsgálat kimutatja, hogy a nagyrészt saját (belső) világában elmerülő Nusretnek előrehaladott Alzheimer-kórja van, aminek következtében később a két lánytestvér, Güzin (Övül Avkiran) és Nesrin (Derya Alabora) felváltva viseli gondját. Egészen addig, amíg a folyamatos „szökési kísérletek”, a nagyváros életidegen közegéből menekülő kendős öregasszonyt akaratlan-öntudatlan elkóborlásai miatt berakják egy közkórházba, ahonnan Nesrin többnyire csak füvező fia, Murat szökteti meg – a két távoli generáció tagjai között pedig csendes humanizmuson és megértésen alapuló, intim kapcsolat jön létre.

Kép a Pandora szelencéje című filmből

Ustaoglu filmjének egyben legnagyobb előnye és hátránya is az egyszerűség. A Pandora szelencéje nem akar több lenni egy családról, generációs ellentétekről és a reményről szóló szimpla drámánál – és egy hajszállal sem teljesíti túl célkitűzését. Fatih Akin tavalyi családtörténet-füzérével, A másik oldalonnal – amely sokkal kegyetlenebbül és ezáltal szívhez szólóan, emberibben fogalmazza meg a „várni és remélni” életbölcsességét – alkot kontrasztot: míg a népszerű török auteur filmjében a kihagyások és ellipszisek folytán az elfojtott csend szava, a „kimondatlan kimondhatatlan” szólal meg, addig a Pandora szelencéjében – még ha csak szimbolikusan is, de – minden kimondatik. Visszafogottan, halkan, de ott állnak a szentenciák, amiket a szenilis öregasszony unokáiról megfogalmaz. Talán mondani sem kell, hogy fején találja a szöget – hiába, a legbolondabb emberek továbbra is a legnormálisabbak.

Kép a Pandora szelencéje című filmből

Akinnal szemben, akinél a jellegzetesen török problematika emelkedik univerzális szintre (népszerűsége nem véletlen), Ustaoglunál minden megmarad általános szinten. A történet sem jellegzetesen török: mindenhol elképzelhető, ahol modern nagyváros és falusi életmód, illetve értékrend egymás mellett létezik (és szemben áll egymással). Ezt az általános jelleget húzza alá a több szálra koncentráló történetvezetés is. Habár a sztori fókuszpontja a zseniális alakítást nyújtó Tsilla Chelton karaktere, a film mindhárom testvér, ill. az unoka életét, figuráját és konfliktusait felvázolja – egymondatos jellemrajzokban. „Az a legviccesebb, hogy pont olyan üres vagyok, mint te” – mondja Güzin a jelent folyamatosan elfelejtő anyukájának, miután barátjával való szakítása után üveges szemekkel bámul a semmibe. A legironikusabb azonban az, hogy a mondat megszegi az ellentmondás törvényét, egyszerre lévén igaz és hamis.

Kép a Pandora szelencéje című filmből

A testvérek nyilvánvaló és fájdalommentes jellemfejlődésen esnek át, karaktereik mégis ténylegesen üresek maradnak, mindenféle érzelmi mélységet hiányolva, még ha a memóriáját elvesztett bölcs öregasszony át is segíti őket problémáikon – Gült szeretethiányán, Nesrint pedig uralkodásvágyán és parancsolgatási kényszerén. A legtartalmasabb karakter értelemszerűen Nusreté lesz: tragikomikus jellemében kulminálódik irónia és dráma, ahogy hagyományos viseletben, fejkendővel és révedező tekintettel nézi a végtelenbe vesző tengert, vagy értetlenül járkál fel-alá a modern berendezésű szobákban. Habár Nusret és Murat – akiknek korkülönbsége kb. 60 év lehet – kapcsolatában az ellentétek is összeérnek, a film utolsó hányadában jelentősen emelve az eredetiség és az emocionális hatás szintjeit, rövid fináléjuk mégsem tud kellő súlyt adni a történetnek. Pedig Ustaoglu még az egyik legbeváltabb művészfilmes módszert, a lassú svenkeket is bőven adagolja az elgondolkodtatás serkentése érdekében, azonban a nagyon is direkt érzelemkifejtést célzó zongora-leitmotív ismételt használatával leleplezi a hatni akarás kényszerét.

Kép a Pandora szelencéje című filmből

Mondandója tömény és egyszerű: remény márpedig van, még ha alkalomadtán el is idegenedünk egymástól. Hiszen az a legjobbakkal is megesik – nemhogy a szegény átlagemberrel. Íme, a Jelentés, puritán stilisztikai csomagolásban…

Hát nem reménytelen?

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Pandora szelencéje (Pandora'nin kutusu)

Pandora szelencéje (Pandora'nin kutusu) – belga–francia–német–török, 2008. Rendező: Yesim Ustaoglu. Szereplők: Derya Alabora, Emrah Tinte, Nazmi Kirik, Onur Ünsal, Osman Sonant, Övül Avkiran, Tayfun Bademsoy, Tsilla Chelton.

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Összművészfilm - Francis Ford Coppola: Tetro

Összművészfilm – Francis Ford Coppola: Tetro

A világhírű zseni-apu árnyékában felnövő gyerekek gyötrelme nem túl friss téma; a színházat, irodalmat, táncot és még sok egyebet egy összművészeti csokorban piros pántlikával átkötöző film ötlete talán még régebbi; az öregedő, de rég elveszett hangját mintha megtalálni tűnő Coppola azonban magáévá – és érdekessé – tudja tenni a tartalmat és a formát is.

Kapcsolódó hírek

Három a magyar a CineLinken

Három a magyar a CineLinken

Összesen 15, köztük három magyar résztvevője lesz a Szarajevói Filmfesztivál idején lezajló CineLinknek. A projektfejlesztési sorozat után egy koprodukciós marketen kereshetik a partnereiket Tolnai Szabolcs, Beregi Tamás és Kenyeres Bálint, valamint Török Ferenc. A CineLinken tavaly Kocsis Ágnes és Andrea Roberti képviselte Magyarországot, két évvel ezelőtt pedig Krigler Gábor.

4 éve

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

21 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea