Gál Andrea

/ / /

· írta

Hol laknak a brazil istenek?

Fernando Meirelles–Kátia Lund: Cidade de Deus / Isten városa

Kritika

Fernando Meirelles és Katia Lund filmje, az Isten városa megdöbbentő alkotás, elsősorban a brutalitása miatt az. Műfajilag a gengszterfilmek hagyományát követi, véres külvárosi harcokról beszél, ahol a farkasok törvénye uralkodik: ennek brazil változata szerint, ha megölöd az ellenséget, nem biztos, hogy a következő pillanatban nem ölnek meg téged is.

Kegyetlen ritmus

A forgatókönyv Paolo Lins azonos című regénye alapján íródott, az 1960-as évektől a 80-as évekig követi a Rio de Janeiro egyik külvárosában kialakuló kábítószer-kereskedelmet, a rivális bandák háborúját, melyet fiatal, nagyon fiatal és gyerek-gengszterek folytatnak. Ami az Isten városában a gengszterfilmekhez képest új, az talán nem is az a döbbenet, amit egy rezzenéstelenül gyilkoló, kábítószerező gyerek képe minden esetben magában hordoz, bár kétségtelenül ez is hozzájárul ahhoz, hogy Tarantino és Scorsese vértől csöpögő gengszterfilmjei után is hatásos tud lenni. De az Isten városa azt a rettenetet is messze túlszárnyalja, amit Matthieu Kassowitz Gyilkosok című filmjének tizenéves bérgyilkos figurája jelentett. Úgy tud újat hozni a brutalitásukkal sokkoló filmek sorába, hogy kölcsön veszi a dokumentarizmus eszközeit, és módszeresen aláássa a fikció konvencióit.

Fernando Meirelles–Kátia Lund: Cidade de Deus / Isten városa

Paolo Lins regénye is inkább prózává gyúrt szociográfia, mintegy háromszáz figurát mutat be, akik a „favela”-nak nevezett kegyetlen Rio de Janeiro-i külvárost élik. Fernando Meirelles és Katia Lund minden szinten a valószerűség megteremtésére törekedtek: a naturalisztikus jelenetek többségét kézikamerával filmezték, a jellegzetes bemozdulásokon kívül a kép időnként elhomályosodik, mintha az események hevében túl közel kerülne a kamera. Aztán vannak kimerevített képek, nagyon közeli felvételek, és van a szereplőkkel együtt szaladó kamera, márpedig az Isten városában nagyon sokat rohangálnak. A képnek ez a lendületes mozgása egy pillanatra sem áll le, a különböző filmezési technikák olykor három másodpercenként váltakoznak, az eszeveszetten pörgő események ritmusát, ha lehet, fokozzák.

Fernando Meirelles–Kátia Lund: Cidade de Deus / Isten városa (2)

Az egymásra tevődő történetek száma, melyekbe a 130 perces film bevezet, így tíznél is több, a narrátor Buscapé, a körülményekhez képest túlságosan szelíd fiú, aki némileg kívül áll a gengszterek világán, a megfigyelő szerepét választja, miközben környezetében mindenki a drogkereskedés hierarchiájában próbál magának minél magasabb pozíciót kiharcolni. A másik visszatérő figura, akinek élettörténete a film kerete lehet, Ze Pequeno, a 18 éves korára a legfélelmetesebb és minden hatalommal megkent maffiafőnök. Úgy tűnik, Buscapé mindent tud, így ha a történetben megjelenik egy újabb figura, annak életét flashback-szerűen felidézi, rejtett összefüggésekre hívja fel a figyelmet. Ezek a magyarázatok időnként nem szövegben, hanem képkollázzsal történnek, így Buscapé nemcsak narrátor, hanem az Isten városának rendezője és operatőre is. A történet szerint megfigyelői szerepét fényképészire konvertálja, ő dokumentálja a civilizáltabb világ sajtójában „Rio de Janeiro-nak azt az arcát, ami a képeslapokon nem jelenik meg”.

Fernando Meirelles–Kátia Lund: Cidade de Deus / Isten városa (3)

Amatőr színészek, előzékeny gengszterek

A szereplők kiválasztásakor szintén a dokumentarizmushoz közelítettek a rendezők, mintegy száz, 12 és 19 év közötti fiút választottak ki különböző Rio de Janeiro-i közösségekből. Majdnem egy évig tartott a fiúk felkészítése, és ez idő alatt, ahogyan Meirelles visszaemlékszik, a rendezők és forgatókönyvírók is alaposan alakítottak az eredeti elképzelésükön a színészi játékot illetően. A többnyire Cidade de Deus-hoz hasonló negyedekből érkező fiúk soha nem egy helyzetnek az eljátszását, hanem a hiteles reakciót akarták kihozni magukból és várták el társaiktól. A filmben ezért jelenhettek meg hihetetlenül karizmatikus figurák, és ezért dőlhet belőlük megállíthatatlanul az átkozódásból, fenyegetőzésből és drog / fegyver szakszavakból összeálló jellegzetes szleng, melyet hamisítatlan gesztusnyelv kísér.

A forgatás ehhez képest csupán kilenc hétig tartott, és mivel a Cidade de Deus-ban a helyi gengszter-hatalmasság túlságosan akadékoskodott, egy másik negyedben dolgoztak. A film honlapján a színész-gyerekek vallomásai mellett közölték a forgatás történetét, aminek kalandossága közelít a Buscapé által elmondott gengszterháború hangulatához. Állítólag a fokozottan veszélyes bűnözőknek szánt Bangu börtönben hagyta valaki jóvá a forgatókönyvet azzal a kitétellel, hogy ne amerikai módra vigyék filmre a történetet, hanem a valóságot jelenítsék meg. Miután ez az engedély megvolt, a negyed rendelkezésükre állt, és a gengszterek mindenben segítségére voltak a stábnak.

Fernando Meirelles–Kátia Lund: Cidade de Deus / Isten városa (4)

Művér versus gyerekhang

A forgatás körülményei így beszivárognak a filmbe, az Isten városa a fikciónak, a rekonstrukciónak és a dokumentarizmusnak a különös keveréke, ami azonban kétségtelenül hatásos. A maffiaharcok és nagyvárosi nyomornegyedek világa kíméletlen valószerűséggel elevenedik meg a filmvásznon, a feloldozás elmarad. Buscapé ugyan kitör a negyedből, de csak az öldöklés fényképeinek árán, Ze Pequeno, a gonosz(abbik) maffia-főnök ugyan meghal, de gyilkosa egy gyerekcsapat, akik még tizenévesek sincsenek, és fegyvereikkel boldogan hadonászva, szinte táncolva vonulnak el.

Fernando Meirelles–Kátia Lund: Cidade de Deus / Isten városa (5)

Zokogni azért talán mégsem kell, hiszen szerencsére látható, ennek a „kíméletlen valószerűségnek” az eszközeit különböző műfajok harci tárából választották és dekázták ki az alkotók. Az utóbbi évtized jókorát fordított azon, hogy mi számít kegyetlennek a filmvásznon, a Született gyilkosok és társai hatásának köszönhetően a tonnaszámra loccsanó művér már nem, de az ember épségének megsértése még mindig tabunak számít (szerencsére). Az Isten városa készítői pedig azt találták el boszorkányosan, hogy az Embernek ebből az egyébként közhelyszerű féltéséből mennyit kell a test (fegyverek általi) elpusztulására, mennyit a lélek (nyomor és kegyetlenség általi) leépülésére bízni. „Cigizek, szívok, öltem, loptam – férfi vagyok”, mondja az egyik gyerek, és a film értéke igazából ott dől el, hogy a film keretei között mennyire hangzik hitelesnek ez a mondat, mennyire indul be a féltési mechanizmus.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Isten városa (City of God)

Isten városa (City of God)

Brazil–francia bűnügyi, filmdráma, thriller, 2002. Rendező: Fernando Meirelles. Szereplők: Alexandre Rodrigues, Alice Braga, Douglas Silva, Emerson Gomes, Jefechander Suplino, Jonathan Haagensen, Leandro Firmino, Matheus Nachtergaele, Phellipe Haagensen, Seu Jorge.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    9 · 14 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film