…mert a kalózkirályé nem lehet, mivel amit Jack Sparrow művel, az minden, csak nem nyerő. Vagy mégis? A mindenható egér-stúdió sok-sok évre visszamenőleg a legsikeresebb kalózfilmet készítette el – úgy is mondhatjuk, feltámasztotta a műfajt hamvaiból. Természetesen a tiszta kalandfilm műfajának már leáldozott, így a producer, Jerry Bruckheimer (Armageddon, Pearl Harbor) követte a bevált tanácsot, az egzotikus kalandokat romantikával és humorral keverte. Ami viszont ezek mellett igazán meglepő, hogy a Disney beleegyezett a néha horrorfilmet idéző jelenetekbe is.
A történet szerint a furcsán imbolygó és kiszámíthatatlan Jack Sparrow (Johnny Depp) egykori hajóját és legénységét kutatva érkezik a trópusi Port Royalba. Egykori tisztje, Barbossa (Geoffrey Rush) ugyanis ellopta hajóját, zsákmányát. A néző csak később értesül arról, hogy ezzel tulajdonképpen jól járt, mert a kincsen olyan átok ül, aminek hatására a legénység holdfényben élőhalottá változik. Csak akkor szabadulhatnak, ha minden petákot visszatesznek a helyére és véráldozatot mutatnak be. A zsákmány egy darabja a kormányzó lányához, Elisabeth-hez (Keira Knightley) kerül, akinek egyszerre csapja a szelet Will Turner, a kovács (Orlando Bloom) és Norrington kapitány (Jack Davenport). A kalózok a kincsüket akarják, Sparrow a hajóját, a kapitány a kalózok vesztét és Elisabeth kezét, a lány Willt, ő pedig a hölgyet viszont. Barbossa megtámadja a várost, elrabolja Elisabethet, erre Turner és Sparrow a nyomába ered. Együtt. Mindnyájukat viszont Norrington üldözi. A séma, amire a cselekmény épül, jól ismert, meglepetést – főleg Disney-filmként – nem nagyon okozhat. Legfeljebb bosszúságot. Mert nagyon jó, könnyű kis film lehetne ez, ha nem akadna mindig valami apróság, amin elcsúszik.
Itt vannak például mindjárt a színészek. Azért kell velük kezdeni, mert Johnny Depp alakítása mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ha hozzá mérünk, akkor csak ő játszik a filmben. Olyan erőteljes egyéniséget kölcsönöz a karakterének, ami mellett eltörpülnek a többiek. Még Rusht sem érdemes „szokás szerint” kiemelni, nem mintha gyenge lenne, ehhez a történethez, műfajhoz pont megfelelő a munkája. A Depp alakította Sparrow azonban hátára emeli a filmet és le sem teszi a befejezésig. A karakter uralja a vásznat, ha jelen van, és ahogy az események előre haladnak, hiány, űr támad, ha nincs. Ez viszont egyfajta szakadást eredményez a többiek átlagos játékához képest.
Ezt az ellentmondást a forgatókönyv sem igyekszik feloldani. Barbossa kellően gonosz, de mégis hiányzik belőle a negatív karakterek (rá)hatása, amely a főhőssel azonosulva arra késztet, hogy a néző akarja a bukását. Elisabeth tipikus figura (látszólag elkényeztetett úrilány, valójában talpraesett kalandor-hősnő); Will Turner viszont a legüresebb hősszerelmes kategóriába sorolható csak. Ezekből a karakterekből éppen az a frissesség, kreativitás hiányzik, ami olyan sikeressé teszi Sparrow-Deppet. Pedig éppen Turnernél történtek erre próbálkozások a film elején (letört lámpa, vívás), de aztán az egész közhelyekbe fullad (a lány megpillantása a lépcsőn). Kár érte.
Viszont erőteljesen megtámogatja a produkciót a látványvilág, ami Bruckheimer és a Disney esetében egyáltalán nem meglepő. Most azonban nem ártott, sőt hozzátett az élményhez. A speciális effektusoknak köszönhetően hihetően jelenítették meg az elátkozott kalózokat, és olyan vívójeleneteket produkáltak, ami még Errol Flynnek is becsületére vált volna.
Mindent összevetve a filmet sikerült olyan lendületesen és a kalózfilm zsánerétől elszokott néző számára újszerűen kivitelezni, hogy számtalan kis és nagy hibája ellenére is megállja a helyét. Jack Sparrow pedig beimbolyog a mozikba, összevigyorog a nézőkkel és elhajózik – a folytatásig.
