A díva mögötti nő

Tom Volf: Maria by Callas: In Her Own Words

Tom Volf portréfilmjének újdonsága, hogy abból a dichotómiából indul ki, amit maga a La Divina-ként is emlegetett énekesnő fogalmazott meg: a nő – Maria – és a művésznő – Callas – közötti kapcsolatot és küzdelmet mutatja meg.

A 20. század egyik legismertebb és legsikeresebb operaénekesnőjéről az elmúlt évtizedekben már több dokumentum- és játékfilmet is láthattunk, amelyek közül a legismertebb a Franco Zefirelli által rendezett, 2002-ben bemutatott Mindörökké Callas címet viselő életrajzi dráma. Tom Volf debütfilmje közel öt éven át készült és bemutatójára tavaly, Maria Callas halálának 40. évfordulóján került sor a Római Filmfesztiválon; a dokumentumfilm azon művészekről szóló portréfilmek sorát gazdagítja, amelyek a karrier és a magánélet között húzódó feszültséget helyezik középpontba. A divatfotósként is tevékenykedő Volf olyan – eddig publikálatlan – felvételeket gyűjtött, amelyek részben új megvilágításba helyezik a görög származású, Amerikában nevelkedett, majd fiatalon világhírre szert tevő operaénekesnő életét.

A Maria by Callas egy interjú- és előadásrészleteket, személyes jellegű felvételeket, leveleket ötvöző szubjektív film. Nincs narrátora, az énekesnő érzésein és gondolatain keresztül ismerhetjük, illetve érthetjük meg rövid és tragikus életét, valamint annak mozgatórugóit. Ezekből egy tudatos és intelligens nő képe rajzolódik ki, aki tisztában van azzal, hogy a karrier áldozatokkal jár, és nem fér össze azzal, hogy megszokott családi élete legyen; aki szeszélyes díva hírében állt, de leveleiből és interjúiból az derül ki, hogy lemelt fővel próbálta viselni élete úgy magán-, mint szakmai jellegű megpróbáltatásait és tragédiáit, illetve akinek egyfajta hitvallása volt az, hogy csak az idő képes igazolni úgy az igazságot, mint az értéket, amit képviselt.

Tom Volf közel kétórás Callas-portréjában mellőzi az énekesnővel kapcsolatos pletykák és szenzációval bíró hírek bemutatását, ehelyett inkább egy pozitív képet mutat a díváról és a mögötte rejtőző nőről. Ezzel együtt a rendező megteremtette a lehetőséget arra, hogy maga Maria Callas szemszögéből értsük meg úgy karrierjének, mint magánéletének állomásait és válságait, beleértve az 1958-as római operában történt botrányt, amikor torokgyulladása miatt képtelen volt végigénekelni a Normát, illetve Aristotle Onassis görög hajómágnással folytatott éveken át tartó viszonyát is; azt a későn érkezett, de rendkívül mély szerelmet, ami ragyogóvá tette Mariát, a nőt, de hátrányba szorította Callast, az énekesnőt.

A film személyes jellegéből adódóan megpillanthatjuk az opera koronázatlan királynője mögött álló törékeny nőt, aki nehezen viselte a média és a közönség támadásait, akinek hobbija volt, hogy recepteket gyűjtögessen, aki természetesen vágyott arra, hogy családja legyen és aki nem tudta, hogyan lép túl azon, hogy az újságból kell megtudnia, hogy élete szerelme mást vesz feleségül. Az évtizedeken keresztül végigkövetett életrajzi részletek mellett nem hiányoznak a hosszan kitartott előadásrészletek sem Callas fontosabb szerepeivel; közben pedig Tom Volf szándékosan mellőzte – a pletykák mellett – többek között azt a Callas életét sokáig meghatározó problémát is, hogy túlsúllyal küszködött.

A Maria by Callas árnyalt portré, ami szubjektív hangvétele ellenére objektivitásra törekszik; és ami nemcsak a nézőnek nyújt egy teljesebb és hitelesebb képet a múlt század egyik sztárjáról, hanem sikerül ezt olyan módon összeraknia, ami valószínűleg sem Mariának, sem Callasnak nem lenne ellenére.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó