A küldetésed, amennyiben elfogadod…

Christopher McQuarrie: Mission: Impossible - Fallout / Utóhatás

Ethan Hunt hatodik alkalommal, a szériában eddig még nem látott intenzitással tér vissza a mozivászonra egy világmegmentő akció erejéig. A Mission: Impossible – Utóhatás jó műfajfilm, miközben a sorozat eddigi részeinél több mélységet és önreflexiót tartogat a néző számára.

A történet szerint Ethan egy balul elsült küldetés után úgy próbál visszaszerezni három plutóniumgolyót a Szindikátus maradványaként fenn maradt Apostolok szervezetétől, hogy cserébe átadja nekik Solomon Lane-t, az előző részből ismert főgonoszt. Természetesen ez nem megy ilyen zökkenőmentesen, a helyzet hamar bonyolulttá és kilátástalanná válik, de valószínűleg jó, ha minél kevesebbet tudunk előzetesen a sztoriról. Tipikus, az előző részekből jól ismert narratív elemek köszönnek be most is, akik az eddigi filmeknél fennakadtak a csattanók esetleges kiszámíthatóságán, azoknak ez most is problémát fog jelenteni. Persze túl lehet lendülni ezeken, de bemelegítőnek jó egy M:I-maratont tartani előzetesen, az vagy megedz, vagy elrettent – mindenképp jól járunk.

Az Utóhatás önreflexívebb az eddigi M:I-filmeknél, a széria történetében először mondják ki például azt, hogy a maszkok használata a küldetések során mások megtévesztésére ma már talán nem egy korszakalkotó, egyedülálló ötlet, inkább csak egy jópofa visszatérő gag. Ahogyan az is visszatérő poén lett, hogy Ethan a ténylegesen lehetetlennek tűnő kihívásokat laza délutáni kocogásként éli meg, ezen pedig saját kollégái is viccelődnek. Persze közel sem válik olyan agyament műfajparódiává az M:I – Utóhatás, mint mondjuk a Kingsman-filmek, az önirónia itt csak egy csipetnyi fűszerként van jelen egy minőségi alapanyagokból jól összerakott akciófilm levesében. Van motoros üldözés, helikopteres üldözés, sziklafalmászás, HALO-ugrás, vagyis minden, ami szem-szájnak ingere, és az egész összeáll egy tényleg jó műfajfilmmé. A gyönyörűen fényképezett Ex Machináért vagy az Expedícióért felelős Rob Hardy operatőr jó munkát végzett most is, a film képi világa lenyűgöző. Az akciójelenetek ugyanakkor látványosságuk mellett jól megkomponáltak is, a készítők megfelelően adagolják a feszültséggel teli, illetve az intenzívebb, pörgősebb pillanatokat. A jó ütemezés a vágó, a már említett Kingsman: A titkos szolgálaton is dolgozó Eddie Hamilton érdeme is.

Az M:I-széria minden epizódját más rendezőre bízták mostanáig, ami más stílust, hangvételt és kissé más alműfajt is jelentett. Részben a történetszál folytatása is indokolta azonban, hogy a hatodik részt is az előző film rendezője, Christopher McQuarrie kapja meg. Már a Mission: Impossible – Titkos Nemzet esetében is észrevehető volt, hogy kevesebb hangsúly került Ethan Hunt természetfeletti fizikumára, és felerősödött a belső vívódásának, jóságának és emberségességéneknek jelentősége az egyes helyzetekben. Mindez szájbarágósan sokszor kimondásra kerül a legújabb filmben is: már az előzetesben is elhangzik, hogy Hunt az az ügynök, aki a milliók élete mellett az egyént is figyelembe tudja venni. A túlzott ismétlés ellenére is jót tesz a filmnek a főhős karakterének mélyebb megrajzolása. Ethan Hunt már nem csak egy szépfú vagy egy szuperhős, hanem egy férfi, aki nem lehet együtt a szeretett nővel, egy férfi, akinek állandóan rettegnie kell amiatt, hogy veszélybe sodorja a hozzá közel állókat, végül pedig egy férfi, aki mindezek tükrében képes meghozni a helyes döntéseket. A karakter morális iránytűként működött ugyan az előző részekben is néha, de most végre azt érezni, hogy nem csak a jó és a rossz pólusai közötti vonalat képes élesen meghúzni, hanem az egyes szereplők motivációin keresztül a pólusok közötti átmenetek is felsejlenek.

Az említettek egyenes következménye az, hogy igazán ütős színészi játékra csak Tom Cruise kap lehetőséget a filmben, és kétségkívül meg is állja a helyét. Az előző részben megismert Ilsa Faustnak (Rebecca Ferguson) is jutnak szép pillanatok, Ving Rhames és Simon Pegg pedig ismét jól hozzák Luther és Benji komikus karakterét, még Henry Cavill bajszát is láthatjuk végre. Az M:I-filmek viszont mindigis Cruise-ról szóltak leginkább, és ez valószínűleg mindaddig így lesz a folytatásokban is, amíg a már igencsak korosodó színész kénytelen nem lesz visszavenni a jelenlétéből.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó