„Az alaposabb karakterábrázolás miatt szeretem a sorozatokat”

Beszélgetés Székely Csabával, a Terápia egyik írójával

Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró a legutóbbi Terápia-évad egyik történetszálát írta, erről a munkafolyamatról kérdeztük. És persze nemcsak.

A lélekben alámerülő, cseppet sem „filmes” szituációból kiinduló Terápia az az HBO-sorozat, amelyik több közép-európai országban élvonalbeli színházi és filmes szakembereket nyert meg a tévés műfajnak. Az izraeli eredeti (BeTipul) és az első, amerikai remake (In Treatment) alapján készülő magyar változat alkotócsapatához marosvásárhelyi drámaíró is csatlakozott, Székely Csaba, aki így első forgatókönyvét rögtön Enyedi Ildikóra bízhatta. Igaz, a szerző színházi pályáját is „magasan” kezdte: Do You Like Banana, Comrades? című szövegével 2009-ben a BBC rádiójáték-pályázatán a legjobb európai dráma díját, 2013-ban pedig a Brit Írószövetség Imison-díját is elnyerte. A székelyföldi társadalmi tabukat feszegető Bányavidék-trilógiáját Erdélyben és Magyarországon is sikerrel játszották, azóta olyan főszereplői voltak, mint a román nemzeti mítosz egyik fő alakja, Mihai Viteazul (Vitéz Mihály), a Messiás (Passió XXI) vagy az erdélyi melegek (Öröm és boldogság). A Terápiában Sándor, a székelyföldről Budapestre szakadt nyugdíjas karakterét írta.

Milyen érzés volt a neved színlap helyett stáblistán látni?

Jó érzés, de annyira nem szoktam meghatódni a saját nevemtől, hogy ujjongjak, ha meglátom valahol, inkább azért örültem neki, mert a családom is láthatta.

Hogy kerültél be a Terápia harmadik évadának írócsapatába, és mikor merült fel, hogy székely történetet írsz majd?

Tasnádi István hívott fel, hogy elvállalom-e. Ekkor már tudták, hogy székely szereplőt szeretnének, ezért is gondoltak rám, hiszen nekem ez a nevem. Na jó, nem ezért. Tasnádi ismerte a darabjaimat.

Székely Csaba

Az otthonától elszakadt székely tanító előképe a Terápia amerikai változatában egy Egyesült Államokba csöppent indiai öregember. Megnézted ezt a változatot mielőtt írni kezdtél? Maradt ebből valami?

Igen, átküldték az amerikait, és megnéztem. A többieknek, akik az előző két évadot is írták, ekkor már elég nagy gyakorlatuk volt, bátran eltávolodtak az eredeti sorozattól. Gigor Attila történetszála például – az intézetben csücsülő Vilmányi Benettel – teljesen a saját kreációja. Tőlem sem várták el, hogy szigorúan ragaszkodjak az eredetihez, de én tapasztalatlanabb voltam, és sok mindent megtartottam. Viszont annyira át van magyarítva, meg feldúsítva saját tapasztalatokkal, hogy remélem, nem látszik, hogy ez valaha is külföldi dolog volt.

Milyen szempontokat kellett betartanod írás közben? Mikor szóltak bele a többiek és kié volt az utolsó szó?

Elvileg nem adhattunk Mácsai Pál szájába olyan mondatot, ami egy pszichológus részéről soha nem hangzana el. Egy laikus – például én – nem is gondolná, mennyire kötött ez a szakma, milyen keveset engedhet meg magának egy terapeuta a klienssel szemben. Szóval igyekeztünk megmaradni a valóság talaján, amihez volt egy nagyszerű szakmai tanácsadónk is, Dr. Ferenczi Andrea. Viszont Dargay olyan karakter, aki folyton feszegeti a határokat, továbbá ez egy fikciós mű, egy filmdráma, így amikor dráma és valósághűség között kellett választani, akkor mindig a dráma győzött. Vagyis elég gyakran átléptük mi is a határokat.

Enyedi Ildikó

Az utolsó szó a Tasnádi Istváné és a Gigor Attiláé volt, az utolsó utáni pedig a Krigler Gáboré, de ezeket nem beleszólásként kell elképzelni, jó hangulatú megbeszélések voltak. Jeli Viktória és Baráthy György érvei ugyanannyit nyomtak a latban. Tehát érvek és ellenérvek hangzottak el, és a legjobb érv győzött.

Sándor az a karakter, akinél talán a leginkább fennállt a „furfangos székely bácsihoz” kapcsolható sztereotípiák veszélye. Veszélynek vagy lehetőségnek élted ezt meg? A végén például éppen erre fut ki a történet…

Én szívesen beleestem volna sztereotípiákba, szeretek játszani az ilyesmivel, de a többiek sokkal józanabbak voltak, és lebeszéltek róla. A történet végéről pedig sokat agyaltunk, hogy akarjuk-e mi azt úgy, nem tesszük-e vele tönkre, ami addig felépült, de több érv szólt mellette, mint ellene. A teljes sztori szempontjából, tehát Dargay András három évadon át tartó nagy történetíve szempontjából fontos, hogy minden úgy történjen, ahogy végül is történik.

A Terápia pácienseinek története mögött általános társadalmi problémák, tabuk rejlenek. Mi volt ez Sándor esetében?

Sándor problémája elég összetett, nem szeretném lelőni azoknak, akik még nem látták. Több olyan helyzettel szembesül, amivel képtelen megbirkózni, és ezek az évek során egymásra rakódnak, és végül beleroppan a terhelésbe. Ezek a terhek részben a szigorú társadalmi konvenciók és közösségi szokások miatt rakódnak rá, részben pedig olyan általános emberi tapasztalatokról van szó, mint például a magány.

Czintos József és Mácsai Pál

Tasnádi István vezető forgatókönyvíró több darabját rendezte meg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál a bátyja, Tasnádi Csaba, aki így Czintos Józseffel is dolgozott. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ő kapja Sándor, a székely tanító szerepét? Íráskor mennyire számított, hogy ő játssza majd Sándort?

A forgatókönyvek már előbb elkészültek, tehát nem mi írtuk őket színészekre, hanem fordítva, színészeket kerestek a könyvekhez. Nem hiszem, hogy a szatmári vonalnak köze lett volna ehhez, legalábbis az HBO-ra nem annyira jellemzőek ezek a személyes dolgok. Úgy tudom, hogy Czintos Józsefet egy ügynökség ajánlotta, a casting részlegnek pedig természetesen megtetszett, hiszen fantasztikusan jó színész. Már az első olvasópróbán olyan hitelesen és meggyőzően mondta a szövegét, mintha hetek óta gyakorolta volna, pedig aznap találkozott vele először. Pillanatok alatt a magáévá tudja tenni a karaktert. Ha nem ide születik, hanem teszem azt, Londonba, akkor ma valószínűleg Anthony Hopkins és Gary Oldman mellett emlegetné a világ, és a neve előtt ott állna, hogy „Sir”.

Hogyan dolgoztál együtt Enyedi Ildikóval? Sándor például viszonylag sokat mozog a többi karakterhez viszonyítva. Ez a szövegből jött, vagy neked kellett ehhez megfelelő replikákat írnod? Változtattatok-e még a szövegen a forgatás alatt?

Minden egyes forgatókönyv több változáson esett át, többször is átíródott, mire elnyerte végleges formáját. Ez körülbelül egy évig tartott, ha jól emlékszem. Ekkor jött Ildikó, és vele újra végigmentünk a teljes szövegen, szó szerint mondatról mondatra, amíg olyan nem lett, hogy ő is elégedett legyen vele. Ne feledjük, hogy ő nemcsak nagyszerű rendező, hanem forgatókönyvíró is, és abban is maximalista.

Enyedi Ildikó

A forgatás során nem nagyon változott semmi, a járkálások mind benne vannak a könyvben. Az is, hogy Sándor mikor gyújt rá, és mikor oltja el. Ha belegondolunk, a Terápia alaphelyzete – két ember beszélget a szobában – nem egy túl izgalmas filmes szituáció. Színészi és rendezői bravúr, hogy ez a sorozat mégis érdekfeszítő tud lenni. Sok múlik Mácsain, aki hatalmasat alakít a harmadik évadban. Viszont időnként mégis kellenek mozgások, azért is, hogy ne legyen annyira statikus, de azért is, mert ezek kifejezik a szereplő állapotát. Csakhogy azt nem lehet úgy egyszerűen beleírni, hogy „Sándor elkezd sétálni a szobában”, legalábbis ebben a sorozatban nem. Mert ez pont arról szól, hogy minden gesztusunknak jelentése van. Szóval meg kell indokolni a mozgásokat, főleg egy olyan karakter esetében, aki nehezen mozog.

Sorozatban összességében hosszabb időd van elmondani egy történetet, egy rész viszont korlátozott időtartamú. Tágasnak vagy szűknek érezted a tévés kereteket? Mi volt benne a legnagyobb kihívás?

Én nem annyira a történetekért, hanem sokkal inkább az alaposabb karakterábrázolás miatt szeretem a sorozatokat. Ebben a sorozatban, ahol két szereplő ül egymással szemben, az epizódonkénti fél óra szerintem éppen elég mindenre. Hétszer fél óra (ennyi jut egy-egy történetre a Terápiában) azt hiszem, tökéletes időkeret ezekhez a sztorikhoz.

A legnagyobb kihívás a csapat és az HBO elvárásainak való megfelelés volt. Magában az írásban pedig az, hogy hogyan lehet úgy adagolni a szereplőm történetét, hogy minden epizódra jusson valamilyen meglepetés, ugyanakkor legyen fejlődés a sztoriban, újabb és újabb rétegek táruljanak fel, ahogy egyre mélyebbre merülünk a lélekben.

Ez volt az első filmforgatókönyved. Lesz-e következő?

Még nem tudom. Remélem, lesz.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó