Ha elvakít a rajongás

Schwechtje Mihály: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Megszületett az első magyar tinithriller, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), viszont az idősebbek számára is félelmetesen elgondolkodtató.

Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmjében a legmegdöbbentőbb, hogy mennyire életszerű és mennyire aktuális. A Remélem legközelebb sikerült meghalnod (RLSM) tinikörnyezetben, egy középiskolában játszódik, ami óriási csapdahelyzet a filmesek számára: bár ma már látványos az elmozdulás az árnyaltabb ábrázolásmódok felé (The Edge of Seventeen, Lady Bird), a tinikörnyezet még mindig elsősorban a vígjáték műfaját vonzza. Ezekben a darabokban nem a sarkítás a legbosszantóbb, hanem az, hogy kívülről, felülről néznek a hőseikre – így pedig ritkán mutatnak túl az egyszeri szórakoztatáson.

Nem így Schwechtjénél, aki a karaktereivel, szituációival és párbeszédeivel is páratlanul hiteles (bár talán írásban nem fogalmazunk ennyire szabatosan, mint ezek a kamaszok). A RLSM nem a magyar 13 okom volt (13 Reasons Why), annál kevésbé sötét és sokkal természetesebb, közelebbi. Az író-rendező leás a mélyére annak a hétköznapi megfigyelésnek, hogy a középiskola alatt a legnagyobbak a különbségek az azonos életkorú osztálytársak között: felnőtt nők és bolondos tinik, a falu bikái és kisfiúk ülnek egy padban. Ezért szép megoldás, hogy a főszereplő, Eszter manga- és animerajongó: ezekben a történetekben megférnek egymás mellett a kislányok és a túlszexualizált fétistárgyak, e két véglet pedig Eszterben is egyesül. De a RLSM nem éri be ennyivel: itt minden jellem árnyalódik vagy egyenesen az ellentétére fordul át az első benyomásokhoz képest – ebben nagy szerepe van a zseniális castingnak, Schwechtje a gyerek- és a felnőttszerepekre is tökéletes színészeket talált.

Ebben a filmben nem a kamera, hanem a szereplőknél idősebb néző a kívülálló: kilenc éve még gimnazista voltam, de a RLSM-t nézve megszólalt bennem az öregasszonyos „régen minden jobb volt” kárálás, hiszen a minden másodpercben jelenlévő okostelefonok és kütyük, a pillanatok alatt körbeérő információk, az online térbe átkerülő szívatás, hülyéskedés, hírnév, megaláztatás az én tinédzserkoromat még nem határozták meg. Schwechtje természetesnek láttatja mindezt, vizuálisan is a szereplői életébe komponálja a kellékeket, miközben jelzi a szülők speciális helyzetét is: ők ebből félig még ki vannak zárva, de közben már az ő életüktől is elválaszthatatlan a folyamatos csetelés vagy az internetes ismerkedés. Viszont sem átérezni nem képesek az online térben történtek súlyát, sem segíteni nem tudják a bezárkózó, de a legérzékenyebb életszakasszal küzdő gyermekeiket.

A RLSM a férfi-női kapcsolatok félreértésekkel és frusztrációkkal teli világából farag thrillert. Megszállottságokról szól, amelyek közt vannak ártatlanabbak és veszélyesebbek is. Mindenki volt már szerelmes a tanárába, ám Eszter plátói vonzalma itt váratlanul sötét fordulatokat vesz; miután „viszonyt” kezd a neten a külföldre költöző angoltanárával, a kamaszlány környezetében mindenki érintettjévé válik az ügynek. Mennyire reális egy ilyen rajongás, miért hisszük, hogy valaha viszonzásra találhat, és mit kezdünk vele, ha mégis? Ebben a filmben egyik tinédzser sem a valóságot látja, hanem azt, amit látni akar – ezért is zseniális, hogy Schwechtje két nézőpontból mutatja be ugyanazt a történetet, ráadásul nem párhuzamosan, hanem egymás után. Herbai Máté vattacukorszínekkel, valamint kényelmetlen félhomályban tartott képekkel érzékelteti ezt a kettősséget; a RLSM látványvilágában is remekül megkomponált darab. Talán a két szál között kicsit hamar érkezik el a leleplező váltás, így pedig a film második fele vontatottabb és túlságosan elnyújtott lesz, de egy kérdés végig fenntartja az érdeklődést: hogyan jutunk el a film címéig?

Schwechtje Mihály olyan kérdéseket feszeget a filmjében, minthogy a vonzalom mikor csap át megszállottságba, a közeledés zaklatásba, a közös megegyezés erőszakba. Az idill észrevétlenül válik kényelmetlenné, ugyanígy az érzelmek minden átmenet nélkül változhatnak át szerelemből gyűlöletbe, és fordítva. A #metoo égisze alatt különösen izgalmasak ezek a mindennapjainkat átható, ugyanakkor mélységükben ritkán boncolgatott, a tinédzserkoron messze túlmutató dilemmák, amelyekhez plusz tényezőként csatlakozik az internet. A teljes nyilvánosság és a teljes névtelenség terepe, ahol kiszámíthatatlan következményeket vonhat maga után egy egyszeri, de persze jól dokumentált botlás is. Így pedig kisebb gyermekbetegségei ellenére nagyon fontos, hogy elkészült a Remélem legközelebb sikerül meghalnod, hiszen hitelességével és természetességével egyaránt megszólíthatja az érintett korosztályt és az idősebbeket is.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó