Óda az anyákhoz

Szilágyi Zsófia: Egy nap

Szilágyi Zsófia érzelmekkel, rohanással és kétségekkel teli drámáját ugyan nem választották a legjobb filmnek a Szarajevói Filmfesztiválon, viszont a főszerepet alakító Szamosi Zsófia teljesítményét díjazta az Asghar Farhadi iráni rendező vezette zsűri.

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje egy háromgyerekes édesanya mindennapjait ábrázolja hiperrealista módon, ezzel a figyelmet az anyaszereppel járó kisebb-nagyobb kihívásokra irányítva. Anna sodródik és csupán passzív részese az eseményeknek: élete egyáltalán nem egy rózsaszín ködben pompázó, szemet gyönyörködtető és nyugalmat árasztó virágos kert, sokkal inkább mélységeket és magasságokat felfedező menetek sorozata a hullámvasúton. Hiába igyekszik mindent kézben tartani, vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem tud uralni. Nem tehet mást tehát, mint hogy a családja érdekeit nézve próbál alkalmazkodni minden egyes élethelyzethez. A lüktető tempó, amely az anyai, vagy akár a szülői létet általánosságban jellemzi, mintha esélyt sem adna neki, hogy jól átgondolt döntéseket hozzon, az akció után szinte azonnal érkeznie kell a reakciónak. Az egészet pedig csak bonyolítja az állandó megfelelés kényszere a partner, az anyós, a főnök, a kollégák, a társadalom egyéb tagjai és legfőképp saját maga felé.

A Szamosi Zsófia visszafogott színészi játékával megelevenedő Anna belső vívódásaira remekül rímel a film képi és hangvilága. A cselekményt felépítő, többségében zárt térben játszódó eseményeket Anna szemszögéből látjuk, az ő valósága és képzelődései elevenednek meg a vásznon. A képkivágatok közül a félközeliek és kistotálok dominálnak, még akkor is, amikor a főszereplőt az utcán, a tömeg egy elemeként látjuk. Ezek váltakozása vezeti a nézőket, akik hol centiméternyi távolságra kerülnek Annától és képesek feltérképezni a lelkében és fejében lejátszódó folyamatokat, hol méternyi távolságból kell töprengeniük azokon. Az apró dózisban adagolt feszültség a legváratlanabbkor csúcsosodik ki – már-már csendben, az ajtócsengő ismétlődő, majd a bejárató ajtó üvegének kopogó és elhalkuló hangja mellett. A valamelyest nyíltan befejeződő alkotás a nézőre bízza a film legfőbb konfliktusának megoldását, ugyanakkor elhessegeti annak gondolatát, hogy ítéletet alkosson, illetve mondjon Annáról és vele együtt az anyákról. Minden bizonnyal az anyai létet meg nem tapasztalt nézők is képesek szimpátiát érezni az Egy nap eleinte csupán reagáló, a későbbiekben viszont egyre inkább kezdeményező főszereplője iránt – még ha nem is a szó leghagyományosabb értelmében. Végül ő az, aki dönt.

A Filmalap Inkubátor Programjában készült Egy nap remekül illeszkedik abba a nemzetközi filmes trendbe, amely a női alkotók előtérbe helyezését és komplexebb női sorsok bemutatását tűzte ki célul. Szilágyi Zsófia rendező például Szarajevóban a tanulmányai során olvasott feminista kritikákat nevezte meg a film egyik ihletforrásaként. A nemzetközi viszonylatban két nemrégiben készült, díjnyertes drámát lehetne megemlíteni az Egy nap párjaiként. Elsőként az izlandi rendezőnő Isold Uggadottir And Breathe Normally (Andið eðlilega, 2018) című első nagyjátékfilmjét, amelyet a Sundance Filmfesztiválon rendezői, valamint a Göteborgi Filmfesztiválon FIPRESCI-díjjal jutalmaztak. Másodikként Ioana Uricaru román rendező Lemonade (Luna de miere, 2018) alkotását, amely a legjobb rendezésért járó díjat hozta el az idei Szarajevói Filmfesztiválról.

Kontextusában mindkét mozgókép igazán eltér Szilágyi Zsófia Egy napjától, viszont az anyák küzdelmes hétköznapjai központi szerephez jutnak mindháromban. Igaz, a magyar alkotásban fókuszáltabban, mikroszkóp alatt. Uggadottir és Uricaru napjaink egyik legtöbbet vitatott kérdésére, a globális migrációra is reflektál, míg Szilágyi minden figyelmét befelé, egy család mindennapjaira fordítjaettől függetlenül a megélhetés nehézségeinek, a bürokratikus akadályoknak stb. megvan a saját funkciójuk a magyar film cselekményében is. Ami mindhárom alkotásban közös, az az, hogy egy sokoldalú női rendező álmodott és rajzolt meg egy háromdimenziós, komplex női karaktert – egy (az izlandiban kettő) anyát, aki bármire képes a gyermekéért. A gyermekszereplők ugyancsak mindegyikben megérdemlik a dicséretet.

Az Egy nap májusban, a Kritikusok Hetén debütált Cannes-ban, ahol a nemzetközi filmkritikusok a FIPRESCI-díjjal tüntették ki, valamint beválasztották a negyvennyolc film közé, amely esélyes az Európai Filmdíjra; a Szarajevói Filmfesztiválon egyébként szintén egy édesanya (és édesapa) hétköznapjait bemutató alkotás, a bolgár Milko Lazarov rendezte Ága kapta a fődíjat. Azonban ettől függetlenül várhatóan még sok fesztiválközönség fedezheti fel magának Szilágyi Zsófia drámáját és Szamosi Zsófia kiváló színészi alakítását.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó