Teljesen ártalmatlanok

Goda Krisztina: BÚÉK

Vajon volt-e értelme elkészíteni a Teljesen idegenek magyar remake-jét? A BÚÉK mindenkit megtévesztett, pedig nem kell tőle félni.

A remake-gyártás mélyebben áthatja a mai filmes trendeket, mint gondolnánk. A legfeltűnőbb folyamat természetesen a hollywoodi feldolgozások burjánzása, legyen szó a saját sikereik vagy kisebb külföldi produkciók újragyártásáról. Ezzel párhuzamosan viszont a világ minden részén, így Magyarországon is készülnek remake-ek (elég csak arra gondolni, hogy a legsikeresebb magyar sorozatok A mi kis falunktól az Aranyéletig külföldi ötlet nyomán készülnek). Paolo Genovese Teljesen idegenek (Perfetti sconosciuti) című filmje azért emelkedik ki mégis a trendből, mert saját jogán is nemzetközileg sikeres filmről van szó, mégis rövid időn belül görög, spanyol (Álex de la Iglesia rendezésében), török, francia (Bérénice Bejo főszereplésével) és dél-koreai feldolgozás készült belőle. Ráadásul a remake-ek többsége is ugyanolyan népszerű lett hazájában, mint Genovese filmje. A Teljesen idegenek Magyarországon is a tavalyi év egyik meglepetéssikere volt, így érthető, hogy a magyarok is felültek a remake-vonatra.

De mit is tud ennyire ez az olasz midcult film, hogy a fél világ meg akarja ismételni a sikerét? A Teljesen idegenek tulajdonképpen egy klasszikus kamaradráma, amelynek két sajátos vonása van: a mélyben húzódó kapcsolati válságok ellenére humoros elemektől sem mentes, illetve, ami a filmet híressé tette, a szereplők titkai a kihangosított mobiltelefonjaiknak köszönhetően lepleződnek le. Valójában ez a telefonosdi egyszerű gimmick, ami az események katalizátoraként működik – a szereplők bizonyára nélkülük is lebuknának, de a jó ütemben érkező hívások és üzenetek a színpadi dráma szabályainak megfelelően sűrítik a fordulatokat. Így a „rohanó világot” is jól leképezi a telefonfüggőségre optimalizált dráma, hiszen egyetlen baráti vacsora alatt mindenkinek fenekestül felfordul a megítélése, ugyanakkor a feltárt titkok általánosabb érvényűek, nem a technicizált életünkből fakadnak.

A könnyen átérezhető és aktuálisnak tűnő problematika mellett a film olcsó kivitelezése és alakíthatósága is remake-re csábít: a történet gyakorlatilag egyetlen lakásban, kortárs környezetben játszódik, két kínos telefonhívás között pedig az adott nemzeti sajátosságoknak megfelelően színezhető ki a körítés. Goda Krisztina, a 2000-es évek nézhető és sikeres filmjeinek rendezője korábbi munkái közül mintha a Csak szex és más semmi és a Kaméleon keresztezéseként képzelte volna el a feldolgozást, a koncepció pedig működik. Párkapcsolati vígjáték, sötétebb vonásokkal, olyan elismert színészek főszereplésével, mint Szávai Viktória, Mészáros Béla, Bata Éva, Hevér Gábor, Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska és Elek Ferenc. A BÚÉK több ponton eltér a Teljesen idegenektől, ezek között vannak jelentősebb és apróbb változtatások egyaránt – de lényegében a film ugyanazt az ívet járja be, mint elődje, sikerrel.

A fontosabb változtatások egyike, hogy a BÚÉK sokkal egyértelműbben vígjátéki hangvételű – minden drámai fordulatot elütnek egy poénnal, ami talán kissé leegyszerűsítő megoldás, de eközben a film humora jól működik. Ezzel összefüggésben a szereplők viszonyrendszerét is megváltoztatják egy ponton, ami közelebb hozza a filmet a hagyományos romantikus vígjátékokhoz. Ám szerencsére ez nem csökkenti, inkább növeli a konfliktusok számát.

Egy szintén markáns különbség Genovese filmjének legfurcsább momentumát érinti: a Teljesen idegenek a holdfogyatkozás alatt játszódik, ez a rendkívüli pillanat pedig mintha időn kívülivé helyezné a vacsorát, a film végén minden visszazökken az eredeti kerékvágásba. A BÚÉK-ban nincsenek ilyen metafizikai távlatok, de igazán nem is hiányoznak, helyette a szilveszteri időpont ad sajátos szabályokat az eseményeknek. Ugyanígy a Teljesen idegenek talányossága is finomodik. Genovese nem indokol meg minden titkot, és nyitott kérdéseket is bőven hagy. Ezzel szemben a BÚÉK a jól megcsinált forgatókönyv kívánalmainak megfelelően mindent alátámaszt, kevesebb titkot hagy leleplezetlenül – de szerencsére ez a film sem akar mindent ütközésig lezárni, az eltérő hangulatú befejezés során maradnak elvarratlan szálak is.

Nagy innovációt tehát ne várjunk a BÚÉK-tól, de az tény, hogy ügyesen ismétli meg a sikerreceptet, miközben némi egyedi ízt is sikerül belopnia az ismert szituációba. Goda Krisztina filmjének legnagyobb erénye, hogy jól adaptálja a hazai környezetre a történetet: Divinyi Réka forgatókönyvének köszönhetően a BÚÉK jó értelemben véve magyaros, mindennapos beszédtémák, hatásos poénok teszik életszerűvé és ismerőssé. Bár az olasz film kulturális különbségei sem áthidalhatatlanok, a BÚÉK érezhetően közelebb áll a magyar nézőhöz, hiszen nem a PC és a Mac különbségeiről vitáznak benne, hanem a lakógyűlés, a bölcsészség vagy a himnusz (!) merül fel humorforrásként. Így a telefonhívásokat megszégyenítő sűrűséggel érkező viccek még akkor is továbblendítik a filmet, amikor a rendezés leülne.

Volt-e értelme elkészíteni a BÚÉK-ot? Károsnak biztosan nem káros a megszületése, a marketingkampánya viszont annál inkább. Érthetetlen, hogy miért bugyuta vígjátéknak álcázva próbálják meg eladni a filmet, pedig valójában hasonló közönséget célozna meg, mint az olasz párja. Bizonyára a közönség maximalizálása volt a cél, a plakát és az előzetes keltette elemi gyűlölet viszont mélyen előítéletessé tette a valódi célcsoportot (és a kritikusi szakmát). Beismerem, én is szkeptikus voltam a BÚÉK-kal, pedig működőképes és igényesen szórakoztató filmről van szó – csak legyen, aki megnézi.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó