Elveszett jelentés

Fede Alvarez: The Girl in the Spider's Web / Ami nem öl meg

Ha valaki egy teljesen átlagos akcióthrillert akar csinálni, akkor ehhez miért van szükség a tetovált lányra? A kérdés nyilván költői, de ha már egy franchise folytatásáról van szó, az Ami nem öl megtől elvárnánk, hogy nyomokban tartalmazza Stieg Larsson trilógiájának szellemiségét.

Könnyű belezavarodni A tetovált lány-könyvek, és az azokból adaptált filmek történetébe, így kezdjük egy gyorstalpalóval: a Stieg Larsson Millennium-trilógiájából (A tetovált lány; A lány, aki a tűzzel játszik; A kártyavár összedől) készült svéd filmadaptációkat 2009-ben mutatták be (a főszerepben Noomi Rapace-szal), majd két évre rá jött a David Fincher által rendezett amerikai A tetovált lány. A Rooney Mara és Daniel Craig nevével fémjelzett filmet eredetileg egy trilógia első részének szánták, de akkorát bukott a mozikban, hogy a folytatások végül sosem valósultak meg. Mivel Larsson még azelőtt meghalt szívrohamban, hogy kiadták volna a könyveit, ő már nem folytathatta Lisbeth Salander történetét, ez viszont nem akadályozta az újságíró David Lagercrantzt abban, hogy a kiadó és a Larsson-család jóváhagyása után megírja a félhivatalos negyedik részt. 2015-ben jelent meg az Ami nem öl meg, és a Sony úgy gondolta, hogy ha már a trilógiával nem lett szerencséjük, az új könyvvel rebootolhatják a franchise-t. Finchert Fede Alvarez (Vaksötét) váltotta a rendezői székben, és a szereplőgárda is kicserélődött: Rooney Mara helyett Claire Foy (The Crown, Az első ember) lett az új Lisbeth Salander, az újságíró Mikael Blomkvist szerepét pedig Sverrir Gudnason (Borg/McEnroe) kapta.

Bár Fincher filmje volt a könyvek első amerikai adaptációja, az Alvarez-féle Ami nem öl meg az első hollywoodi feldolgozás – a szó legpejoratívabb értelmében. Azt a Hóemberből is lehetett sejteni, hogy az amerikai stúdiók nem annyira érzik, mitől működnek jól a skandináv krimik; az Ami nem öl meg pedig iskolapéldája annak, hogyan lehet egy jól működő márka mögé rejtőzve olyan sablon-thrillert csinálni, amit egyébként a kutya se nézne meg. Ugyanis ebben a filmben már semmi nincs, ami egyedivé tette Stieg Larsson regényeit: nyomokban sem található társadalomkritika, nyomasztó atmoszféra vagy bármiféle ítélet a nőgyűlöletről.

Helyette van befagyott folyón motorozó, illetve ötven méteres zuhanást és a háza felrobbantását túlélő Lisbeth, akiből ugyan Claire Foy kihoz mindent, amit lehet, de nem sok teret adtak neki a kibontakozáshoz. Pedig azt sem lehet mondani, hogy Mikael venné el tőle a reflektorfényt, ugyanis az újságíró majdhogynem semmilyen hatással nincs a film eseményeire. Alapvetően megsüvegelendő változtatás, hogy a film tudatosan Lisbeth szemszögét helyezi előtérbe, mivel ez eddig egyszer sem történt meg (annak ellenére, hogy ő a címszereplő, az előző részekben Mikael volt az a karakter, akivel azonosulni tudott az olvasó/néző, és leginkább az újságíró szemén keresztül láttuk a tetovált lányt), azonban az arányok teljesen eltolódtak: Mikael szinte nincs is jelen, pedig a két karakter akkor tud jól működni, ha egymásra rezonálnak. Az újságíró elvesztegetése azért is kár, mert Sverrir Gudnasonban megvan az a kissé naiv kisfiús báj, ami a karakter korábbi filmes megtestesüléseiből hiányzott. Lisbethből Sherlock Holmes, Mikaelből pedig John Watson lett, s ezt mi sem egyértelműsíthetné jobban, mint az, hogy többször is elhangzik a filmben a vád: az újságíró legsikeresebb cikkei mind Lisbeth ügyeihez köthetők. Ezt az egyébként izgalmas szembenézést és komoly etikai kérdéseket felvető problémát mindenféle kibontás nélkül, egy tökéletesen közhelyes lezárással oldja meg a film.

Az Ami nem öl meg első tíz percében a feminista igazságosztóként tevékenykedő Lisbeth megleckéztet egy asszonyverő üzletembert, majd kiderül, hogy a svéd társadalom egy része hősként tekint a tetovált lányra. Aligha lehetne a #MeToo-korszakban izgalmasabb témát feszegetni, mint a nőket bántalmazó férfiak számonkérése és megbüntetése, illetve a közösség erre adott reakciója, azonban mindössze egyetlen jelenet erejéig tart Lisbeth nőmentő pályafutása. Utána egy minden atomrakétát beindító nukleáris kód megszerzése köré épül a cselekmény, ami egy nem túl szövevényes, és még kevésbé lebilincselő hajszához vezet. Az egyetlen valamirevaló fordulat Lisbeth családi múltjához köthető – amit teljes mértékben ellőttek az előzetesben –, bár ez a konfliktus is végtelenül felszínes feloldást kap.

Az Ami nem öl meg egy nagy hollywoodi blöff, ami hiába helyezte Lisbeth Salandert a középpontba, nem vitt minket közelebb a tetovált lányhoz. Aki pedig svéd krimit akar nézni a mozikban, az még mindig jobban jár Ujj Mészáros Károly korántsem hibátlan, de erre a filmre atmoszférában és társadalomkritikában is köröket verő X – A rendszerből törölvéjével.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó