Utaláskollázs műértőknek és laikusoknak

Milorad Krstić: Ruben Brandt, a gyűjtő

Eklektikus, precíz, élvezetes és utalásokkal degeszre tömött – ez elmondható a Ruben Brandt, a gyűjtő képi világáról, forgatókönyvéről és zenéjéről is.

2011-ben a film fő alkotója, Milorad Krstić a Műcsarnok számára készített egy múzeumszínházi előadást, akkor még Ruben Brandt: Egy műgyűjtő csoportos portréja címmel, majd ebből nőtte ki magát egy több mint 100 fős stáb keze munkája nyomán a hamarosan Locarnóban bemutatásra kerülő animációs film. A készítők eleve nemzetközi forgalmazásra szánták a filmet, így aztán eredetileg angol nyelvhez igazították a szereplők szájmozgását, amelyet a magyar verzióban (nagyrészt ugyanazokkal a színészekkel) később utószinkronizáltak.

De ezen animációs film élvezeti értéke a legkevésbé múlik azon, hogy milyen nyelven beszélnek szereplői, az első pillanoktól magával ragadó képi és zenei világa, vonatszerűen zakatoló, folyamatos tempója, sőt, még remekül kitalált, kreatív forgatókönyve és akciójelenetei egy percig nem hagyják a nézőt unatkozni. Ruben Brandt (Kamarás Iván) pszichoterapeutát egy ideje folyamatosan rémálmok gyötrik: a világ néhány leghíresebb festményének szereplői támadnak rá álmában, hol Velazquez infásnője mar a karjába, hol Warhol Dupla Elvise hívja ki pisztolypárbajra. A gyötrődésében segítségére siet egy kleptomániás egykori kaszkadőr, Mimi (Hámori Gabriella), valamint három másik páciense, akiket Brandt  művészetterápiával kezel. A csapat végül 13 festményt lop el kalandos körülmények között a világ legnagyobb múzeumaiból, hogy Brandt kínzó tudatalattija végre megnyugodhasson. Mindeközben pedig Mike Kowalski nyomozó (neki „két hangja is van”, magyarul Makranczi Zoltán, angolul pedig Márton Csaba hangján szólal meg), és szinte a teljes alvilág is a bűnbanda nyomába ered.

Ha csak a különböző műalkotásokból összeollózott, mindeközben nagyon is egyedi stílusú animáció működne, már akkor sem kellene az alkotóknak szégyenkezniük: a Ruben Brandt eszményi terep annak, aki a képzőművészeti utalásokat szeretné egytől-egyikgfelismerni, de szerencsére ennyivel nem elégedtek meg Krstićék. Rögtön egy pergő és veszettül kreatív üldözésjelenettel indul a film, amelynek kreatív koreográfiáját akármelyik Jackie Chan-film vagy Mission Impossible megirigyelhetné, a vizuális kreativitásáról nem is beszélve. Gyönyörű sportkocsikban játssza rabló-pandúr játékát Mimi és Kowalski, a film világát benépesítő, (nemcsak) két lábon járó Picassót idéző járókelőit sem féltve, mindeközben végigautózzák, -szökdösik és -harcolják Párizst.

Külön ki kell emelni Cári Tibor zeneszerző (aki többek között a temesvári színház előadásainak zenéjét is szerzi) munkáját. A képi világhoz hasonló és remekül eltalált eklektikusság és kreativitás jellemzi az animációs film zenei világát, a legnagyobb klasszikus zenei művektől a Postmodern Jukeboxig mindenféle kor és stílus képviselteti magát, kiegészülve a zeneszerző saját darabjaival, amelyek remekül ritmizálják és viszik előre a filmet, az utalás-vadászat ezen a téren a zeneértők számára is remek szórakozás lehet.

A Ruben Brandt, a gyűjtő nem egyszernézős film: ha igazán el akar benne mélyülni az ember, és nem csak a jelentések felszínét akarja kapargatni, érdemes lesz néhanap újranézni, de külön erénye az animációnak, hogy azok számára sem lesz egy percig sem unalmas, akik nem az interdiszciplináris alkotó kollázs-értelmezésén akarnak gondolkodni megnézése közben. Kell ugyan néhány perc, amíg az ember ráhangolódik a film belső világára és logikájára, de amúgy érthető és pergő krimi-szerű története, remek humora és karakterei „megközelíthetővé” is teszik. Valahogy így kell megismertetni és megszerettetni a nagyközönséggel a klasszikus és modern művészetet. A Final Cut – Hölgyeim és uraim után újra megszületett a következő olyan (főleg) magyar mozgóképes alkotás, ami amellett, hogy sokszorosan újranézhető, akár különböző szakokon is lehet használni, sokazegyben vizsgafeladatként.

A nem elhanyagolható oktatási lehetőségek mellett mindenki számára élvezetes kikapcsolódást is nyújt a Ruben Brandt, a gyűjtő másfél órája. Az alkotók pedig remélhetőleg már készítik a helyet a mindenféle díjaknak: biztosan lesz, amit a polcra pakolni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó