Vérző marihuána

Ciro Guerra, Cristina Gallego: Pájaros de verano / Az átkelés madarai

Ciro Guerra és Cristina Gallego három évvel az igencsak méltató kritikai visszhangot kapott A kígyó ölelése után ismét mesterművet alkottak. Az átkelés madarai mozgóképes eposz a kolumbiai indiánok törzsi kultúráját megmérgező, aztán gyors és kíméletlen pusztulásra ítélő drogkereskedelemről.

Mostanában nagyvásznon és tévében egyaránt nézőcsalogatóak a különböző drogkartellekről szóló történetek. Míg napjaink mexikói bandák uralta vidékeit a Sicario-filmekből, a Narcos spin-off sorozatából és részben az idei A csempész című Clint Eastwood-moziból ismerhetjük, a 60-as, 70-es és 80-as évek kolumbiai kokainügyleteit és a legendás drogbáró, Pablo Escobar életútját az eredeti Narcos, a Barry Seal: A beszállító, valamint egy 2014-es Benicio Del Toro-s és egy 2017-es Javier Bardemes Escobar-mozi is feldolgozta. Az átkelés madarai ugyancsak 1960-tól 1980-ig bezárólag foglalkozik Kolumbiával és a kábítószerkereskedelemmel, ám ezúttal nem a hírhedt Medellín-kartellről húztak le egy újabb bőrt, és Kolumbiának is egy eddig ismeretlen arcát fedezhetjük fel. Ez pedig az őslakos indiánok és évszázadokra visszanyúló hagyományaik világa, ahol a kokain helyett a marihuána volt az az exportcikk, amely az egykor békében élő törzseket egymást gyilkoló bandákká formálta.

A valós eseményeken alapuló film főhőse a wayuu törzsből származó Rapayet, akinek története azzal kezdődik, hogy bár szeretné eljegyezni egy másik család eladósorba került lányát, nem tud a családfő által előírt hozománnyal szolgálni. Rapayet – hogy szert tegyen a lány kezéhez méltó ajándékra – először szesszel és kávéval kezd kereskedni, mígnem felismeri, hogy az igazi üzletet az USA-béli hippiknek exportálható marihuána jelentené. Ennek ipari mennyiségű termesztésébe és árusításába egy szomszédos családdal együttműködve vág bele, az egyre nagyobb tételben eladott fű viszont a kezdeti sikerélmények és a gyors meggazdagodás után rengeteg bajt kezd hozni Rapayet fejére. Eközben ráadásul azzal is szembesülnie kell, hogy a túl nagy jólétbe beleszülető és emiatt végtelenül ostoba, agresszív és pénzéhes következő generációnak már gyakorlatilag semmit sem jelentenek a törzsi hagyományaik, szokásaik.

Az átkelés madarai a klasszikus Hollywood gengszterfilmjeinek „felemelkedés-elbukás”-narratívájával dolgozik. Olyan filmek nyomdokain jár, mint a Keresztapa vagy A sebhelyesarcú, mindezt azonban megspékeli azzal, hogy az ősi eposzokhoz hasonlóan énekekre bontja fel a durván húsz évet felölelő cselekményét. A Guerra-Gallego rendezőpáros ezenkívül keretes szerkezetbe is foglalja történetét, mesélőnek pedig megtesz egy idős pásztort, akinek éneke révén Rapayet Odüsszeuszhoz vagy Akhilleuszhoz hasonló mitikus hősként elevenedik meg a vásznon. Mindemellett Rapayet tragikus sorsú, balladai figuraként is aposztrofálható, akit hiába vezérel jó szándék tettei során, hiába bölcs és megfontolt természetű, bukása eleve elrendeltetett, hiszen képtelen megakadályozni, hogy népe a nyugati kapitalizmus által a törzsi kultúrába is fokozatosan beszüremkedő pénzéhség és ostoba hatalomvágy miatt a nyolcvanas évek elejére teljesen elkorcsosuljon és hitványabbá váljon, mint a wayuu indiánok által mélységesen megvetett alijuna törzs.

Ezt az elmúlás-hangulatot, illetve a lélektelen, önző és énközpontú nyugati civilizáció általi rombolást a két, egymástól negyven év távolságra lévő idősíkon játszódó A kígyó öleléséből örökítették át az alkotók, amelyben az Amazonas-i őserdőben élő sámánnak a törzse utolsó képviselőjeként kellett szembesülnie a fehér ember okozta kiüresedéssel. Rapayet és a törzse kálváriáját talán a film eleji, letaglózó erejű ősi násztánc-rituálé és a film vége felé látható kutyaszar-etetés, nemi erőszak és vérszomjas háborúskodás hármasa közti óriási ellentét festi meg leginkább, miközben a rendezők A kígyó ölelésében is szépen működő állatszimbolikával (pl.: sáskák és különböző madarak vetítik előre az enyészetet) és remekül fényképezett álomjelenetekkel igyekeznek jelezni a fehérekkel való üzletelés és a droghoz tapadó rengeteg vér miatti elfertőződés különböző fázisait.

Az átkelés madarai úgy állít dokumentumfilmmel egyenértékű emléket az évszázados múlt után rövid idő alatt gyakorlatilag teljesen eltűnő kolumbiai indián-kultúrának és az ősi szokásoknak, hogy emellett képes kissé talán lassú folyású, de mégis lebilincselő, gengszterfilmes eposzként is működni.

image_print


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.