/ /

A többi néma csend cikkek

Beszélgetés Nae Caranfillal, a Restul e tăcere (A többi néma csend) című film rendezőjével

2008. április 25. · írta

Nae Caranfil egyike azon kevés román rendezőknek, akik képesek megtölteni a mozitermeket. Filmjeit szívesen nézik fiatal és idős, szórakozni vágyó és igényes nézők egyaránt. Ötödik nagyjátékfilmjének forgatókönyve majdnem húsz évig maradt megvalósítatlan, A többi néma csend (Restul e tăcere) csak egy hónapja került a mozikba.

// interjú  // román

Nae Caranfil: Restul e tăcere / A többi néma csend

2008. március 13. · írta

A hangsúly nem az „én”-en van, hanem az „uralkodáson” (de erre még visszatérünk). Nae Caranfil közel húsz éve készül erre a filmre, nagyjából azóta amióta elolvasta apja, a filmtörténész Tudor Caranfil În căutarea filmului pierdut (Az elveszett film keresése) című könyvét. Azóta akar filmet forgatni az 1910-es évek Bukarestjéről, a román mozi első éveiről, az első hazai történelmi szuperprodukció, vagyis az Independenţa Romăniei (Románia függetlensége) születésének körülményeiről.

// kritika  // történelmi film, román

Beszélgetés Nae Caranfil rendezővel

2001. szeptember 15. · írta

Első filmjét először túl keménynek találta a cenzúra, aztán 1989 után ugyanazon illetékesek több vért kértek volna bele. Az európai és az amerikai mozi csatájában az előbbi veszít, mert kigolyózta forgatókönyvíróit – állítja Nae Caranfil, feszes forgatókönyvek és kisakkozott filmek alkotója, kinek karrierje a ’90-es évek román filmgyártásában ritka kivétel.

// interjú  // román