/ /

Aids cikkek

Jean-Marc Vallée: Dallas Buyers Club / Mielőtt meghaltam

2014. február 25. · írta

Valahol egyszer azt találtam írni, hogy Matthew McConaughey egy mellékszerepben élete legnagyobb alakítását nyújtotta. Akkor nem sokban tévedtem, pusztán csak elsiettem az értékítéletet, hisz minden szerepében, mit azóta vállalt, mind jobb és még jobb, és úgy tűnt, hogy tehetségéhez mérten már fokozhatatlan játékot nyújtott, mígnem ledobott vagy 15 kilót és bebújt Ron Woodroof csontvázszerű alakjába. Immár nem osztogatom oly könnyelműen a jelzőket, de hadd jósoljak kvázi egy ennyit: amikor ezt is felülmúlja (és bizonyára megpróbálja majd), a szinte a semmiből, azaz a kezdeti romantikus vígjátékok playboy-i karakteréből érkező McConaughey a hollywoodi drámaszínpadot alapjaiban rengeti majd meg.

// kritika  // filmdráma, életrajzi

Lee Daniels: Precious: Based on the Novel Push by Sapphire / Precious - A boldogság ára

2010. március 18. · írta

Az idei Oscar-gálán tanúi lehettünk, hogyan utánozza az élet a fikciót. Bár Gabourey Sidibe színésznő koránt sem élt olyan körülmények között, mint az általa alakított Precious, mégis olyasmit élt át a díjátadón, amiről filmbeli karaktere álmodott. A korábban színészkedésre nem is gondoló, névtelen lány jutalma villámgyorsan jött siker és szakmai elismerés lett, a közönségé pedig egy emlékezetes film.

// kritika  // filmdráma

Sydney Pollack: The Interpreter / A tolmács

2005. június 15. · írta

A tolmács reklámkampányában a legütősebb információnak szánták, hogy ez lenne az első film, amit az ENSZ New York-i székházában, az intézmény tulajdonképpeni főépületében forgattak. Nem minthogyha már nem ihletett volna meg eddig is sok forgatókönyvírót és rendezőt a villogó felhőkarcoló-komplexum, csakhogy eddig senki nem kapta meg az engedélyt a forgatásra.

// kritika  // bűnügyi film

Stephen Daldry: The Hours / Az órák

2003. április 16. · írta

A szépirodalmi ihletéssel kacérkodó hollywoodi produkciók szép kiállítás és sztárok nélkül még a videó-forgalmazást sem érnék meg, nemhogy az Oscar-jelölést. Ezen igényes közönségfilmek a történet jelentésrétegeit a közérthetőség kedvéért az adaptáció egyes lépcsőiként, térben és időben látványosan elkülönítve vezetik fel, hogy az esetleges átfedések és kapcsolatok minél hangsúlyosabbak legyenek. Az órák mintapéldánya ennek a népkonyhai fogásnak, a Billy Elliot rendezője pedig nem két marokra fogja, hanem finoman veszi kezébe a fakanalat, akár egy tollat.

// kritika  // filmdráma, életrajzi