Az Antarktiszi Nemzetközi Jéghegy Csúcsa Filmfesztiválról Az Antarktiszi Nemzetközi Jéghegy Csúcsa Filmfesztiválról

Az Antarktiszi Nemzetközi Jéghegy Csúcsa Filmfesztiválról

Jó az, ha az ember lánya jóban van a főszerkesztőjével, mert ha nem, akkor igen hamar elküldhetik melegebb éghajlatra. Még nem tudom mivel érdemeltem ki, de engem legutóbb nem is Szibériába, hanem egyenesen az Antarktisz legtávolabbi csücskébe száműztek, hogy: „no, majd onnan hozz nekünk fesztiválbeszámolót!” Nagy lehet a bűnöm, mert a szállást és az útiköltséget is fizették! No, de sebaj gondoltam, rajtam nem fognak ki. Ha menni kell, hát megyek és CSAKAZÉRTIS tudósítok.

„Forró hangulat a jeges vidéken” csalogat a fesztiválszlogen. Bár a forró hangulatra várni kellett, az izzadásra nem: megérkezésünkkor közölték velünk, hogy „ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”, értsd: szállás majd az lesz, amit építesz magadnak. Így aztán nekiláttunk jégkunyhót tákolni, ami a hozzám hasonló klaviatúra-virtuózoknak, akiknek a hároméves kortól ajánlott LEGO-ház összerakása is kihívást jelent, igencsak megerőltető feladatnak bizonyult. Ezek után alig vártuk az ünnepélyes megnyitót, amit azonban elfújt a szél, jobban mondva a hóvihar, amiből jó időbe telt kivakarnunk magunkat. Még szerencse, hogy az egyik főszponzor megérkezésünkkor kis lapátokat osztogatott nekünk, így mindenki kapart, ahogy tudott, és amerre látott, még ha az nem is feltétlenül a jó irány volt. A vihar elültével a fesztivál szervezőinek nem kis idejébe került összeszedni minket. Nagy örömükre tavaly elkeveredett kollégái mellett megtalálták egy korábbi fesztivál jégtömbbe fagyott díszvendégét, aki a felengedés után örömmel nyugtázta a jég áldásos konzerváló hatását. (Akik nem kerültek elő, még reménykedhetnek a tavaszi enyhülésben.)

Pár órás késéssel megérkeztünk a nyitófilm, a francia Nagy fehérség bemutatójára a fesztiválközpont jégpalotája elé, ahol a rendező, LucIceCool Besson a tiszteletére állított jégszobor mellett pózolt, szobormerevre fagyva a hidegtől. (A szobrot a neves magyar szobrász, Hókaparó Ányos készítette, aki arra tette fel életét, hogy bebizonyítsa, a jó szobrász a jég hátán is megél.) Bár akadtak fanyalgók, akik szerint csak a nagy fehér semmi volt a vásznon, a kritikusok istenítették a Nagy Fehérség közel háromórás vizuális orgiáját. A Variety on Ice kritikusai a másnapi különszámban nem győzték sorolni, mi mindent is szimbolizált a laikusok számára üres fehér vászonnak tűnő alkotás. Ódákat zengtek „elmélyültségéről, összetettségéről, sokrétegűségéről és virtuóz kamerakezeléséről”.

Olyan alkotásokat láthattunk, mint a Szerelmem, Antarktisz, a Bazi nagy jeges lagzi, a Három testőr az Antarktiszon, a Mission Impossible 4: Antarktiszi küldetés és az Antarktisz Vice című nagysikerű tévésorozat moziváltozatát. A gyerekek nagy kedvence volt az Asterix és Obelix: A jégyhegy-küldetés és a Hófehérke és a hét kopogósra fagyott törpe. A retrospektív vetítések kedvence a Heves jeges és a Volt egyszer egy Antarktisz, a Jégmezők lovagja és az Etűdök jégzongorára voltak. Az odalátogató kultrendező David Blizzard Lynchet úgy megihlette a táj, hogy azt fontolgatja, a közeli jéghegy ikercsúcsa lesz a helyszíne Ice Peaks című új sorozatának.

A közeli jéghegyeken lógó lesifotósok legnagyobb örömére szép számmal érkeztek sztárok is az eseményre. Voltak hírességek, akiket úszó jégtáblákon szállítottak a fesztiválpalotába, látványos fókarevü kíséretében, és voltak, akik a fesztiválszponzor IceBenz hókotróin érkeztek. A fesztivál két divatcikke a fülmelegítő és a bundabugyi volt. Több sztár is saját nevével fémjelzett bundabugyi kollekciót tervez piacra dobni, arról pedig, hogy jól mutassanak az általuk tervezett ruhadarabokban, az újonnan felfedezett, hókristályból és jégkockából álló sztárdiéta gondoskodik majd.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat