/ /

Antropológiai film cikkek

Antropológiai filmek a székely foglalkozások paradigmarendszerében

2015. augusztus 12. · írta

Ritka, eltűnőben lévő, székelyföldi mesterségek nyomába eredt a sepsiszentgyörgyi Vargyasi Levente filmes és Kinda István néprajzkutató, idén a harmadik dokumentumfilmjüket készítették el. A sár mesterei, a Meszesek és a Szenesek nemcsak azért különleges filmek, mert a néprajzos-, muzeológus-szakma számára értékesek és a kutatásban használható mozgóképes anyagot jelentenek, hanem mert sajátságos kordokumentumok is, olyan életvilágok megörökítései, amelyek nemcsak az antropológus, hanem az átlagos néző számára is érdekesek lehetnek.

// kritika  // erdélyi műhely, dokumentumfilm

Idén is vót Dialëktus

2008. március 17. · írta

Különös lenne ezt a cikket megírni az otthoni, így csak a hazalátogatásaim alkalmával beszélt hajdúsági tájszólásban. Épp olyan idegenül érezném magam itt a billentyűk fölött, mint amikor a kiváló antropológiai és/vagy dokumentumfilmek után visszazökkenek a hétköznapok filmvalóság-darálójába.  

// beszámoló  // dokumentumfilm, fesztivál

Fonyó Gergely: Ocskay László százados, az elfelejtett hős; Páskándiné Sebők Anna: Búcsú (Az erdélyi magyar zsidó kultúra nyomában)

2008. január 31. · írta

A Holocaustról, vagy a háború utáni zsidó életutakról filmet készíteni egyre nagyobb kihívást jelent, hiszen a nézőknek egyre emelkedettebb az ingerküszöbük. Pedig elmondanivaló még bőven akad, ahogyan ezt Fonyó Gergely és Páskándiné Sebők Anna filmje is bizonyítja.

// kritika  // dokumentumfilm, magyar

Reflexivitás a dokumentumfilmben

2005. szeptember 15. · írta

A televíziós média kiszámíthatatlan mértékű terjedésével talán a dokumentumfilmről való beszéd is nagyobb relevanciával kezd bírni. A tévében műfajilag, minőségileg és sok más szempontból vegyesen szórt képek ugyanis kitűnő talaját képezik a film igazságértékére vonatkozó konfúzió elburjánzásának. A filmkép valóság-illúzió- teremtő-képessége számára a dokumentumfilm legitimizáló erőt szolgáltat: mi lenne valóságosabb, mint a reális emberek igazi életét mutató képsor, gondolhatja bármelyik jóhiszemű néző. A dokumentumfilmes reprezentáció valósághűségébe vetett feltétlen hit azonban megfoszt attól a képességünktől, hogy különbséget tegyünk a között, amit a kép úgy mutat, mint egy megtörtént eseményt, és a között, amire a kép utal, mint egy megtörtént filmezési helyzetre.

// tanulmány  // dokumentumfilm

Interjú Tánczos Vilmossal, néprajzi filmek tanácsadójával

2005. szeptember 15. · írta

„Ök szerintem azért keresnek meg, mert értékelik bennem, hogy tudok beszélgetni az emberekkel. Ez lehet, hogy részint személyes adottság, de az itteni kultúrában való otthonosságom következménye is. A Budapestről jött filmesek ugyanis Erdélyben és Moldvában egy idegen kultúrába csöppennek. Azt hiszem, azért van rám szükségük, mert át tudom hidalni ezt a kulturális különbséget" – meséli az utóbbi évek több dokumentumfilmjének is a „második embere", vagyis szakértő-beszélgetőtársa, Tánczos Vilmos.

// interjú  // dokumentumfilm

Privát Magyarország 1. – A Bartos család

2005. szeptember 15. · írta

„Azt gondolom, hogy mindenkinek megvan a saját ideje. Mindenki a saját local time-ját, a saját helyi idejét éli a közös időben. Létezik egy elvont idősík, az úgynevezett történelmi idő, s létezik a pillanatnyi jelenlét... a politikai történések órája és kontrasztként a magánélet ideje, a helyi, a saját idő, a saját órám, ami egészen más ritmusban pereg."

// tanulmány  // dokumentumfilm

Az erdélyi dokumentumfilmek gyerekábrázolása a vizuális antropológia mentén

2005. szeptember 15. · írta

Az elmúlt évtizedekben egyre szaporodnak a dokumentumfilmeket bemutató fesztiválok, a televízió csatornáin sugárzott, népi kultúrával foglalkozó rövidfilmek, sőt egyre több a dokumentumértékű, néprajzi témát feldolgozó játékfilm. Ugyanakkor csak nagyon kevés esetben kérdőjeleződik meg a mozgóképi reprezentáció hitelessége.

// tanulmány  // dokumentumfilm